A 21. század első negyedszázadában Costa Rica a közép-amerikai régió egyik legstabilabb demokráciája maradt, ugyanakkor a 2000 előtti évtizedek neoliberális reformjainak következményei, a hagyományos pártrendszer eróziója és a globális környezeti, migrációs és gazdasági válságok új kihívások elé állították az országot. Az alábbi alfejezet a 2000 és 2026 közötti időszakot tárgyalja a környezetvédelem, a turizmus, a politikai átalakulás és a társadalmi egyenlőtlenségek szempontjából. A korszakhatár nem éles cezúra: a környezetvédelmi politika gyökerei az 1980-as évekre nyúlnak vissza, a gazdasági liberalizáció pedig az 1990-es években kezdődött, ahogyan azt a A neoliberális reformok és a társadalmi ellenállás alfejezet bemutatta.
A 2000-es évek elején Costa Rica demokratikus intézményei működtek, de a kétpárti rendszer – a Nemzeti Felszabadítási Párt (Partido Liberación Nacional, PLN) és a Keresztényszociális Egységpárt (Partido Unidad Social Cristiana, PUSC) váltógazdasága – egyre inkább megrendült. A választói bizalom csökkenését jelzi, hogy a 2002-es elnökválasztáson a PUSC jelöltje, Abel Pacheco a második fordulóban győzött ugyan, de a részvételi arány és a hagyományos pártok támogatottsága már ekkor csökkenő tendenciát mutatott. A 2006-os választáson a PLN színeiben induló Óscar Arias – aki 1986 és 1990 között már elnök volt – tért vissza a hatalomba. Arias kormánya írta alá 2007-ben a Közép-Amerika–Dominikai Köztársaság–Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást (CAFTA-DR), amelynek ratifikálása mély társadalmi vitát váltott ki. A 2007. októberi népszavazáson a szavazók szűk többsége támogatta a megállapodást, de a kampányban a piacnyitás támogatói a gazdasági növekedés és a közvetlen külföldi befektetések lehetőségére, ellenzői pedig a közszolgáltatások, különösen a telekommunikáció és a biztosítási piac megnyitásának kockázataira, valamint a szociális vívmányok védelmére hivatkoztak. A népszavazás eredménye dokumentált tény, de a pontos százalékos arány a Legfelsőbb Választási Törvényszék (Tribunal Supremo de Elecciones, TSE) hivatalos adataiban ellenőrizendő; a szakirodalom konszenzusa szerint a győzelem szűk volt, ami a társadalom megosztottságát tükrözte.
A környezetvédelem terén Costa Rica a 2000-es években nemzetközileg is elismert modellt épített tovább. Az ország területének jelentős részét borította erdő, miután az 1980-as évekbeli mélypontról az erdőborítás fokozatosan növekedett. A növekedésben kulcsszerepet játszott a környezeti szolgáltatásokért fizetés (Pago por Servicios Ambientales, PSA) program, amely az erdőtulajdonosoknak jövedelmet biztosított az erdő megőrzéséért, a vízgyűjtők védelméért, a szénmegkötésért és a biodiverzitás fenntartásáért. A programot gyakran említik a piaci alapú természetvédelem sikeres példájaként, ugyanakkor a szakirodalomban vitatott, hogy a támogatás valóban a legszegényebb vidéki közösségekhez jutott-e el, vagy inkább a nagyobb birtokosokat részesítette előnyben. A nemzeti parkok és védett területek hálózata – amelyet a Nemzeti Természetvédelmi Területek Rendszere (Sistema Nacional de Áreas de Conservación, SINAC) koordinál – az ország területének mintegy negyedét fedte le, ami a világ egyik legmagasabb aránya. Ez a „zöld Costa Rica” kép megalapozta az ökoturizmus fellendülését.
