A mai Nepál területén, különösen a Katmandu-völgyben (Nepál-völgy) a premodern államiság és vallási kultúra olyan rétegződését találjuk, amelyet a későbbi nemzetállami narratívák gyakran egységes „nepáli múltként” mutatnak be, a források azonban ennél jóval töredékesebb, többközpontú és vitatott képet rajzolnak. A himalájai királyságok története a legkorábbi emlékektől a 18. századi Gurkha hódításig nem egyetlen dinasztia folyamatos uralma, hanem a Katmandu-völgy városi civilizációjának, a környező hegyvidéki fejedelemségeknek, valamint a hindu, buddhista és helyi vallási hagyományoknak az együttélése és átalakulása. Ez az alfejezet a kirát és a liccsavi (Licchavi) korszakot, a Malla királyságok kialakulását, a hinduizmus és a buddhizmus együttélését, valamint a Katmandu-völgy városi örökségét tárgyalja, nagyjából a Gurkha hódítás előtti időszakig, amelyet A Gurkha hódítás és a Nepáli Királyság fejezet mutat be részletesen.
A Katmandu-völgy korai politikai történetéről szóló ismereteink elsősorban nem kortárs dokumentumokra, hanem jóval későbbi krónikákra, királylistákra, szóbeli hagyományra és korlátozott régészeti leletekre támaszkodnak. A legrégebbi, a helyi emlékezetben megőrzött uralkodócsoport a kirát dinasztia, amelynek neve a mai kelet-nepáli kiráti (Rai, Limbu, Yakkha, Szunuvár) közösségek önmeghatározásában is továbbél. A hagyomány szerint a kirát uralkodók a Katmandu-völgyet az i. e. 7. századtól, esetleg az i. e. 3. századtól kezdve mintegy ezer éven át kormányozták, és többek között Yalamber vagy Yalambar nevű királyuk a Mahábhárata eposzban is szerepel. Ez az időrend azonban nem dokumentált tény, hanem a későbbi krónikák – például a 14–15. századi Gopalarajavamsavali, a 18–19. századi Bhasa Vamsavali és a 19. századi Wright-féle krónika – által megőrzött, egymásnak gyakran ellentmondó királylistákra épül. A régészeti feltárások a völgyben eddig nem hoztak felszínre olyan korai, egyértelműen a kirát korszakhoz köthető réteget, amely a hagyományos kronológiát megerősítené, ezért a kirát korszak időhatárait a kutatás bizonytalannak tekinti.
A kirát korszakra vonatkozó ismereteket tehát forrástípusonként kell elválasztani. A kirát dinasztia létezése mint szóbeli hagyomány és a későbbi krónikákban megőrzött emlékezet történeti értékű, de nem azonosítható egyértelműen dokumentált királylistával. A mai kiráti közösségek identitása, amely a kirát ősöktől való leszármazást hangsúlyozza, szintén a szóbeli hagyomány és a modern etnikai önértelmezés kategóriájába tartozik, nem pedig a kortárs forrásokkal igazolható folytonosságéba. Ugyanakkor a Katmandu-völgy és a környező hegyvidék lakott volt a korai időszakban, és a völgy mezőgazdasági, illetve kereskedelmi potenciálja valószínűleg már az i. e. 1. évezredben vonzhatott kisebb politikai központokat. A kirát korszak végét hagyományosan a liccsavi hatalomátvételhez kötik, de ennek időpontja és körülményei éppúgy bizonytalanok, mint a kirát uralom kezdete.
A buddhizmus korai jelenléte a mai Nepál területén nem a Katmandu-völgyből, hanem a déli terai síkságból dokumentálható. A hagyomány szerint Sziddhártha Gautama, a történeti Buddha, az i. e. 6–5. században Lumbiniben született, amely ma Nepálban található. A lumbini helyszín régészeti azonosítását az i. e. 3. században Asóka (Ashoka) maurja uralkodó által állíttatott oszlop felirata támasztja alá, amely a Buddha szülőhelyeként említi a települést. Ez az oszlop dokumentált tény, és arra utal, hogy a maurja birodalom befolyása a terai síkságot is elérte. Ugyanakkor nem bizonyítja, hogy a Katmandu-völgy a kirát korszakban szoros politikai kapcsolatban állt volna a maurja állammal, sem azt, hogy a buddhizmus a völgyben már ekkor intézményesült. A Katmandu-völgy korai vallási tájáról tehát a kirát korszak kapcsán csak óvatos, hipotetikus megállapításokat tehetünk.
