A 2022. február 24-én megindult orosz támadás Ukrajna ellen alapvetően megváltoztatta Fehéroroszország nemzetközi helyzetét. A 2020-as elnökválasztást követő tiltakozáshullám és annak erőszakos leverése után – amint azt A 2020-as tiltakozás és a represszió tárgyalta – a Lukasenka-rezsim már amúgy is mély külpolitikai elszigeteltségbe került, ám a háború ezt az állapotot tartós, a régió biztonsági rendjét is érintő törésvonallá mélyítette. Fehéroroszország formálisan nem lépett be az ukrajnai háborúba, de területe, légtere, logisztikai hálózata és politikai vezetése révén az orosz agresszió egyik kulcsfontosságú háttérországává vált. Ez a fejezet azt vizsgálja, hogyan használta az orosz hadsereg Belarusz területét a támadáshoz, milyen szankciókkal és diplomáciai lépésekkel válaszolt a nyugati államközösség, és miként alakult át Fehéroroszország kapcsolata Oroszországgal, a Nyugattal, valamint saját társadalmával a 2022 utáni években.
A háború közvetlen katonai előkészületei 2021 végétől váltak láthatóvá. Oroszország és Fehéroroszország hivatalosan ismételt közös hadgyakorlatokat jelentett be, amelyekre – a két ország állítása szerint – a szövetségi állam (belaruszul: Саюзная дзяржава / oroszul: Союзное государство) védelmi együttműködése keretében került sor. A nyugati hírszerzés és független elemzők azonban már 2022 januárjában arra figyelmeztettek, hogy az orosz csapatösszevonások mértéke és jellege meghaladja a szokásos gyakorlatok kereteit. A hivatalos orosz és belorusz közlések tagadták, hogy támadás készülne; a műholdfelvételek és a katonai mozgások elemzése alapján viszont egyre egyértelműbbé vált, hogy a belorusz területen állomásozó orosz erők Ukrajna északi határai mentén gyülekeznek.
A belorusz hadsereg hivatalosan nem vett részt közvetlen harci cselekményekben ukrán területen. Ugyanakkor a határ menti régiókban a belorusz erők aktívan támogatták az orosz logisztikát, őrizték a felvonulási útvonalakat, és egyes nyugati értékelések szerint korlátozott mértékben részt vettek a határ ellenőrzésében és az ukrán erők lekötésében. A pontos szerepvállalás mértéke vitatott: a belorusz állami média a „semlegesség” és a „védelem” retorikáját használta, miközben az ellenzéki és független elemzők szerint a rezsim de facto hadviselő félként, az orosz hadsereg kiszolgálójaként működött. A 2022 tavaszi kijevi offenzíva kudarca után az orosz erők 2022 áprilisában kivonultak a Kijev környéki területekről, de Belarusz továbbra is logisztikai és kiképzési hátteret biztosított, és a háború későbbi szakaszaiban is rendszeresen indítottak orosz rakétákat belorusz területről, valamint használták a belorusz légteret.
A belorusz terület háborús felhasználása nem korlátozódott a katonai műveletekre. A rezsim lehetővé tette az orosz katonai jelenlét állandósulását: 2022-től folyamatos orosz kontingensek állomásoznak Fehéroroszországban, és a két ország védelmi minisztériuma rendszeres közös kiképzésekről, légvédelmi együttműködésről és harckészültségi ellenőrzésekről ad hírt. A 2022 utáni években a független megfigyelők műholdképek, vasúti szállítási adatok és helyi beszámolók alapján dokumentálták, hogy a belorusz vasúti hálózat az orosz hadsereg utánpótlási útvonalává vált. A belorusz hatóságok a vasúti szabotázsokat kíméletlenül üldözték, és több tucat embert ítéltek el „terrorizmus” vádjával – ezek az ítéletek a nemzetközi jogvédő szervezetek szerint politikai indíttatásúak.