Az ökoturizmus a 2000-es évektől a gazdaság egyik legdinamikusabban növekvő ágazatává vált. Az 1990-es években kiépült desztinációk – mint a Monteverde köderdő, az Arenal vulkán környéki termálforrások, a Manuel Antonio Nemzeti Park, az Osa-félsziget Corcovado Nemzeti Parkja vagy a Tortuguero-csatornák tengeriteknős-fészkelőhelyei – nemzetközi vonzerőre tettek szert. A turizmusból származó devizabevétel meghaladta a hagyományos mezőgazdasági exportbevételeket, és az ágazat – közvetlenül és közvetve – a foglalkoztatás jelentős részét adta. A turizmus azonban nem volt konfliktusmentes: a tömegturizmus térnyerése, a parti zónák beépítése, a vízfogyasztás növekedése, a hulladékkezelés terhelése és a helyi közösségek kiszorulása a turisztikai fejlesztésekből egyre gyakrabban váltott ki bírálatot. Emellett a környezetvédelmi politika és a mezőgazdasági exportágazatok – különösen az ananász- és banánültetvények – közötti feszültség is felszínre került: az ültetvények terjeszkedése, a peszticid- és műtrágyahasználat, valamint a folyók és a talajvizek szennyezése ellentmondott a „zöld ország” imázsnak. A tudományos vizsgálatok és civil szervezetek jelentései dokumentálták a peszticidek egészségügyi hatásait az ültetvények környékén élő közösségekre, de az ok-okozati összefüggések és a felelősség kérdése vitatott maradt.
A 2010-es évek belpolitikájában a hagyományos pártrendszer tovább erodálódott, és egy új politikai erő, az Állampolgári Akciópárt (Partido Acción Ciudadana, PAC) emelkedett fel. A 2014-es elnökválasztáson a PAC jelöltje, Luis Guillermo Solís győzött, ami az első olyan kormányváltást jelentette, amelyben sem a PLN, sem a PUSC nem került hatalomra a kétpárti rendszer kialakulása óta. Solís kormánya a korrupció elleni fellépést, a közpénzügyek átláthatóságát és a szociális programok védelmét ígérte, de a költségvetési hiány és az adóreform elodázása miatt a kormány mozgástere korlátozott volt. A 2018-as választás a társadalom értékrendi megosztottságát hozta felszínre: a PAC jelöltje, Carlos Alvarado – aki az azonos neműek házasságát lehetővé tévő alkotmánybírósági döntés elfogadását és a világi államot hangsúlyozta – szűk többséggel győzte le a konzervatív, evangéliumi támogatottságú jelöltet, Fabricio Alvaradót. A kampányban a vallási és családjogi kérdések, valamint a társadalmi liberalizáció váltak központi témává, ami a társadalom mély polarizációját jelezte. A választási eredmények pontos számai a TSE archívumában ellenőrizhetők; a szakirodalom konszenzusa szerint a két jelölt közötti különbség a második fordulóban jelentős, de a társadalmi törésvonal mély maradt.
A 2010-es évek második felében Costa Rica nemzetközi környezetvédelmi elismeréseket kapott: 2019-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) a „Champions of the Earth” díjjal tüntette ki az országot a természetvédelem és a fenntartható fejlődés terén tett erőfeszítéseiért. Ugyanakkor a belső viták felerősödtek: a tengeri védett területek bővítése, a cápauszony-levágás tilalma, a fosszilis tüzelőanyagok kitermelésének moratóriuma és a megújuló energiaforrások – elsősorban a vízenergia, a geotermikus energia és a szélenergia – arányának növelése a kormányzati retorika középpontjába került. Costa Rica villamosenergia-termelésének jelentős része ebben az időszakban már megújuló forrásokból származott, amit a kormányzat büszkén hangsúlyozott, ám a kritikusok arra figyelmeztettek, hogy a közlekedés, a mezőgazdaság és az ipar energiafelhasználása továbbra is nagymértékben fosszilis alapú, és a vízenergia bővítésének környezeti és társadalmi költségei – például a folyók élővilágára és a helyi közösségekre gyakorolt hatás – alábecsültek. Az éghajlatváltozás hatásai is egyre kézzelfoghatóbbá váltak: a 2016-os Otto hurrikán, majd a 2020-as Eta és Iota hurrikánok – bár Costa Ricát mérsékeltebben érintették, mint a szomszédos országokat – árvizeket, földcsuszamlásokat és infrastrukturális károkat okoztak, és rávilágítottak a tengerparti és hegyvidéki települések sérülékenységére. A tudományos konszenzus szerint a klímaváltozás növeli a szélsőséges időjárási események gyakoriságát és intenzitását a Karib-medencében, de az egyes események és a globális felmelegedés közötti közvetlen ok-okozati összefüggés mértéke vitatott.
