A 2010-es évek végére Thaiföld politikai vitáiban a monarchia kérdése került a középpontba, miután a 2014-es katonai puccs és az azt követő junta kormányzása nyíltan összekapcsolta a rend helyreállítását a királyi intézmény védelmével. Az előző alfejezet Thakszin, a sárga-piros konfliktus és a 2006/2014 puccsok bemutatta, hogy a 2006-os és 2014-es beavatkozások igazolásában a monarchia körüli diskurzus milyen szerepet játszott. Ez az alfejezet azt vizsgálja, hogyan lépett trónra X. Ráma (thaiul: วชิราลงกรณ, magyar átírásban Vadzsiralongkorn), milyen jogi és intézményi keretek között nőtt meg a monarchia politikai súlya, és miért vált a 2020-as ifjúsági tiltakozások egyik fő követelésévé a monarchia reformja. A lese-majeste-törvény és a nyilvános vita korlátai nem csupán jogi kérdések, hanem a thai társadalom mély törésvonalait is jelzik: egyszerre jelenik meg az intézmény tiszteletének évszázados hagyománya, a katonai-konzervatív elitek hatalmi érdeke és a fiatalabb generációk átláthatóságot, elszámoltathatóságot és demokratikus részvételt követelő igénye.
A trónátmenet alatt a katonai junta, a Nemzeti Tanács a Béke és Rend Fenntartásáért (NCPO) vezetője, Prajuth Csan-ocsa tábornok ideiglenes államfői feladatokat is ellátott. Ez a helyzet rámutatott arra, hogy a 2014-es puccs utáni hatalmi rendszer szorosan összefonódott a monarchia intézményével: a katonai kormányzás legitimitását részben az adta, hogy a király nevében, a királyi hatalom védelmének jelszavával lépett fel. A trónutódlás körüli viták – például a koronaherceg külföldi tartózkodásának vagy a királyi családon belüli viszonyoknak a megítélése – a nyilvánosságban szinte tabunak számítottak; a médiában és a közbeszédben a monarchia bírálata jogi és politikai kockázatot hordozott.
A 2017. évi alkotmányt a katonai junta által kinevezett testület dolgozta ki, és 2016. augusztusi népszavazáson hagyták jóvá. A dokumentum formálisan alkotmányos monarchiát rögzít, de több rendelkezése a nemzetközi és thai jogászok egy része szerint a királyi intézmény politikai mozgásterét növelte. Az alkotmány kimondja, hogy a király a fegyveres erők főparancsnoka, és a kinevezési, kitüntetési, kegyelmezési jogkörök az ő hatáskörébe tartoznak. Emellett a király aláírása szükséges a törvények kihirdetéséhez, és az alkotmány lehetővé teszi, hogy a király visszaküldje megfontolásra a törvényjavaslatot. A 2017-es alkotmány továbbá megerősítette a szenátus szerepét: a felsőház tagjait nem közvetlenül választják, hanem a Nemzeti Tanács a Békéért és Rendért (a junta utódszervezete) által kinevezett bizottság választja ki. Ez a szenátus később kulcsszerepet játszott abban, hogy a 2023-as választásokon győztes reformpárti erő ne tudjon kormányt alakítani.
A királyi vagyon kezelése körüli vita is élesebbé vált. A Királyi Vagyonkezelő Hivatal (Crown Property Bureau) hatalmas ingatlan- és részvényportfóliót kezel, amelynek pontos értékét és a királyi család rendelkezési jogát a thai jog csak részben szabályozza. A 2018-ban elfogadott törvénymódosítás a Vagyonkezelő vagyonát a király személyes ellenőrzése alá helyezte, ami a kritikusok szerint csökkentette az intézmény átláthatóságát. A monarchia hívei ezzel szemben hangsúlyozták, hogy a királyi vagyon a nemzeti örökség része, és a király annak csupán kezelője. A viták ellenére a monarchia gazdasági súlya vitathatatlan: a királyi intézmény az egyik legnagyobb földtulajdonos és befektető az országban, de a pontos adatok nem nyilvánosak, és független ellenőrzésük a thai jog szerint korlátozott.
