A 2006 novemberében aláírt átfogó békemegállapodás lezárta a maoista felkelők és a hét parlamenti párt közötti fegyveres konfliktust, de Nepál államformáját, alkotmányos berendezkedését és a hatalom megosztásának földrajzi kereteit nyitva hagyta. A 2007. januárban elfogadott ideiglenes alkotmány ideiglenes parlamentet hozott létre, és kimondta, hogy a végleges alkotmányt választott alkotmányozó gyűlésnek kell megalkotnia. A 2008 és 2015 közötti időszakot ezért egyszerre jellemezte a monarchia felszámolása, a köztársasági államforma intézményesülése, valamint a föderális szerkezet körüli – gyakran erőszakos – vita. Az alábbiakban ezt a folyamatot követjük nyomon a 2008-as köztársasági fordulattól a 2015. évi alkotmány föderális rendelkezéseinek első gyakorlati alkalmazásáig.
A 2006-os népi mozgalom (Jana Andolan II) nyomán Gyanendra király elveszítette közvetlen politikai hatalmát, a 2007-es ideiglenes alkotmány pedig gyakorlatilag felfüggesztette a monarchia politikai szerepét. A királyság jogi sorsáról azonban csak az alkotmányozó gyűlés dönthetett. 2007 decemberében az ideiglenes alkotmányt úgy módosították, hogy Nepált „szövetségi demokratikus köztársasággá” nyilvánították, de a monarchia eltörlésének végleges kimondását az alkotmányozó gyűlés első ülésére hagyták.
A 2008. április 10-i alkotmányozó gyűlési választáson a Nepáli Kommunista Párt (maoista) szerezte a legtöbb mandátumot, de nem szerzett abszolút többséget; így koalíciós kormányzásra kényszerült. A választás önmagában is fordulópontot jelentett: a korábban fegyveres felkelőként harcoló maoisták a békés politikai verseny részesévé váltak, miközben a hagyományos parlamenti pártok – elsősorban a Nepali Congress és a CPN-UML – továbbra is meghatározó erők maradtak. A 601 fős testületben a nők, a dalitok, a madhesik, a tharuk, a janajati (bennszülött/etnikai) közösségek és más csoportok számára fenntartott helyek is megjelentek, ami a korábbi nepáli parlamentekhez képest jóval szélesebb társadalmi képviseletet eredményezett.
A köztársasági átmenet első kormánya 2008 augusztusában alakult meg, Pushpa Kamal Dahal, ismertebb nevén Prachanda maoista vezető miniszterelnökségével. Az új kormányzatnak azonban hamarosan belpolitikai válsággal kellett szembenéznie: 2009 májusában Prachanda lemondott, miután a hadsereg főparancsnokának menesztésére tett kísérlete alkotmányos vitát váltott ki, és az elnök, Ram Baran Yadav visszavonta a miniszterelnök döntését. Az eset rámutatott arra, hogy a köztársaság formális kikiáltása nem jelentette a hatalmi viszonyok egyértelmű rendezését. A hadsereg feletti polgári ellenőrzés, az elnöki és a miniszterelnöki jogkörök, valamint a volt maoista fegyveresek integrációja mind olyan ügyek maradtak, amelyek tovább terhelték az alkotmányozást.
A 2008-ban megválasztott alkotmányozó gyűlés kettős szerepet töltött be: egyrészt ideiglenes törvényhozásként működött, másrészt az új alkotmány kidolgozásáért felelt. A testület munkáját a kezdetektől fogva megosztotta az állam jövőbeli föderális szerkezetének kérdése. A viták nem csupán technikai jellegűek voltak, hanem a nepáli társadalom mélyebb törésvonalait tükrözték: a hosszú évszázadokon át a hegyvidéki, hindu elit által uralt állam és a peremhelyzetű, elsősorban a Terai síkságon élő madhesik, a tharuk, a janajatik, valamint a dalitok közötti egyenlőtlenségeket.
A madhesi mozgalom már 2007 elején, az ideiglenes alkotmány elfogadása után utcai tiltakozásokkal követelte a madhesi közösség elismerését, a föderális államszerkezetet, az arányos képviseletet és az állampolgársági szabályok felülvizsgálatát. 2008 februárjában a kormány megállapodást kötött a madhesi szervezetekkel, amelyben elkötelezte magát a föderalizmus mellett. Hasonló követeléseket fogalmaztak meg a tharu és más etnikai szervezetek is, amelyek egyes régiókban saját, identitásalapú tartományokat szerettek volna létrehozni. Az alkotmányozó gyűlésen belül így az egyik legfontosabb törésvonal az „identitásalapú föderalizmus” hívei és az azt ellenző, inkább közigazgatási vagy fejlesztési alapon szerveződő tartományokat támogató képviselők között húzódott.
A vita hátterében valós társadalmi különbségek álltak. A Nepálban használt, történetileg kialakult kaszt- és etnikai hierarchia a politikai reprezentációban és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésben is megmutatkozott. A dalit közösségek – a kasztrendszerben legalul lévő, egykor „érinthetetlennek” nevezett csoportok – a mai napig hátrányos megkülönböztetéssel szembesülnek, bár a 2007-es ideiglenes alkotmány és a későbbi jogszabályok tiltják a kasztalapú diszkriminációt. A föderalizmusról szóló vita tehát nem pusztán területi beosztás kérdése volt, hanem arról szólt, hogyan lehet a történelmileg kirekesztett csoportok számára intézményes hozzáférést biztosítani a politikai hatalomhoz.
