A 2020-ban felbomlott reformkoalíció utáni évtized Malajziában nem egyszerűen „visszatérés” volt a korábbi, domináns párt által vezetett kormányzati modellhez. Inkább a maláj politikai mező töredezettsége, az iszlám és a maláj identitás körüli versengés, a szövetségi és a tagállami kormányok közötti alkudozás, valamint a járvány és a gazdasági bizonytalanság együttes hatása alakította az eseményeket. A 2018-as hatalomváltás és az 1MDB-botrány következményei, amelyeket a Reformasi és a politikai verseny alfejezet tárgyalt, 2020 után is meghatározták a politikai napirendet, ám a hangsúly fokozatosan a világjárvány kezelésére, a parlamenti többség megszerzésére, majd a koalíciós kormányzás kényszerű kompromisszumaira helyeződött át.
A hatalomváltást a PH-pártok és támogatóik a választói akarat megkerüléseként értelmezték; a PN tábor ezzel szemben azzal érvelt, hogy a Sheraton-mozgás alkotmányos parlamenti átrendeződés volt, és a királyi kinevezés legitim kormányt hozott létre. Az alkotmányos vita egyik központi kérdése az volt, hogy a maláj uralkodó milyen mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amikor a parlamenti bizalom nem kifejezett bizalmatlansági szavazás útján, hanem pártszakadásokon keresztül változik meg. A 2020-as események így nem csupán kormányváltást hoztak, hanem újra felszínre hozták a maláj monarchia és a választott kormány közötti hatásköri kérdéseket, amelyeket az alkotmányos rendelkezések csak részben szabályoznak.
A Muhyiddin-kormány első hónapjait a COVID-19-világjárvány kezelése határozta meg. A kormány 2020. március 18-án országos mozgáskorlátozást, az úgynevezett Movement Control Order (MCO) rendszert vezetett be, amelyet az év folyamán többször módosítottak. A járványügyi intézkedések rövid távon csökkentették a fertőzésszámot, ám a gazdasági következmények – különösen a vendéglátás, a kiskereskedelem, a turizmus és a kisvállalkozások körében – súlyosak voltak. 2020-ban a malajziai gazdaság a hivatalos statisztikák szerint 5,6 százalékkal zsugorodott, ami a modern független Malajzia addigi legnagyobb éves visszaesése volt; ezt az adatot a Világbank és a malajziai statisztikai hivatal dokumentálta.
A járványkezelés és a politikai túlélés összekapcsolódott. A PN-kormány 2021 januárjában országos szükségállapotot (Darurat) hirdetett, amely jelentősen korlátozta a parlament működését. A kormány azzal indokolta a lépést, hogy a járvány terjedése miatt a jogalkotásnál fontosabb a gyors végrehajtási döntéshozatal, a PH-ellenzék azonban azzal érvelt, hogy a szükségállapot valódi célja a parlamenti bizalmatlansági szavazás elkerülése volt. A kérdés jogi és politikai értelemben egyaránt vitatott maradt; a malajziai bíróságok egyes ügyekben később korlátozottan bírálták felül a rendeleti kormányzás egyes elemeit, más döntések azonban fenntartották a járványügyi szükségállapot alkotmányos kereteit.
2021 augusztusában a kormánypárti tábor megbomlott: az UMNO vezetése bejelentette, hogy több képviselője megvonja a támogatást Muhyiddintől. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a PN-kormány nem élvez stabil parlamenti többséget, Muhyiddin benyújtotta lemondását. 2021 augusztusában Ismail Sabri Yaakob, az UMNO politikusa került a kormány élére, aki a PN-hez hasonló széles, de törékeny koalíciót vezetett. Ismail Sabri kormányzása – amelyet a Ph-ellenzék sokan átmenetnek tekintett – alatt fokozatosan visszaállt a parlament munkája, és 2021 decemberében a kormány aláírta az alkotmányos reformot, amely minden jövőbeli parlamenti ciklusban legfeljebb két miniszterelnököt engedett meg; a lépés a képviselők átpártolásának megnehezítését célozta. A törvényt a parlamenti többség megszavazta, de hatékonyságáról a szakirodalom megosztott.