A háború kitörése után Lukasenka rezsimje azonnal az orosz narratívát vette át. A belorusz állami média a „különleges katonai művelet” orosz kifejezését használta, és azt hangoztatta, hogy Oroszország a NATO-bővítés és a nyugati fenyegetés ellen védekezik. Lukasenka többször is kijelentette, hogy Fehéroroszország nem hadviselő fél, de „szövetségesi kötelezettségei” keretében támogatja Oroszországot. Ez a kettős beszéd jellemezte a rezsim hivatalos kommunikációját: a külföld felé a semlegességet hangsúlyozta, míg a belső propaganda az orosz katonai jelenlétet és a közös hadgyakorlatokat a belorusz szuverenitás védelmének állította be.
A háborúval párhuzamosan a rezsim fokozta a belső elnyomást. A 2020-as tüntetéshullám leverése után kialakított rendőrállami struktúra – a tömeges letartóztatások, a civil társadalom felszámolása, a független média betiltása – 2022-ben tovább szigorodott. A belorusz hatóságok a háborúellenes megnyilvánulásokat „hazaárulásnak” minősítették, és újabb tömeges letartóztatásokat hajtottak végre. A hadseregben és a biztonsági erőkben szolgálókat, akik megtagadták az orosz műveletekben való részvételt vagy a belorusz terület háborús célú átengedését, dezertőrként vagy hazaárulóként kezelték. Független becslések szerint a háború első évében több száz ember hagyta el a hadsereget, és sokan közülük külföldön kértek menedéket; a pontos számok azonban bizonytalanok.
A belorusz társadalomban a háború megítélése ellentmondásos, de a független közvélemény-kutatások hiánya miatt nehéz pontos képet adni. A 2020-as tiltakozásokat követő megtorlás, a független média felszámolása és a mindennapi félelem légköre elnyomta a nyilvános vitát. A háború kitörése után is számos belorusz állampolgár fejezte ki ellenállását: spontán tüntetések, vasúti szabotázsakciók, a hadseregből való dezertálás, valamint az orosz katonai szállítmányok útvonalainak nyilvánosságra hozatala mind erre utalnak. Az ellenzéki aktivisták és a független újságírók külföldről, elsősorban Litvániából, Lengyelországból és Ukrajnából működve próbálták dokumentálni a rezsim háborús szerepvállalását. A Nexta (belaruszul: НEXTA, oroszul: НЕХТА) és más emigráns médiaorgánumok rendszeresen tettek közzé felvételeket az orosz csapatmozgásokról, a határ menti katonai táborokról és a belorusz hatóságok elnyomó intézkedéseiről.
A belső ellenállás azonban nem tudta megrengetni a rezsim hatalmát. A biztonsági szervek – a KGB (belaruszul: Камітэт дзяржаўнай бяспекі, КДБ) és a rendőrség – továbbra is hatékonyan elnyomták az ellenzéket. 2022 és 2026 között a politikai foglyok száma nemzetközi jogvédő szervezetek becslése szerint tovább nőtt, bár a pontos adatok ellenőrzést igényelnek. A rezsim a háborút ürügyként használta a totalitárius ellenőrzés kiterjesztésére: új törvényeket fogadtak el a „szélsőségesség” ellen, amelyek alapján bárki, aki a háborúval vagy a rezsim politikájával szemben kritikát fogalmazott meg, büntetőeljárásra számíthatott. A belorusz civil társadalom maradványai földalatti hálózatokba szorultak, vagy emigrációba kényszerültek.
A Nyugat válasza a belorusz szerepvállalásra gyors és átfogó volt. Már a háború első napjaiban az Európai Unió, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Japán és más országok újabb szankciócsomagokat fogadtak el, amelyek a 2020-as választási csalás és emberi jogi jogsértések miatt bevezetett korlátozásokat egészítették ki. A szankciók célja kettős volt: büntetni a rezsimet az orosz agresszió támogatásáért, és megakadályozni, hogy Fehéroroszország megkerülje az Oroszországgal szembeni gazdasági korlátozásokat.