A 2022-es elnökválasztás fordulópontot jelentett a Costa Rica-i politikában. A PAC kormányzása alatt a párt népszerűsége jelentősen csökkent a gazdasági nehézségek, a költségvetési megszorítások és a COVID-19 járvány kezelésének vitái miatt. Az első fordulóban a PLN korábbi elnöke, José María Figueres és a Szociáldemokrata Haladás Párt (Partido Progreso Social Democrático, PPSD) jelöltje, Rodrigo Chaves jutott tovább; a hagyományos PUSC jelöltje és más szereplők kiestek. A második fordulóban Chaves győzött, ami a hagyományos pártrendszer további felbomlását jelezte. Rodrigo Chaves korábban a Világbanknál dolgozott, majd Costa Rica pénzügyminisztere volt; minisztersége idején szexuális zaklatási vádak merültek fel vele szemben, amelyek miatt a Világbank belső vizsgálata elmarasztalta, és távoznia kellett. A választási kampányban Chaves a korrupció elleni harcot, a közkiadások visszafogását, a gazdasági növekedést és a hagyományos politikai elittel szembeni fellépést ígérte, de a vádak – amelyeket ő tagadott – végigkísérték a kampányát. A választási eredmények és a vádak részletei a TSE, a Világbank nyilvános dokumentumai és a korabeli sajtótudósítások alapján dokumentált tények, de a vádak megalapozottságának megítélése vitatott; a szöveg e helyen nem foglal állást.
Chaves kormánya 2022 májusában lépett hivatalba, és mandátuma a 2026-os választásig tart. Kormányzásának első éveit a költségvetési kiigazítás, a közszféra béremeléseinek visszafogása, az adóhatóság megerősítése és a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel – elsősorban a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – kötött megállapodások jellemezték. A kormány a gazdasági stabilitást és a befektetői bizalom helyreállítását hangsúlyozta, ellenzői viszont a demokratikus intézmények gyengítését, a sajtószabadság korlátozására tett kísérleteket, a környezetvédelmi szabályozás enyhítését és a korrupcióellenes intézményekkel szembeni fellépést rótták fel neki. A kormány és a független sajtó, valamint a civil szervezetek közötti viszony feszültté vált; több alkalommal került sor újságírókat és aktivistákat érintő szóbeli támadásokra. A nemzetközi emberi jogi szervezetek és a helyi civil társadalom egy része aggodalmát fejezte ki a demokratikus fékek és ellensúlyok eróziójával kapcsolatban, míg a kormány támogatói ezt a bírálatot a politikai ellenzék túlzásának minősítették. A 2022–2026 közötti időszak megítélése tehát vitatott értelmezés; a dokumentált események – törvényjavaslatok, rendeletek, intézményi döntések – a hivatalos közlönyökben és a TSE, valamint a törvényhozás nyilvántartásaiban ellenőrizhetők, de a következmények történeti értékelése még nem lezárt.
A 2000–2026 közötti időszak társadalmi egyenlőtlenségi mutatói Costa Rica esetében ellentmondásos képet mutatnak. Az ország a régióban hagyományosan a viszonylag alacsony jövedelmi egyenlőtlenségű országok közé tartozott, de a Gini-index – amely a jövedelemeloszlás egyenlőtlenségét méri – az 1990-es évek óta stagnált vagy enyhén romlott, és a pontos érték forrásonként eltér. A Nemzeti Statisztikai és Népszámlálási Intézet (Instituto Nacional de Estadística y Censos, INEC) háztartási felmérései és a CEPAL adatai alapján a szegénység aránya a 2000-es években csökkent ugyan, de a COVID-19 járvány alatt újra emelkedett, majd a fellendüléssel mérséklődött; a friss adatok ellenőrizendők. A területi egyenlőtlenségek jelentősek: a központi völgy – különösen San José és a városi agglomeráció – gazdasági súlya messze meghaladja a karibi partvidék és a déli, csendes-óceáni régiókét, ahol az infrastruktúra, az egészségügy és az oktatás hozzáférése korlátozottabb. Az informális gazdaság aránya a foglalkoztatásban jelentős, és a fiatalok, a nők, valamint a vidéki lakosság munkanélkülisége tartósan magasabb az országos átlagnál.