2021 decemberében a Klang-völgyet és a szomszédos államokat hirtelen árvizek sújtották; a katasztrófában több tucat ember meghalt, és a mentés, valamint a megelőzés hiányosságai miatt a kormányt erős nyilvános bírálat érte. Az árvíz egyúttal rávilágított a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás intézményi gyengeségeire is, amit a Fejlődés, egyenlőtlenség és környezet tematikus fejezet részletesen vizsgál.
A 15. általános választást 2022. november 19-én tartották; a 2022-es év Malajziában a 2020 utáni időszak második nagy választási fordulópontja volt. A választást megelőzően a pártrendszer hárompólusúvá vált: a PN (Bersatu, PAS és kisebb szövetségeseik), a PH (PKR, Democratic Action Party [DAP], Parti Amanah Negara, valamint a United Malays National Organisation [UMNO] nélküli szövetségesek), és a BN (főleg UMNO, Malaysian Chinese Association [MCA], Malaysian Indian Congress [MIC]) versengett a választók kegyeiért. A kelet-maláj államokban a Gabungan Parti Sarawak (GPS), a Parti Warisan Sabah és más regionális pártok saját érdekeiket jelenítették meg.
A választás eredménye nem hozott abszolút többséget egyik koalíciónak sem. A 222 fős Dewan Rakyat (a szövetségi törvényhozás alsóháza) mandátumait a hivatalos eredmények szerint a PH 82, a PN 73, a BN 30, a GPS 23, a Gabungan Rakyat Sabah (GRS) 6, a Warisan 3, függetlenek és kis pártok pedig összesen 5 mandátumot szereztek; a pontos szám egyes vitás körzetekben ellenőrzést igényel, de az arányok stabilak. Az eredmény azt jelentette, hogy a maláj többségű országrészekben a PN – különösen a PAS – jelentős szavazatnövekedést ért el, miközben a PH a többnyire etnikailag vegyes, urbánusabb és kínai-indiai szavazóbázisú körzeteket megtartotta. A BN történelmi mélypontra süllyedt, de kelet-maláj szövetségeseivel együtt továbbra is a kormányalakítás kulcsfontosságú szereplőjévé vált.
Az Yang di-Pertuan Agong a választás után több pártvezetőt fogadott, és arra szólította fel a pártokat, hogy hozzanak létre nemzeti egységkormányt. 2022. november 24-én Anwar Ibrahim, a PH miniszterelnök-jelöltje tette le miniszterelnöki esküjét. Az új kabinet – amely a kormányzati kommunikációban a kerajaan perpaduan (egységkormány) nevet kapta – a PH, a BN, a GPS, a GRS, a Warisan és további kis pártok támogatásával alakult meg. A PN ellenzékbe vonult, Muhyiddin Yassin és a PAS vezetői nem fogadták el a kormányalakítás legitimitását, és azt állították, hogy ők rendelkeztek a maláj szavazók többségének támogatásával. A DAP és a BN közös kormányzása különösen élesen vetette fel a maláj nacionalista narratívával való összeegyeztethetőség kérdését; a PH kormányzása ugyanis a korábbi évtizedekben az UMNO „maláj protekcionizmusának” bírálatára épült, az UMNO pedig hagyományosan a DAP-ot és a kínai dominanciájú ellenzéki pártokat támadta. A koalíciós kormány tehát egyszerre volt kényszerű kompromisszum és új politikai kísérlet.
A 2022–2026 közötti kormányzás alapszlogenje a Malaysia Madani (civilizált Malajzia) lett, amely Anwar beszédeiben a tiszta kormányzást, a gazdasági átalakítást, az intézményi reformot és a társadalmi méltányosságot hivatott összekapcsolni. A gyakorlatban a reformokat szűk parlamenti és pártpolitikai mozgástér övezte: a kormány nem akarhatta elveszíteni az UMNO és a GPS támogatását, ugyanakkor a PH-n belüli DAP és a PKR reformista szárnya gyorsabb intézményi átalakítást sürgetett. A kormány 2022 decemberében bizalmi szavazást kapott a Dewan Rakyatban, ami átmenetileg stabilizálta a pozícióját. Ezt követően azonban a szövetségesek viszonya időről időre feszültté vált, különösen a bumiputera-kedvezmények, a vallási intézmények és a nyelvi politika kérdéseiben.