Az EU 2022 márciusában kiterjesztette a belorusz pénzügyi szektorra a SWIFT-rendszerből való kizárást, hasonlóan az orosz bankokkal szemben alkalmazott intézkedésekhez. Emellett export- és importtilalmakat vezettek be a belorusz ipar kulcsfontosságú termékeire, köztük a kálium-műtrágyára, a kőolajtermékekre, a faipari árukra és a gépipari termékekre. Az uniós szankciók listájára felkerültek a rezsim vezető tisztviselői, katonai parancsnokai és azok a vállalatok, amelyek az orosz hadsereg kiszolgálásában vettek részt. Az Egyesült Államok hasonló korlátozásokat vezetett be, és a belorusz állami szerveket, valamint Lukasenka családtagjait is célzott szankciókkal sújtotta.
A szankciók hatása a belorusz gazdaságra jelentős volt, bár a rezsim igyekezett tompítani azokat. A belorusz káliumexport – amely az ország egyik legfontosabb devizabevételi forrása – gyakorlatilag ellehetetlenült a nyugati piacokon, mivel az EU és az USA betiltotta a belorusz kálium behozatalát, a fő kikötők pedig lezárták kapuikat a belorusz szállítmányok előtt. A belorusz olajfinomítók termékei szintén kiszorultak az európai piacról. A nyugati bankok és befektetők kivonultak, a belorusz rubel leértékelődött, és az infláció 2022-ben két számjegyűre emelkedett. A kormány kénytelen volt költségvetési megszorításokat bevezetni, miközben az orosz gazdasági támogatás – kedvezményes energiaárak, hitelek, piacra lépési lehetőségek – részben ellensúlyozta a veszteségeket.
A diplomáciai kapcsolatok a háború után gyakorlatilag befagytak. A nyugati országok visszahívták nagyköveteiket, vagy alacsonyabb szintre csökkentették a képviseletet. Az EU felfüggesztette a belorusz részvételt a keleti partnerség programjában, és befagyasztotta a hivatalos kétoldalú kapcsolatokat. Lukasenkát és szűk környezetét vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtották. A nyugati fővárosokban a belorusz ellenzéki vezetőket – elsősorban Szvjatlana Cihanouszkaja (belaruszul: Святлана Ціханоўская) emigráns elnökjelöltet – fogadták, de hivatalosan nem ismerték el államfőként. A rezsim a nyugati szankciókat a belorusz belügyekbe való beavatkozásnak minősítette, és megerősítette az Oroszországgal való szövetséget.
A szankciók és a diplomáciai elszigetelés a rezsim számára egyszerre jelentett gazdasági terhet és politikai igazolást. Lukasenka a nyugati szankciókat a „független Fehéroroszország” elleni támadásként állította be, és ezzel mobilizálta a lakosság egy részét. A propaganda szerint a Nyugat a belorusz államiságot és a társadalmi stabilitást fenyegeti, ezért az orosz szövetség létfontosságú. Ez a narratíva a 2020-as tiltakozások leverése óta fokozatosan erősödött, és a háború kitörése után vált a rezsim hivatalos ideológiájává.
A háború és a szankciók gazdasági következményei mélyen érintették a belorusz társadalmat. A 2022-es évben a belorusz GDP a független becslések és a hivatalos adatok közötti eltérések ellenére egyértelműen csökkent; a pontos visszaesés mértéke vitatott, mivel a belorusz statisztikai hivatal adatait nemzetközi szervezetek nem tekintik teljesen megbízhatónak. A valuta leértékelődése és az importált áruk árának emelkedése a háztartások vásárlóerejét jelentősen csökkentette. A kálium-, olaj- és faipari bevételek kiesése költségvetési hiányt okozott, amelyet a kormány részben az orosz hitelekből és a belső adóemelésekből próbált pótolni.