A 2020-as tiltakozások közvetlen előzménye a Future Forward Párt (Anakhot Mai) feloszlatása volt. A mindössze 2018-ban alapított, fiatalokat megszólító párt a 2019-es választásokon a harmadik legtöbb szavazatot szerezte, és élesen bírálta a katonai befolyást. 2020 februárjában az alkotmánybíróság a pártot feloszlatásra ítélte, vezetőit pedig politikai tevékenységtől eltiltotta. A döntést a párt hívei és számos jogvédő szervezet politikailag motiváltnak minősítette, míg a bíróság és a kormány a választási törvények megsértésére hivatkozott. A feloszlatás utáni hetekben egyetemi és középiskolás diákok tüntetéseket kezdtek, amelyek kezdetben a kormány lemondását és a katonai alkotmány eltörlését követelték.
A COVID-19-járvány 2020 tavaszán átmenetileg visszafogta az utcai megmozdulásokat, de a kormány járványkezelésének bírálata és a gazdasági nehézségek a nyár folyamán új lendületet adtak a tiltakozásoknak. 2020 júliusától a tüntetések rendszeressé váltak Bangkokban és több vidéki városban. A résztvevők többsége diák, egyetemista és fiatal munkavállaló volt, de idősebb korosztályok is csatlakoztak. A legnagyobb bangkoki tüntetéseken a szervezők szerint százezres, a hatóságok szerint tízezres tömeg gyűlt össze; a pontos létszám a forrásoktól függően erősen eltér, és független becslés nem áll rendelkezésre. A tüntetők háromujjas tisztelgést használtak, amelyet a mozgalom a demokrácia, a szabadság és a testvériség jelképeként értelmezett, és amely a katonai tisztelgés ellenpontjaként is szolgált.
A követelések között szerepelt az is, hogy a király ne hagyja jóvá a katonai puccsokat, és ne rendelkezzen vétójoggal a demokratikusan hozott döntések felett. A diákvezetők hangsúlyozták, hogy céljuk nem a királyi család megsértése, hanem a monarchia és a demokrácia viszonyának újraszabályozása. A kormány és a királypárti csoportok a 10 pontot a monarchia elleni támadásként értelmezték, és több vezetőt lese-majeste vádjával fenyegettek meg. A tüntetők és szimpatizánsaik viszont azt állították, hogy éppen a lese-majeste-törvény az, amely lehetetlenné teszi a monarchia demokratikus keretek közötti megvitatását.
A thai Büntető törvénykönyv 112. szakasza (thaiul: มาตรา 112) büntetni rendeli a király, a királyné, az örökös vagy a régens rágalmazását, sértegetését vagy fenyegetését. A büntetési tétel háromtól tizenöt évig terjedő szabadságvesztés. A törvény szövege nem határozza meg pontosan, mi minősül „sértegetésnek”, és a gyakorlatban a bíróságok széles mérlegelési jogkörrel értelmezik. A lese-majeste-vádak alapján indult eljárások száma a 2000-es években hullámzó volt, de a 2014-es puccs után és különösen a 2020-as tüntetések nyomán jelentősen megnőtt. A törvény nemcsak a konkrét büntetőjogi fenyegetést jelenti, hanem erős öncenzúrát is eredményez a médiában, az oktatásban és a közbeszédben: a monarchiával kapcsolatos kérdések megvitatása gyakran már a jogi kockázat miatt el sem kezdődik.
A 2020-as tüntetések során a diákvezetők és szimpatizánsaik tudatosan vállalták a jogi kockázatot, amikor a monarchia reformjáról beszéltek. A hatóságok először figyelmeztetésekkel, majd letartóztatásokkal válaszoltak. 2020 novemberétől a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett a bangkoki tüntetéseken; a tüntetők közül többen megsérültek. A lese-majeste-vádak alapján több tucat aktivistát – köztük fiatalkorúakat – vettek őrizetbe. Az emberi jogi szervezetek szerint 2020 és 2022 között több száz ember ellen indult eljárás lese-majeste vagy más, a tüntetésekkel összefüggő vádak alapján; a pontos számok forrásonként eltérnek, és a könyv lezárásáig nem áll rendelkezésre egységes, független nyilvántartás. A thai hatóságok az eljárásokat a törvényesség és a közrend védelmével indokolták.
A lese-majeste-törvény alkalmazása körüli vita lényege az, hogy a törvény a monarchia védelmét szolgálja-e, vagy politikai fegyverré vált a reformpárti hangok elhallgattatására. A jogvédő szervezetek, például az Amnesty International és a Human Rights Watch, valamint az ENSZ emberi jogi szakértői aggodalmukat fejezték ki a törvény aránytalan alkalmazása miatt, és felszólították Thaiföldet a véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartására. A thai kormány és a monarchia hívei ezzel szemben hangsúlyozták, hogy a lese-majeste-törvény a nemzeti identitás és a társadalmi stabilitás alapját képező királyi intézmény védelmét szolgálja, és hogy annak eltörlése a monarchia létét veszélyeztetné.