A 2023. augusztusi tagállami választásokon a központi kormány meg tudta tartani a számára fontos államokat: a PH-BN megtartotta Selangort, Negeri Sembilant és Penangot, míg a PN megőrizte Kelantant, Terengganut és Kedah-t. A választási eredmények tehát nem borították fel a szövetségi kormányt, ám megerősítették azt a tendenciát, hogy a maláj többségű északi és keleti parti államokban a PN – és különösen a PAS – tovább erősödött. A politikai elemzők egy része ezt zöld hullámnak (green wave) nevezte, utalva a PAS zöld színére és az iszlám-konzervatív tematika térnyerésére; más elemzések szerint a jelenség ötvözte a kormányzattal szembeni elégedetlenséget, a maláj munkaerőpiaci és szociális aggodalmakat, valamint a város–vidék ellentétet. Ez utóbbi értelmezés hangsúlyozza, hogy a vallási-etnikai keretezés mellett a gazdasági kirekesztettség érzése is fontos magyarázó tényező.
A 2020-as években Malajzia gazdaságpolitikáját egyszerre alakította a járvány utáni helyreállítás, a globális infláció, a gyenge ringgit, a munkaerőhiány és a technológiai átállás iránti igény. A 2020-as –5,6 százalékos visszaesést 2021-ben mérsékelt, 3,1 százalék körüli növekedés követte; 2022-ben a gazdaság a Világbank adatai szerint ismét 8,7 százalékkal bővült, amit azonban a globális kereslet és a nyersanyagárak részben átmeneti felhajtóereje magyarázott. 2023-tól a növekedés üteme visszatért a korábbi, mérsékeltebb sávba; a 2023–2024-es hivatalos és friss előrejelzések 3,5–5,0 százalék közötti sávot mutattak, de a pontos értékek ellenőrzést igényelnek. Az infláció 2022-ben különösen az élelmiszerárakban volt érzékelhető, és a kormány több célzott támogatással, árplafonnal és készpénz-transzferrel próbálta csökkenteni a háztartási terheket.
A fiskális mozgástér szűkös maradt. Malajzia államadóssága a GDP-arányos mutatók szerint már a 2010-es évek végétől magas szinten állt, amiben szerepet játszott a 1MDB (1Malaysia Development Berhad) állami befektetési alap körül kialakult botrány és a kapcsolódó állami kezességvállalások terhe. Az 1MDB ügyben a bírósági és kormányzati lépések a 2020 utáni években is folytatódtak. Najib Razak volt miniszterelnököt az SRC International-ügyben 2020 júliusában hét korrupciós vádpontban bűnösnek találták, és 12 év börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre ítélték; a Legfelsőbb Bíróság 2022 augusztusában jogerősen megerősítette az ítéletet, Najibot börtönbe szállították. A családja és partizánjai által kezdeményezett kegyelemi kérelem nyomán a Kegyelemtanács (Lembaga Pengampunan) 2024 februárjában a büntetést hat évre csökkentette; a döntés erős vitát váltott ki, mivel a PH-kormány koalíciós helyzete miatt az 1MDB-ügyek pártatlanságát sokan a kollektív korrupcióellenes fellépés próbájának tekintették. A kormány azt hangsúlyozta, hogy a kegyelemi döntés az alkotmányos uralkodó és az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik, míg a kritikusok a korrupcióval szembeni elszámoltathatóság meggyengítését emelték ki. Az 1MDB vagyon visszaszerzésére irányuló nemzetközi egyezségek – köztük a 2020-as megállapodás a Goldman Sachs-szal – hozzájárultak az állami pénzügyi teher csökkentéséhez, ám az ügy teljes lezárása 2026-ban sem tekinthető befejezettnek.
A kormány gazdaságpolitikai programjának hangsúlyos eleme volt a munkaerő- és termelékenység-növekedés, a félvezetőipar, az elektromos járművek (EV), a digitális gazdaság és az adatközpont-beruházások ösztönzése. A 2023–2025 közötti időszakban Malajzia jelentős külföldi működőtőke-beáramlást regisztrált, különösen a technológiai és megújuló energiás projektekben; ezeket az adatokat a Nemzetközi Valutaalap és a malajziai befektetési hatóság is közölte, ám a tényleges foglalkoztatási hatásukról és a hazai kis- és középvállalkozásokra gyakorolt tovagyűrűzésükről a szakirodalom megosztott. A kormány emellett 2024-től elkezdte a célzott üzemanyag-támogatások átalakítását: a dízel támogatásának piaci árhoz közelítése dokumentált lépés volt, amelyet azzal indokoltak, hogy a széles támogatásból a magasabb jövedelmű háztartások és a külföldi járművek is aránytalanul részesültek. Az intézkedés társadalmi fogadtatása vegyes volt: a városi középosztály egy része támogatta a fiskális racionalizálást, míg a vidéki és alacsonyabb jövedelmű csoportok a megélhetési költségek növekedésétől tartottak.