Oroszország gazdasági támogatása ugyanakkor mérsékelte a legsúlyosabb következményeket. Fehéroroszország kedvezményes áron kapta az orosz földgázt és kőolajat, és az orosz piac felszívta a belorusz ipari termékek egy részét. A két ország közötti kereskedelem volumene 2022 után látványosan nőtt, bár ennek nagy része a belorusz export oroszországi átirányítását jelentette, nem pedig valódi új termelést. A belorusz gazdaság 2023-tól lassú stabilizálódást mutatott, de a növekedés alacsony szintű maradt, és a reáljövedelmek a háború előtti szint alatt ragadtak. A munkanélküliség hivatalosan alacsony volt, de a valós foglalkoztatási helyzetet torzítja a közszféra túlsúlya és az, hogy sokan kényszerűségből az oroszországi idénymunkát vagy a feketegazdaságot választották.
A társadalomban a háború és a gazdasági nehézségek felerősítették a kivándorlást. 2022 óta több tízezer belorusz állampolgár – főként fiatal szakemberek, IT-munkavállalók és a rezsim politikáját elutasítók – távozott az országból, elsősorban Lengyelországba, Litvániába, Németországba és más uniós országokba. A pontos számok bizonytalanok, de a fogadó országok bevándorlási statisztikái egyértelmű növekedést mutatnak. Ez az elvándorlás tovább gyengítette a belorusz gazdaság humántőke-állományát, és megerősítette a rezsim azon törekvését, hogy a szigorú határellenőrzéssel és a kiutazási korlátozásokkal tartsa vissza a lakosságot.
Nem elhanyagolható a pszichológiai és politikai hatás sem. A belorusz lakosság egy része – különösen a vidéki, idősebb generációk – továbbra is elfogadja a hivatalos narratívát, amely a Nyugatot okolja a nehézségekért, és az orosz szövetséget a stabilitás zálogának tekinti. Ugyanakkor a fiatalabb, városi, képzettebb rétegek körében a háborúellenesség és a rezsim elutasítása erőteljes, még ha nyílt kifejezése kockázatos is. A fogyasztói szokások megváltozása, a nyugati áruk hiánya, az internetes korlátozások és a külföldi utazások megnehezülése mind hozzájárultak a társadalmi elégedetlenség növekedéséhez, de a félelem légköre megakadályozta, hogy ez a feszültség nyílt politikai mozgalommá alakuljon.
A háború kitörése felgyorsította a Fehéroroszország és Oroszország közötti politikai és katonai integrációt. A két ország közötti szövetségi állam keretében 2022 után újabb megállapodásokat írtak alá a védelempolitika, a határvédelem, a légtér-ellenőrzés és az energiaellátás összehangolásáról. A belorusz alkotmányt 2022 februárjában – a háború előtti napokban – módosították, és a módosítás megerősítette az oroszbarát irányt, többek között lehetővé tette orosz katonai bázisok hosszú távú állomásoztatását és a nukleáris fegyverek elvi befogadását.
A legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó fejlemény a taktikai atomfegyverek (angolul: tactical nuclear weapons) Fehéroroszországba telepítésének bejelentése volt. 2023 márciusában Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket kíván elhelyezni belorusz területen. Lukasenka ezt megerősítette, és 2023 nyarán azt állította, hogy a fegyverek egy része már megérkezett. A nyugati hírszerzés és független elemzők szerint a telepítés megkezdődött, de a fegyverek pontos száma, típusa és tárolási helye nem nyilvános, és a hivatalos állításokat nehéz ellenőrizni. A NATO és az EU határozottan elítélte a lépést, amely a hidegháború óta először helyezett orosz nukleáris fegyvereket Oroszország határain kívülre.