A vitában kulcsszerepet játszik az a kérdés, hogy a monarchia bírálata és a lese-majeste-törvény megsértése közötti határvonal hol húzódik. A thai bíróságok több ítéletben is rendkívül tágan értelmezték a „sértegetés” fogalmát: például közösségi médiában közzétett, a királyi családot kritizáló bejegyzések vagy a király külföldi tartózkodását említő megjegyzések is vezethettek elítéléshez. A tüntetők és a szólásszabadság hívei szerint ez a gyakorlat a demokratikus vita ellehetetlenítését jelenti; a hatóságok szerint viszont a törvény nem tiltja a tiszteletteljes véleményt, csak a rágalmazást és a gyűlöletkeltést.
A 2020-as tüntetések után a thai igazságszolgáltatás számos aktivistával szemben indított eljárást. A legismertebb vádlottak közé tartozott Anon Nampa (thai: อานนท์ นำภา), Panuszaja Szithidzsaravattanakun (thai: ปนัสยา สิทธิจิรวัฒนกุล) és Parit Csivarak (thai: พริษฐ์ ชิวารักษ์, ismert angol nevén Penguin). Ők és társaik részben lese-majeste, részben a tüntetések szervezésével összefüggő egyéb vádakkal kerültek bíróság elé. Többen közülük hosszú hónapokig előzetes letartóztatásban voltak, amit a jogvédők politikai indíttatásúnak minősítettek; a bíróságok az előzetes letartóztatást a szökés és a bűnismétlés kockázatával indokolták. A tüntetés vezetői közül többen éhségsztrájkot folytattak a letartóztatási körülmények és a vádak elleni tiltakozásul, ami nemzetközi figyelmet keltett.
A bírósági ítéletek 2021 és 2023 között részben elmarasztalóak voltak: több aktivistát ítéltek el lese-majeste miatt, a kiszabott büntetések jellemzően több év szabadságvesztést jelentettek. Ugyanakkor egyes ügyekben a bíróságok felmentő vagy enyhébb ítéletet hoztak, jelezve, hogy a joggyakorlat nem teljesen egységes. A tüntetésekben részt vevő fiatalkorúak ügye különösen érzékeny volt: a gyermekjogi szervezetek bírálták, hogy kiskorúakat felnőtt bíróság elé állíthatnak, és hogy a lese-majeste-vádak aránytalanul súlyosak a cselekményhez képest. A thai hatóságok szerint a fiatalkorúakra is ugyanazok a törvények vonatkoznak, de az eljárás során figyelembe vették a korukat.
A 2020-as tüntetések nemcsak a kormánnyal, hanem a monarchia híveivel is szembeállították a reformpárti mozgalmat. A királypárti csoportok – amelyek közül több a katonai-konzervatív elithez kötődött, de voltak alulról szerveződő csoportok is – ellentüntetéseket tartottak, és a tüntetőket hazaárulással, a nemzeti identitás megsértésével vádolták. A monarchia védelmében fellépő csoportok a királyi intézményt a thai nemzet és a buddhista hagyomány letéteményeseként mutatták be, míg a reformpártiak a monarchiát a demokratikus átalakulás egyik akadályának tekintették. Ez a polarizáció a 2020–2021-es utcai konfliktusokban is megjelent: több alkalommal került sor fizikai összecsapásokra a két tábor között, és a hatóságokat is érték bírálatok amiatt, hogy a rendfenntartás során nem mindig kezelték egyenlően a feleket.
A 2020-as tüntetések lecsengéséhez több tényező járult hozzá. A COVID-19-járvány 2021-es hullámai korlátozták a gyülekezési lehetőségeket, a rendőri fellépés és a bírósági eljárások pedig megtorló hatást gyakoroltak. A mozgalom belső vitái – például a monarchia-reform radikalizmusának mértékéről – szintén gyengítették az egységet. Bár a tüntetések ritkultak, a monarchia és a lese-majeste-törvény kérdése nem tűnt el a politikai napirendről: a reformpárti erők a parlamenti és a civil szférában is folytatták a kampányt.