A tengerentúli és regionális kapcsolatokat is a gazdasági biztonság keretezte. Malajzia a Malacca-szoros és a Déli-kínai-tenger egyik fontos tengeri államaként Kína és az Egyesült Államok technológiai és katonai vetélkedésében egyensúlyozott; ez a kérdéskör a Tenger, szorosok és nagyhatalmi versengés fejezetben kapott részletes tárgyalást. A kormány pragmatikus álláspontja szerint Malajzia nem választhatott egyoldalúan egyetlen nagyhatalmi oldalt sem, mert külkereskedelme, beruházásai és energiabiztonsága több pólushoz kötötte. Ugyanakkor a 2020-as években a Dél-kínai-tengeren kialakult kínai tevékenység és az amerikai katonai jelenlét újra felvetette a szuverenitási és tengerjogi vitákat, amelyeket a maláj kormány óvatos diplomáciai nyelvezettel kezelt.
A 2020-as évek közepére a malajziai politikai vita meghatározó törésvonala továbbra is az etnicitás és a vallás maradt, ám a hangsúlyok eltértek a 20. század végi szekuláris-vallási szembenállástól. A 2018-as reformhangulat után a maláj többségű pártok – a Bersatu, az UMNO és a PAS – közötti versengés felerősítette a ketuanan Melayu (maláj dominancia) diskurzusát. A PN-kampányokban a maláj gazdasági érdekek védelme, a bumiputera-jogok megerősítése, a DAP és a PH szekulárisnak beállított politikájának bírálata, valamint a „maláj-muszlim egység” témája került előtérbe. A PH-kormány ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a bumiputera-kedvezményeket a rászorultság és a gazdasági teljesítmény szempontjaival érdemes összekapcsolni, nem pedig automatikusan kiterjeszteni. A kérdés éles vitákat váltott ki a Malaysian Chinese Association, a Malaysian Indian Congress, illetve a civil szervezetek körében is, amelyek a kínai és indiai közösségeket sújtó strukturális hátrányokra hívták fel a figyelmet. Itt fontos elkerülni az egyoldalú etnikai keretezést: a szociológiai szakirodalom szerint a malajziai egyenlőtlenségek egyszerre etnikai, osztály- és térbeli jellegűek, és a bumiputera-politika hatásai a maláj közösségen belül is erősen differenciáltak.
A vallási térben a PAS és a hozzá közel álló szervezetek befolyása nem korlátozódott a pártpolitikára. A 2022–2025 közötti időszakban a konzervatív muszlim tematika erősödése megfigyelhető volt egyes tagállami döntésekben, a közösségi médiában és a nyilvános vitákban; a maláj szavazók egy része a PN-et a vallási tisztaság, a családpolitika és a nyugati liberális hatásokkal szembeni kulturális önvédelem képviseletével azonosította. Ugyanakkor a jelenség értelmezése vitatott: több kutató arra figyelmeztetett, hogy a „zöld hullám” nem egyszerűen vallási radikalizálódás, hanem a vidéki maláj középosztály gazdasági bizonytalanságra adott politikai válasza. A 2023 augusztusi állami választásokon elért PN-sikereket így a központi ellenzéki pártok is eltérően magyarázták: volt, aki a PH-kormány kommunikációs kudarcát, mások a koalíció túlzott kompromisszumait okolta.
A kormány a társadalmi béke fenntartására hivatkozva többször hangsúlyozta a 3R – race, religion, royalty (faj, vallás, királyság) – kérdések óvatos tárgyalásának szükségességét. 2020 után Malajziában továbbra is működtek azok a jogi korlátozások, amelyek az etnikai-vallási gyűlöletbeszédet, az uralkodók megsértését és a közrend veszélyeztetését büntetik. Az ENSZ és más emberi jogi szervezetek jelentései szerint ezeket a korlátokat egyes esetekben a kormányzati bírálat visszaszorítására is használták; a kormány ezt azzal utasította el, hogy a vallási és etnikai feszültségek megelőzése alkotmányos kötelezettség. 2024-ben és 2025-ben több nagy nyilvánosságot kapott ügyben merült fel a gyülekezési jog és a sajtószabadság határainak kérdése, ám ezek jogi lezárása bizonytalan.