A taktikai atomfegyverek telepítése Fehéroroszországot a nukleáris megosztás egy sajátos, erősen vitatott modelljébe emelte. A fegyverek feletti tényleges ellenőrzés minden jel szerint orosz kézben maradt, így Belarusz nem vált önálló atomhatalommá, de területe a NATO és Oroszország közötti stratégiai szembenállás egyik fókuszpontjává vált. A rezsim ezt a lépést a nyugati fenyegetéssel szembeni elrettentésként állította be, de az ellenzék és a nyugati kormányok szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy Fehéroroszország feladta tényleges szuverenitását Oroszországgal szemben.
Az integráció más területeken is mélyült: a belorusz hadsereg és a biztonsági szolgálatok szorosabb együttműködést alakítottak ki az orosz erőkkel, közös hírszerzési és elhárítási műveletek zajlottak, és a belorusz légteret az orosz légierő rutinszerűen használta. A gazdasági integráció is fokozódott: Oroszország a belorusz ipar megrendeléseit, az energiaexportot és a pénzügyi támogatást a politikai lojalitás eszközeként használta. A rezsim számára ez a függőség ugyanakkor egyre kevesebb mozgásteret hagyott, mivel a belorusz gazdaság és haderő minden korábbinál jobban összefonódott az orosz rendszerrel.
A háború kitörése után a belorusz demokratikus ellenzék két fronton igyekezett hatást gyakorolni. Egyrészt a nemzetközi porondon próbálta elérni, hogy a világ a rezsimet az orosz agresszió bűnrészeseként kezelje, másrészt a belorusz társadalmon belül, főként az emigrációban működő médián és hálózatokon keresztül, a háborúellenesség és a szuverenitás védelmének üzenetét közvetítette. Szvjatlana Cihanouszkaja és csapata nyugati fővárosokban folytatott diplomáciai kampányt, és azt hangsúlyozta, hogy a belorusz lakosság többsége nem támogatja a háborút, és a rezsim nem képviseli a nemzetet.
Az ellenzék egyik központi üzenete az volt, hogy Fehéroroszország területének és erőforrásainak az orosz hadsereg rendelkezésére bocsátása nemzetközi jogi felelősséget keletkeztet. A nyugati jogászok és emberi jogi szervezetek egy része szerint a belorusz vezetés a terület átengedésével és a logisztikai támogatással megsértette a nemzetközi jogot, és akár az agresszió bűntettében való részvételért is felelősségre vonható. Mások óvatosabban fogalmaznak: bár a rezsim egyértelműen támogatta az orosz támadást, a közvetlen katonai részvétel hiánya és a hivatalos semlegességi retorika miatt a jogi minősítés bonyolult. Az ENSZ Közgyűlése 2022-ben és azt követően több határozatban ítélte el az orosz inváziót, és felszólította Oroszországot a katonai erők kivonására; e határozatok a belorusz terület használatát is elítélték, bár Belarusz ellen közvetlen büntetőeljárás nem indult.
A belorusz rezsim a nemzetközi jogi vádakat visszautasította, és a nyugati szervezeteket elfogultnak minősítette. A belorusz külügyminisztérium közleményei szerint Belarusz nem részese a konfliktusnak, és a területén zajló orosz katonai tevékenység kizárólag a szövetségi állam védelmi keretében értelmezendő. Ezt az álláspontot a nyugati kormányok és független elemzők túlnyomó többsége nem fogadja el, de a jogi vita rávilágít arra, hogy a háborúban való részvétel fogalma a 21. századi hibrid konfliktusokban sokkal elmosódottabb, mint a hagyományos, hadüzenettel járó államközi háborúkban.
Az emigráns belorusz közösség szerepe a háború alatt felértékelődött. A 2020-as tiltakozások óta folyamatosan növekvő diaszpóra 2022 után Ukrajna támogatásában is aktív volt: önkénteseket toborzott, humanitárius segélyt gyűjtött, és információs hadviselést folytatott a rezsim ellen. Néhány száz belorusz önkéntes csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz, és harcolt az orosz invázió ellen; ez a rezsim szerint hazaárulás, az ellenzék szerint a belorusz becsület védelme. A pontos számok bizonytalanok, és a résztvevők jogi helyzete is rendezetlen.