A Katmandu-völgy első, viszonylag jól datálható politikai korszaka a liccsavi dinasztia kora, amelyet nagyjából az i. sz. 4. századtól a 8. század közepéig tartó időszakként szokás meghatározni. A liccsavi korszak forrásai alapvetően különböznek a kirát hagyománytól: itt már nemcsak késői krónikák, hanem kortárs kőfeliratok, adománylevelek, templomi feliratok és művészeti emlékek is rendelkezésre állnak. A legkorábbi ismert, datált liccsavi felirat Manadeva király i. sz. 464 körüli Changu Narayan-i oszlopfelirata, amely a király győzelmeiről, áldozatairól és a Visnu-tisztelet támogatásáról tudósít. Ez a felirat dokumentált tény, és a völgy politikai történetének első biztos támpontja. A liccsavi korszakból fennmaradt feliratok szanszkrit nyelvűek, és a királyi hatalom, a földadományozás, a vízgazdálkodás, az adózás és a vallási intézmények működésének fontos részleteit rögzítik.
A liccsavi dinasztia neve a régészek és történészek körében vitatott kapcsolatot vet fel az észak-indiai Vaiszali köztársaság Liccsavi nemzetségével. A névazonosság alapján egyes kutatók migrációs vagy dinasztikus kapcsolatot feltételeznek, mások szerint azonban a név átvétele pusztán presztízs okokból történt, és nem bizonyít közvetlen leszármazást. A kérdés a jelenlegi források alapján nem dönthető el, ezért a liccsavi hatalomátvétel pontos eredete vitatott. A liccsavi királyok magukat nagy uralkodókként, a hindu istenek kegyeltjeiként, gyakran Visnu (Narayana) hívőiként mutatták be. A feliratokban a királyi hatalom ideológiája a dharma és a hindu világrend fogalmaihoz kötődött, ami a szubkontinens korai államainak mintáit követi.
A liccsavi korszak vallási tájáról a feliratok és a régészeti emlékek egyaránt arról tanúskodnak, hogy a hinduizmus és a buddhizmus intézményei párhuzamosan léteztek, és nem ritkán ugyanazon királyi udvar támogatását élvezték. A Changu Narayan templom Visnu-tisztelete mellett a Katmandu-völgyben már a liccsavi időszakban jelen lehettek a Siva-tisztelet, valamint a buddhista sztúpák és kolostorok. A Szvajambhu (Swayambhunath) és Boudhanath sztúpák hagyománya a helyi emlékezet szerint a liccsavi korig vagy még korábbra nyúlik vissza, ám a művészettörténeti datálás bizonytalan, mivel a ma látható építmények későbbi átépítések eredményei. A liccsavi korban a Katmandu-völgy művészeti hagyománya indiai mintákat követ, de helyi sajátosságokkal, például a kőszobrászatban és a feliratok ikonográfiájában. A liccsavi állam gazdasága mezőgazdaságra, a völgy termékeny talajára, valamint a Himaláján átvezető kereskedelmi útvonalakra épült, amelyek Indiát és Tibetet kötötték össze. A feliratokban szereplő víztározók és csatornák a központi hatalom infrastrukturális tevékenységét dokumentálják.
A liccsavi korszak végét a 8. század közepétől a források elapadása jelzi. A 9–11. századot gyakran „Thakuri” átmeneti korszakként említik, amelyből kevés felirat és kevés biztos adat maradt fenn. Ezt az időszakot a kutatás bizonytalanul, egymással versengő értelmezésekben tárgyalja, mivel a dinasztikus viszonyok, a hatalmi központok és a vallási intézmények folytonossága nem rekonstruálható megbízhatóan. Amit biztosnak tekinthetünk, az az, hogy a völgy városi élete nem szűnt meg, és a későbbi Malla korszak kulturális és vallási alapjai részben ebből az átmeneti időszakból erednek.