A nicaraguai migráció a 2018-as nicaraguai politikai válságot követően vált a Costa Rica-i társadalom egyik legfontosabb ügyévé. A nicaraguai kormány erőszakos fellépése az ellenzéki tüntetőkkel szemben több százezer embert késztetett az ország elhagyására, és közülük sokan Costa Ricában kértek menedéket. A menedékkérők száma a 2010-es évek végén és a 2020-as évek elején meredeken emelkedett, ami terhelést jelentett a menekültügyi rendszerre, az egészségügyre és az oktatásra, ugyanakkor a Costa Rica-i munkaerőpiac – különösen a mezőgazdaság, az építőipar és a háztartási szolgáltatások – nagymértékben támaszkodott a nicaraguai munkavállalókra. A migráció társadalmi feszültségeket is szült: a xenofób megnyilvánulások, a migránsokkal szembeni diszkrimináció és a politikai vita a menekültügyi szabályok szigorításáról időről időre felerősödött. A „menedékkérő”, „gazdasági migráns” és „menedékes” jogi kategóriák használata itt különösen fontos: Costa Rica a nemzetközi menekültjog szerint köteles a menedékkérelmeket egyénileg elbírálni, de a gyakorlatban a kérelmek feldolgozása lassú, és a jogi státusz nélküli személyek kiszolgáltatottak. A migráns közösség helyzete és a kormányzati politika a 2020-as években is vitatott maradt.
A turizmus a 2000–2026 közötti időszakban a Costa Rica-i gazdaság egyik húzóágazata volt, de a COVID-19 járvány súlyos visszaesést okozott. A 2020–2021-es lezárások és utazási korlátozások idején a turisztikai bevételek drasztikusan csökkentek, ami a parti és hegyvidéki közösségek megélhetését veszélyeztette. A járvány utáni fellendülés 2022-től fokozatos volt, és a Chaves-kormány a turizmus újraindítását prioritásként kezelte. Az ökoturizmus modellje azonban továbbra is feszültségben állt a tömegturizmus növekedésével: a legnépszerűbb nemzeti parkok – mint Manuel Antonio vagy a Poás-vulkán – látogatószáma időnként meghaladta a fenntartható kapacitást, és a környezetvédő szervezetek a belépőjegyek emelését, a látogatói korlátozásokat és a helyi közösségek bevonását követelték. A kormányzat egyensúlyozni próbált a devizabevételek maximalizálása és a természeti erőforrások megóvása között, de a konkrét intézkedések megítélése vitatott.
A környezetvédelmi politika 2022 után sem veszített jelentőségéből, de a Chaves-kormány egyes lépései – például a védett területek kezelésének átszervezése, a környezeti hatástanulmányok egyszerűsítése vagy a mezőgazdasági vegyszerek szabályozásának lazítása – aggodalmat keltettek a környezetvédő mozgalmakban. A kormány azzal érvelt, hogy a bürokrácia csökkentése és a beruházások felgyorsítása szükséges a gazdasági növekedéshez, míg ellenzői a környezeti vívmányok lebontásától tartottak. A 2020-as évek közepén Costa Rica továbbra is részt vett a nemzetközi klímatárgyalásokon, és vállalásokat tett a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, de a hazai megvalósítás lassú volt. A tudományos konszenzus szerint a kis, közepes jövedelmű országok, mint Costa Rica, csak korlátozottan képesek befolyásolni a globális kibocsátást, ugyanakkor a sebezhetőségük magas, ezért a klímaadaptáció és a nemzetközi finanszírozás kulcskérdés.
A 2026-os jelenkori helyzetet illetően a szöveg csak óvatos megállapításokat tehet, mivel a legfrissebb események forrásai a szöveg írásakor nem teljes körűen ellenőrizhetők. Costa Rica demokratikus intézményei ekkor még működtek, de a politikai polarizáció, a kormány és a média, valamint a civil társadalom közötti feszültségek aggodalomra adtak okot. A gazdasági növekedés mérsékelt volt, az adósságteher magas, és a szociális kiadásokra nehezedő nyomás állandósult. A környezetvédelem és az ökoturizmus továbbra is az ország nemzetközi arculatának központi eleme maradt, de a belső viták – a mezőgazdasági terjeszkedés, a tömegturizmus, a migráció és az egyenlőtlenség – nem oldódtak meg. A Chaves-kormány mandátumának végéhez közeledve a 2026-os választás előkészületei újabb politikai átrendeződést vetítettek előre, amelynek kimenetele a szöveg készítésekor még bizonytalan.