A 2023. májusi választásokon a Move Forward Párt (Előrelépés Párt, thai: พรรคก้าวไกล, Phak Kao Klai) szerezte a legtöbb képviselői mandátumot. A párt – amely a feloszlatott Future Forward örököseként határozta meg magát – egyik legfontosabb programpontja a lese-majeste-törvény módosítása volt. A Move Forward nem a monarchia eltörlését követelte, hanem azt, hogy a törvény ne legyen felhasználható politikai ellenfelek elhallgattatására, és hogy a királyi intézményt alkotmányos keretek közé szorítsák. A párt miniszterelnök-jelöltje, Pita Limdzsaroenrat (thai: พิธา ลิ้มเจริญรัตน์) nyilvánosan kiállt a reform mellett, ami korábban elképzelhetetlen volt egy jelentős párt részéről.
A választási eredmény azt jelezte, hogy a monarchia-reform ügye – különösen a fiatalabb választók körében – jelentős támogatottságot élvez. Ugyanakkor a thai választási rendszer és a 2017-es alkotmány által létrehozott, nem választott szenátus megakadályozta, hogy Pita miniszterelnök legyen. A szenátus tagjai – akiket még a katonai junta által kinevezett testület választott – a miniszterelnök-választáson nem támogatták a Move Forward jelöltjét, így a párt nem tudott kormányt alakítani. Ezt a folyamatot a Thaiföld 2023–2026 alfejezet tárgyalja részletesen; itt annyiban releváns, hogy a monarchia-reform körüli vita közvetlenül befolyásolta a kormányalakítást, és a Move Forward kizárása a hatalomból a lese-majeste-törvény módosítására irányuló törekvések egyik legnagyobb politikai veresége volt.
A 2020-as tüntetések és a 2023-as választások közötti időszakban a monarchia kérdése Thaiföldön nyílt vitatémává vált, ami a thai politikatörténetben példa nélküli. A tüntetők által megfogalmazott követelések – a királyi vagyon átláthatósága, a lese-majeste-törvény reformja, a monarchia alkotmányos szerepének tisztázása – bekerültek a demokratikus ellenzék programjába, és a közbeszédben is megjelentek. Ugyanakkor a monarchia intézménye továbbra is erős társadalmi támogatottságot élvez, különösen az idősebb generációk és a vidéki lakosság körében, és a lese-majeste-törvény továbbra is komoly jogi akadályt jelent a nyílt vita előtt. A 2020–2021-es megtorlás áldozatai – letartóztatott diákok, elítélt aktivisták, bántalmazott tüntetők – a reformmozgalom mártírjaiként jelennek meg a kritikus közbeszédben, míg a monarchiahű csoportok szerint a tüntetők a nemzeti stabilitást veszélyeztették.
Az alfejezet a thai alkotmány és Büntető törvénykönyv szövegére, a 2020-as tüntetések résztvevőinek és vezetőinek nyilvános közleményeire, a thai bíróságok ítéleteit ismertető sajtóbeszámolókra, valamint nemzetközi emberi jogi szervezetek jelentéseire támaszkodik. A trónátmenettel, a 2017-es alkotmánnyal és a 112. szakasz szövegével kapcsolatos tények dokumentáltak, és a hivatalos thai forrásokból ellenőrizhetők. A tüntetések létszámára, a lese-majeste-vádak pontos számára és a megtorlás mértékére vonatkozó adatok azonban eltérőek: a hatósági, a szervezői és a jogvédő szervezeti becslések között jelentős különbségek vannak, és ezek az adatok a könyv lezárásáig sem egységesek. A 2020-as tüntetések követeléseinek társadalmi támogatottságáról nincs független, reprezentatív közvélemény-kutatás, így a monarchia-reform ügyének valódi súlyát nehéz pontosan mérni. A királyi vagyon értékére és a királyi család költségvetési támogatására vonatkozó adatok nem nyilvánosak, ezért az ezzel kapcsolatos állítások becslésnek vagy vitatott értelmezésnek minősülnek.
A lese-majeste-törvény alkalmazásának megítélése erősen vitatott: a thai hatóságok a törvényt a monarchia védelmének legitim eszközeként mutatják be, míg a jogvédő szervezetek és a reformpárti erők politikai fegyverként értelmezik. Ez a vita nem dönthető el kizárólag jogi érvekkel, mert összefügg a thai politikai rendszer egészének jellegével. A 2020-as tüntetésekben részt vevő fiatalkorúak ügyeinek egyes részletei nem nyilvánosak, így az áldozatközpontú bemutatás során a rendelkezésre álló, ellenőrzött forrásokra kell támaszkodni, és jelezni kell, ha a teljes kép nem ismert.