A Malla dinasztia felemelkedése a 12–14. századra tehető, bár a család eredete és a korai időszak pontos eseménytörténete vitatott. A Malla név a Kr. u. 12. századtól tűnik fel a feliratokban, és a dinasztia hatalma a Katmandu-völgy egészére fokozatosan kiterjedt. A 14. században a völgy még viszonylag egységes Malla uralom alatt állt, ám a 15. század végétől, a hagyományos datálás szerint 1482 körül, a királyság tartósan három részre szakadt. A három utódállam: Kantipur (Katmandu), Lalitpur (Patan) és Bhadgaon (Bhaktapur). Ez a szakadás nem egyszeri esemény volt, hanem dinasztikus viszályok, öröklési harcok és a völgy városi központjai közötti versengés következménye. A három Malla királyság egészen a 18. század végéig, a Gurkha hódításig fennmaradt, és a völgy városi kultúrájának, művészetének és vallási építkezésének legintenzívebb időszakát jelentette.
A Malla királyok hatalmi ideológiája a hindu királyság-felfogásra épült: a királyt Visnu (gyakran Narayana) megtestesüléseként vagy kegyeltjeként tisztelték, a királyi rituálé pedig a dharma és a társadalmi rend fenntartására irányult. Ugyanakkor a Katmandu-völgy vallási mezeje korántsem volt kizárólagosan hindu. A buddhizmus, különösen a Vadzsrajána (gyémánt út) irányzat, a városi társadalom szerves része maradt. A buddhista kolostorok (baha, bahi) és a sztúpák mellett a hindu templomok szorosan egymás mellett helyezkedtek el, és a rituális életben gyakran átfedések alakultak ki. A völgy őshonos, túlnyomórészt Newar lakossága a maga kasztrendszerét úgy alakította ki, hogy abban a hindu brahmanok mellett a buddhista papok (Vadzsrácsárja) is meghatározó szerepet játszottak. Ez a párhuzamos egyházi szervezet nem azt jelenti, hogy a hinduizmus és a buddhizmus között ne lett volna teológiai vagy rituális határ, ám a mindennapi gyakorlatban a két vallás intézményei, ünnepei és papsága tartósan együttműködött. A modern tudományosságban ezt gyakran szinkretizmusként írják le, de a források alapján pontosabb arról beszélni, hogy a völgy vallási tája sokszereplős volt, és a hívők közösségei maguk is többféle rituális hagyományt mozgósítottak.
A Malla királyságok központjai, Katmandu, Patan és Bhaktapur, nem csupán politikai székhelyek, hanem a vallási építészet és a városi tér kiemelkedő példái voltak. Mindhárom városban a királyi palota körül úgynevezett Durbar (udvar) tér alakult ki, amely a palotát, a koronázási és rituális épületeket, valamint a legfontosabb templomokat foglalta magába. Katmandu esetében a Hanuman Dhoka palotakomplexum, Patanban a Patan Durbar tér, Bhaktapurban a királyi palota és a Nyatapola templom a Malla-kori építészet legismertebb emlékei. A templomok, sztúpák, víztározók és szer tartási udvarok a városi tér szerves részei voltak, és a királyi reprezentáció, a vallási rituálé és a városi közösségek ünnepei egyaránt beléjük kapcsolódtak. A Malla-kori városi kultúrát a Newar kézművesek, kőfaragók, fémművesek, festők és építőmesterek magas szintű specializációja jellemezte, amelynek termékei máig meghatározzák a Katmandu-völgy műemléki örökségét.
A vallási ünnepek és a városi rituálék a Malla-korban a társadalmi és politikai rend kifejeződései voltak. Az Indra Dzsatra, a Bisket Dzsatra vagy a széthordozott szekérfesztiválok (például a Macshindranath-ünnepek) nem csupán vallási események, hanem a királyi udvar, a kasztcsoportok, a kereskedőtestületek és a földműves közösségek közötti kapcsolatok rituális újrajátszásai is voltak. A királyi jelenlét az ilyen ünnepeken a kozmikus rend és a politikai legitimitás összekapcsolását szolgálta. A források többsége azonban udvari nézőpontból írja le ezeket az eseményeket, így a közönséges résztvevők, a nők, a kaszton kívüli csoportok és a kisebb etnikai közösségek tapasztalatai csak közvetve, a szóbeli hagyományban és a későbbi néprajzi leírásokban jelennek meg. Ez a forrásadottság óvatosságra int a Malla-kor társadalmi rendjének idealizálásával szemben.