A maláj társadalomban a fiatalabb generációk és a városi középosztály egy része más politikai törésvonalakat is artikulált. A 2018-as reformmozgalom hagyománya a civil társadalomban tovább élt, és a malajziai egyetemek, diákszervezetek, nőjogi csoportok, környezetvédő szervezetek és független média rendszeres nyilvános vitákat szerveztek. A Malaysia Madani reformnyelvezet e mozgalmak számára lehetőséget ígért, de a koalíciós kompromisszumok miatt sokan elégedetlenek maradtak. A nők, a fogyatékossággal élők, a kelet-maláj őslakos közösségek, az orang asli, a Sabahban és Sarawakban élő etnikai csoportok, valamint a Malajziában dolgozó külföldi vendégmunkások problémái a 2020-as években is csak részben kaptak tartós kormányzati figyelmet. A pandémia alatt különösen a vendégmunkások és a menekültek helyzete került a nyilvánosság elé: Malajzia nem írta alá az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezményét, ezért a rohingja és más menekültközösségek jogi státusza továbbra is rendezetlen maradt. A humanitárius szervezetek szerint a járvány idején a hozzáférés az egészségügyi ellátáshoz és a szociális védelemhez különösen egyenlőtlen volt; a kormány ezt részben a járványügyi kihívásokkal és a belső biztonsági szempontokkal magyarázta.
2026 elején Malajzia azt a kettős képet mutatta, amely az egész régióra jellemző: erős gazdasági növekedési lehetőségek, ugyanakkor mélyülő politikai megosztottság, megoldatlan intézményi reformok és a társadalmi integráció szerkezeti feszültségei. A 2022-ben felállt egységkormány túlélte a 2023-as állami választásokat, ám a 2025–2026. évi események – a belpolitikai pártszakadások, a költségvetési viták és a regionális választások ütemezése – e fejezet lezárásakor is ellenőrzést igényelnek. A szövetségi kormány parlamenti többsége formálisan stabil maradt, de a szavazói logika továbbra is hárompólusú versenyt mutatott: a PN a maláj-konzervatív, a PH a reformista és városi, a BN a maláj protekcionista hagyomány középosztályi bázisát próbálta megtartani. A kelet-maláj államok – különösen Sarawak és Sabah – alkuképessége megnőtt, ami a malajziai föderalizmus újradefiniálásának vitáját erősítette.
A 2020–2026 közötti időszak rekonstrukciójához a legfontosabb elsődleges források a malajziai választási bizottság hivatalos eredményei, a Dewan Rakyat ülései és jegyzőkönyvei, az alkotmányos intézmények (például a Kegyelemtanács) közleményei, a bírósági ítéletek – különösen az SRC International-ügyben –, valamint a kormányzati statisztikai hivatal gazdasági adatai. A járványügyi intézkedések dokumentumai, a kormányzati sajtóközlemények és az ENSZ-ügynökségek jelentései szintén elsődleges vagy fél-hivatalos forrásnak számítanak. A másodlagos források közé a nemzetközi folyóiratok, az IMF és a Világbank országjelentései, valamint a malajziai kutatóintézetek és egyetemi műhelyek tanulmányai tartoznak. A 2020-as Sheraton-mozgás és a 2022-es kormányalakítás politikai értékelése természetszerűleg vitatott: a PN, a PH, a BN és a GPS eltérő legitimációs nyelvezetet használ, és a szemtanúk visszaemlékezései is ellentmondásosak. A 2025–2026. évi folyamatokat a könyv lezárásának időpontjában kizárólag friss, ellenőrzött sajtó- és intézményi forrásokból lehet követni; ez az alfejezet ezért a legfrissebb fejleményeknél szükségszerűen csak általános kereteket és ellenőrzési igényt fogalmazhat meg. A gazdasági statisztikák egy része revízió alatt áll, a mandátumszámok bizonyos vitás körzetekben egy-két fővel eltérhetnek, a „zöld hullám” mértékéről és okairól pedig a szakirodalom jelenleg is többféle értelmezést kínál.