A jelen alfejezet elsősorban a Costa Rica-i állami intézmények nyilvános adataira, nemzetközi szervezetek jelentéseire és a szakirodalomra támaszkodik. A legfontosabb forrástípusok: a Nemzeti Statisztikai és Népszámlálási Intézet (INEC) népszámlálásai és háztartási felmérései, a Costa Rica-i Központi Bank (Banco Central de Costa Rica) makrogazdasági adatai, a Legfelsőbb Választási Törvényszék (TSE) választási jegyzőkönyvei, a Környezetvédelmi és Energiaügyi Minisztérium (MINAE) és a Nemzeti Természetvédelmi Területek Rendszere (SINAC) jelentései, a Costa Rica-i Turisztikai Intézet (ICT) statisztikái, valamint a CEPAL, az IMF és a Világbank országjelentései. A jelenkori eseményeknél – különösen a 2022–2026 közötti kormányzati döntéseknél és a legfrissebb gazdasági mutatóknál – a szövegben nem szerepelnek konkrét számadatok, mert azok ellenőrzése a készítés időpontjában nem volt lehetséges; az érdeklődők a fenti intézmények hivatalos kiadványaiban találhatják meg a pontos értékeket.
A statisztikai adatok bizonytalansága jelentős. A Gini-index értéke függ a felmérés módszertanától, a figyelembe vett jövedelmek körétől és az adatfelvétel évétől; a különböző források eltérő értékeket közölnek. A szegénységi ráta esetében a hivatalos INEC-mutató és a nemzetközi szervezetek által használt küszöbök nem azonosak. A turizmusból származó bevételek számítása a közvetlen és közvetett hatások eltérő becslése miatt bizonytalan. A nicaraguai menedékkérők számának alakulása a menekültügyi rendszer nyilvántartásának hiányosságai miatt csak közelítőleg ismert.
A történeti értelmezések közül kiemelendő a „zöld Costa Rica” modell megítélése. Egyes szerzők szerint a környezeti szolgáltatásokért fizetés és az ökoturizmus valóban hozzájárult az erdőborítás növekedéséhez és a biodiverzitás védelméhez, míg mások rámutatnak, hogy a siker részben a mezőgazdasági termelés áthelyeződésének és a szomszédos országokba irányuló erdőirtásnak köszönhető, és a modell nem feltétlenül fenntartható hosszú távon. A Chaves-kormány demokratikus minősítése szintén vitatott értelmezés: a kormány támogatói a stabilitást és a gazdasági fegyelmet hangsúlyozzák, ellenzői a demokratikus intézmények leépítését és a sajtószabadság korlátozását. A szöveg ezt a vitát bemutatja, de nem foglal állást.
Az emlékezetpolitikai állítások közé sorolható a 2018-as választás értelmezése mint a társadalom „kultúrharcának” kifejeződése: ezt a megfogalmazást egyes kommentátorok használják, de a történeti elemzés inkább a mélyebb strukturális okokra – a vallási közösségek növekvő politikai szerepére, a társadalmi liberalizáció ütemének vitáira – irányítja a figyelmet, és nem teszi magáévá a leegyszerűsítő címkéket.
Costa Rica 2000 és 2026 között megőrizte demokratikus intézményeit, de a hagyományos kétpárti rendszer felbomlott, és a politikai porond új szereplőkkel – a PAC, majd a PPSD – bővült. A környezetvédelem és az ökoturizmus a nemzeti identitás és a gazdaság meghatározó elemeivé váltak, ám a tömegturizmus, a mezőgazdasági export és a kibontakozó klímaválság feszültségeket szült. A 2022-es választás Rodrigo Chaves győzelmével új politikai szakaszt nyitott, amelyet a gazdasági kiigazítás és a demokratikus intézményekkel kapcsolatos viták jellemeztek. A társadalmi egyenlőtlenség, a nicaraguai migráció és a költségvetési nyomás a jelenkor legfontosabb kihívásai közé tartoznak, és a 2026-os helyzet megítélése további kutatást igényel.