A Katmandu-völgyön kívül a mai Nepál területén számos kisebb hegyi fejedelemség létezett, amelyeket a későbbi történetírás gyakran a „Chaubisi” (kb. 24) és „Baisi” (kb. 22) királyság, illetve raják laza csoportjaiként említ. Ezek a fejedelemségek a közép- és nyugat-nepáli dombvidéken, valamint a keleti hegyekben szerveződtek, és saját dinasztikus, katonai és adózási hagyományokkal bírtak. A Gurkha (Gorkha) állam, amelyből a későbbi Nepáli Királyság kiterjedt hódításai kiindultak, maga is a Chaubisi fejedelemségek egyike volt. A himalájai királyságok fogalma tehát nem szűkíthető a Katmandu-völgyre, és a 18. század előtti Nepál politikai térképe rendkívül tagolt volt. A Gurkha hódítás előtti fejedelemségek belső története azonban a források hiánya miatt gyakran csak szóbeli hagyományokból és későbbi krónikákból ismert, ezért a részletes politikai rekonstrukció erősen bizonytalan.
A Katmandu-völgy premodern vallási örökségét nem lehet kizárólag a hinduizmus és a buddhizmus közötti átfedésekkel leírni, mert a völgy lakóinak rituális életében a helyi hagyományok, ős- és természetkultuszok, valamint a tantrikus gyakorlatok is jelen voltak. A hinduizmus és a buddhizmus együttélése a Newar társadalomban olyan intézményi formákat hozott létre, amelyekben a kaszthierarchia és a vallási hovatartozás összekapcsolódott, de nem mindig egyértelműen. A hindu Newar háztartások gyakran brahman papokat alkalmaztak, míg a buddhista Newar közösségek a Vadzsrácsárja papságra támaszkodtak. Ugyanakkor a hétköznapi vallásgyakorlatban a sztúpák és a hindu templomok látogatása, a közös zarándoklatok és a helyi védőistenségek tisztelete gyakran összefonódott. A 20. századi vallástudományban ezt a jelenséget sokáig „hindu-buddhista szinkretizmusként” írták le, de a jelenlegi kutatás óvatosabb, mert a „szinkretizmus” fogalma elfedheti a két vallási közösség közötti tényleges különbségeket és hierarchikus viszonyokat. A források inkább azt mutatják, hogy a Katmandu-völgyben a vallási táj sokszereplős volt, és a különböző hagyományok közötti határok időben és intézményenként változtak.
A kasztrendszer a Malla-kori Newar társadalom meghatározó szervezőelve volt, de nem azonos a modern, gyakran leegyszerűsített „négy varna” modellel. A Newar kasztok összetettek, és magukban foglalták a földműves, kereskedő, kézműves, papi, halász, takács, festő, zenész és más foglalkozási csoportokat. A kasztok közötti viszonyokat rituális tisztasági szabályok, házassági tilalmak és gazdasági együttműködés szabályozta. A legalacsonyabb rituális státuszú csoportok, például a bőrművesek vagy a kaszton kívüli „érinthetetlen” közösségek, súlyos társadalmi és térbeli kirekesztéssel szembesültek, bár a források erről a mindennapi életről hallgatnak. A kasztrendszer története tehát nem választható el az egyenlőtlenségek történetétől, és a premodern Nepál társadalmát nem szabad a vallási harmónia idilljeként ábrázolni.
A Katmandu-völgy városi öröksége a Malla-korban nem csupán építészeti, hanem társadalmi és gazdasági szerveződés is volt. A városok a mezőgazdasági termelés, a kézműipar és a kereskedelem csomópontjaiként működtek, és a Newar közösségek a városi tereket kasztok szerint, de egyben gazdasági funkciók mentén is elfoglalták. A királyi paloták és a templomok mellett a városok víztározói, közkútjai és fürdőhelyei a közösségi élet színterei voltak. A Malla-kori városi kultúra nem kizárólag a királyi udvar teljesítménye volt, hanem a városi közösségek, kézműves céhek, kereskedőházak és földműves rétegek hosszú távú munkájának eredménye. A kutatás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a fennmaradt műemlékek és források a királyi és papi elit nézőpontját erősítik, így a városi társadalom teljes spektrumát csak közvetve tudjuk megismerni.