A belorusz társadalom háborúval kapcsolatos megosztottsága a nemzeti identitás mélyebb kérdéseit vetette fel. A rezsim a szovjet típusú, oroszbarát identitást hangsúlyozta, míg az ellenzék a belorusz nyelv, a független államiság és az európai orientáció mellett érvelt. A háború ezt a törésvonalat tovább élezte, és a 2022 utáni években a belorusz nemzeti szimbólumok – a fehér-piros-fehér zászló, a Pahonya címer – a rezsim ellenállás és a háborúellenesség jelképévé váltak. A belorusz hatóságok ezek használatát üldözték, ami a jelek szerint csak erősítette azok szimbolikus jelentőségét az ellenzék körében.
A 2022 utáni belorusz helyzet megismerését alapvetően nehezíti, hogy a rezsim a független média és a civil társadalom felszámolása után gyakorlatilag monopolizálta a belső nyilvánosságot. Az állami televízió, a hivatalos hírügynökség és a rezsimhez hű újságok kizárólag a háborúval kapcsolatos hivatalos narratívát közvetítik, míg a független belorusz újságírás emigrációban működik, és elsősorban közösségi média-platformokon, illetve külföldi szervereken keresztül érhető el. Ezért minden, a belorusz katonai szerepvállalásra, a belső elnyomásra vagy a gazdasági helyzetre vonatkozó adatot fenntartásokkal kell kezelni.
A legfontosabb dokumentált tények közé tartozik, hogy az orosz hadsereg 2022. február 24-én belorusz területről támadást indított Ukrajna ellen, és hogy a belorusz kormány ezt a területet a háború során folyamatosan az orosz erők rendelkezésére bocsátotta. Ezt műholdfelvételek, a belorusz és orosz hivatalos közlemények, valamint a független média beszámolói egybehangzóan megerősítik. A belorusz hadsereg közvetlen harci részvételének mértéke azonban vita tárgya; a rezsim tagadja, a nyugati kormányok szerint csekély, de a logisztikai támogatás önmagában is a háborús erőfeszítéshez való hozzájárulás. A taktikai atomfegyverek telepítésének ténye és állapota szintén bizonytalan: a hivatalos bejelentések és a műholdfelvételek egyes elemei ellentmondásosak, és a független ellenőrzés korlátozott.
A szankciók gazdasági hatásának értékelése ugyancsak nehéz, mivel a belorusz statisztikai hivatal adatai nem megbízhatók, a nemzetközi szervezetek becslései pedig eltérő módszertanon alapulnak. A GDP-visszaesés mértékére, az inflációra és az elvándorlás nagyságára vonatkozó számok tehát tájékoztató jellegűek, és a könyv lezárásáig (2026) is folyamatosan frissülnek. A belső társadalmi hangulatról csak közvetett jelekből – elvándorlás, bírósági ítéletek, független szociológiai felmérések emigrációban készült adatai – következtethetünk, ezért a közvélemény megoszlását illető állítások óvatosan kezelendők.
Az emlékezetpolitikai értelmezések élesen szemben állnak egymással. A rezsim a háborút a nyugati hatalmak Oroszország és Fehéroroszország elleni támadásaként, a belorusz katonai támogatást pedig a nemzeti szuverenitás védelmeként állítja be. Az ellenzék ezzel szemben a rezsimet az orosz agresszió bűnrészesének, a belorusz népet pedig a háború áldozatának tekinti. A nyugati kormányok és nemzetközi szervezetek álláspontja közel áll az ellenzéki értelmezéshez, de a jogi felelősségre vonás kérdésében óvatosabb. A történeti értékeléshez elengedhetetlen e három narratíva megkülönböztetése, és annak tudatosítása, hogy a háború alatti eseményekről a rendelkezésre álló források erősen torzítottak és politikai célokat szolgálnak.