A himalájai királyságok korai történetére vonatkozó ismereteket alapvetően három forrástípus határozza meg: a régészeti leletek, a feliratok és a későbbi krónikák, amelyekhez a szóbeli hagyomány társul. A régészeti feltárások a Katmandu-völgyben nem hasonlíthatók a dél-ázsiai nagy ásatásokhoz; a korai rétegek feltárása korlátozott, a városi örökség fizikai rétegződése pedig a folyamatos lakottság miatt nehezen vizsgálható. A kirát korszakból egyértelműen azonosítható régészeti lelet nem áll rendelkezésre, így az erre vonatkozó datálásokat a kutatás nem tekinti bizonyítottnak. A liccsavi kortól kezdve a feliratok adják a legfontosabb dokumentált támpontokat, de a feliratok is sérültek, töredékesek, és gyakran csak a királyi udvar eseményeiről tudósítanak. A Malla-kor esetében a krónikák és a királyi rendeletek, adóösszeírások, földadománylevelek részletesebbek, de továbbra is az elitek nézőpontját tükrözik.
A késői krónikák, mint a Gopalarajavamsavali, a Bhasa Vamsavali vagy a Wright-féle krónika, királylistákat és genealógiákat közölnek, de ezek összeállítása évszázadokkal a leírt események után történt, és a források egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak. A királylisták dátumai nem kortárs feljegyzések, ezért a belőlük kinyerhető kronológia legfeljebb hozzávetőleges rekonstrukció, nem dokumentált tény. A szóbeli hagyomány, különösen a kiráti közösségek emlékezete, fontos kulturális és identitásképző tényező, de nem helyettesítheti a régészeti vagy epigráfiai bizonyítékot. A történeti kutatásnak ezért minden állításnál meg kell különböztetnie a dokumentált tényt, a régészeti vagy statisztikai becslést, a szóbeli hagyományt és a tudományos konszenzust vagy vitát.
A hinduizmus és a buddhizmus együttélésének leírása körül is bizonytalanságok vannak. A források többsége nem a hétköznapi vallásosságról, hanem a királyi alapításokról, adományokról és a papi elitek tevékenységéről szól. A „szinkretizmus” kifejezés használata vitatott, mert leegyszerűsítheti a vallási közösségek közötti határokat és hierarchiákat. Ugyanakkor a völgy vallási intézményeinek párhuzamos létezése és egyes rituálék átfedése jól dokumentált, ezért a könyv a „szinkretizmus” helyett inkább a vallási táj sokszereplőségét hangsúlyozza. A Newar kasztrendszer leírásánál is figyelembe kell venni, hogy a kasztok szerinti besorolás a 19–20. századi gyarmati és nemzetállami kategorizáció nyomán is átalakult, és a premodern források nem mindig feleltethetők meg a mai kasztcsoportoknak.
A Katmandu-völgy városi műemlékeinek datálása és értelmezése ugyancsak viták tárgya. A ma látható templomok és paloták többsége számos átépítésen ment keresztül, a Malla-kori rétegek sokszor csak részben rekonstruálhatók. A művészettörténeti stílusok alapján történő datálás hozzávetőleges, a feliratok pontosabb támpontokat adnak, de a feliratok sem mindig az épület alapítását, hanem egy-egy átépítését vagy adományozását rögzítik. A 2015-ös földrengés által okozott károk tovább nehezítik a Malla-kori örökség vizsgálatát, bár a földrengés előtti állapot fotódokumentációja és a helyreállítási munkálatok új kutatási lehetőségeket is nyitottak.
A mai Nepál területén a Katmandu-völgy és a környező hegyvidék premodern története nem egyetlen folyamatos királyság, hanem egymással versengő, egymásra rétegződő politikai és vallási központok története. A kirát korszak elsősorban szóbeli hagyományban és késői krónikákban él tovább, dokumentált kortárs forrás hiányában időhatárai bizonytalanok. A liccsavi korszak az első, feliratokkal jól dokumentált időszak, amelyben a hindu királyság-ideológia és a buddhista intézmények párhuzamos jelenléte megfigyelhető. A Malla királyságok, különösen a 15. század végétől a három város, Katmandu, Patan és Bhaktapur, a városi, művészeti és vallási kultúra kiemelkedő örökségét hozták létre. A hinduizmus és a buddhizmus együttélése a Newar társadalomban összetett és nem konfliktusmentes folyamat volt, amelyet a források udvari nézőpontja csak részben tár fel. A Katmandu-völgyön kívüli kisebb hegyi fejedelemségek, köztük a Gurkha állam, a 18. századi hódítás előzményeiként fontosak, de történetük rekonstrukciója erősen töredékes. A premodern himalájai királyságokat nem szabad modern nemzetállamok mintájára értelmezni, és a vallási harmónia képzetét is óvatosan kell kezelni.