Az első alkotmányozó gyűlés azonban nem tudta időben elfogadni az új alkotmányt. A 2012. május 27-i határidő lejárt, a testületet feloszlatták, és Nepál politikai válságba került. A kudarc okai között a tartományhatárok, a tartományok számának és elnevezésének, az állampolgársági szabályoknak, a szekularizmusnak és a hatalommegosztásnak a vitái egyaránt szerepeltek. A madhesi és etnikai szervezetek egy része úgy érezte, hogy a hegyvidéki politikai elit nem hajlandó valódi autonómiát adni a peremhelyzetű csoportoknak. A második alkotmányozó gyűlés 2013. novemberi választásán a Nepali Congress és a CPN-UML került előtérbe, míg a maoisták mandátumai visszaestek, ami a politikai erőviszonyok átrendeződését jelezte.
A 2015. április 25-i földrengés Nepál újabb kori történetének egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája volt. Az epicentrum a Gorkha térségében volt, a 7,8-as magnitúdójú rengés pedig a fővárost, Katmandut és a középső dombvidék számos kerületét is megrongálta. Május 12-én egy 7,3-as erősségű utórengés tovább súlyosbította a károkat. A nepáli kormány hivatalos adatai szerint a földrengéssorozat halálos áldozatainak száma több mint 8700 volt, a sérülteké pedig meghaladta a 22 ezret; ezek a számok azonban statisztikai becslések, mivel a távoli falvak sérültjeit és halottait nem minden esetben regisztrálták pontosan. A nemzetközi humanitárius szervezetek több százezer megsemmisült vagy megrongálódott épületről és milliós nagyságrendű érintett lakosról számoltak be.
A földrengés közvetlenül érintette a nepáli kulturális örökség egy részét is: Katmandu világörökségi városközpontjában templomok, paloták és történelmi terek sérültek meg. A katasztrófa humanitárius következményei mellett fontos politikai hatása volt: az alkotmányozó gyűlés munkáját felgyorsította, mert a pártok egy része a válság idején igyekezett a nemzetközi segélyezés és az újjáépítés szempontjából is stabil jogi keretet teremteni. Ugyanakkor a földrengés nem szüntette meg a föderalizmus körüli vitákat, sőt a madhesi és tharu közösségek egyes szervezetei úgy érezték, hogy a katasztrófa miatt még inkább háttérbe szorulnak követeléseik.
A 2015. szeptember 20-án kihirdetett Nepáli Alkotmányt az alkotmányozó gyűlés több mint kétharmados többséggel fogadta el; a madhesi pártok nagy része bojkottálta a szavazást. A 35 részből, 308 cikkből és 9 mellékletből álló alkotmány Nepált szövetségi demokratikus köztársaságként határozta meg, elnöki államfővel és parlamentáris kormányzati rendszerrel. A szövetségi parlament kétkamarás: a Képviselőház és a Nemzetgyűlés mellett hét tartományi gyűlés és 753 helyi önkormányzati egység alkotja az új föderális szerkezetet.
Az alkotmány rendelkezései között kiemelt szerepet kapott a befogadó állam elve. A szövetségi és tartományi törvényhozásban kötelezően fenntartottak helyeket nők, dalitok, madhesik, janajatik, tharuk, muszlimok és más, az alkotmányban felsorolt csoportok számára. Ez a rendelkezés a 2006 utáni nepáli politika egyik legfontosabb eredménye: intézményesen igyekezett orvosolni a történelmileg kirekesztett csoportok alulreprezentáltságát. Az alkotmány emellett szekuláris államként határozta meg Nepált, ami szakítást jelentett a korábbi hindu királyság hivatalos ideológiájával. A döntést azonban viták kísérték: egyes hindu csoportok a hindu állam visszaállítását követelték, míg a vallási kisebbségek a szekuláris berendezkedést a vallásszabadság garanciájának tekintették.
A 2015-ös alkotmány elfogadása nem zárta le a konfliktusokat. A madhesi szervezetek a tartományhatárokat és az állampolgársági rendelkezéseket diszkriminatívnak tartották, mert azok szerintük nem biztosítottak megfelelő politikai hatalmat a Terai régió lakosságának. Az alkotmány kihirdetését követő hetekben a Terai településein tüntetések kezdődtek, amelyek során több tucat halálos áldozatról érkeztek jelentések; a pontos számok vitatottak. A tiltakozásokhoz kapcsolódóan 2015 szeptemberétől a főbb indiai határátkelőket elzárták, ami súlyos üzemanyag-, gyógyszer- és élelmiszerhiányt okozott Nepálban, különösen a fővárosban és a hegyvidéki területeken.
A határzár értelmezése éles politikai vitává vált. A nepáli kormány azt állította, hogy India nem hivatalos blokádot tartott fenn a határon, és a nyomásgyakorlás eszközeként használta a kereskedelmi határ lezárását. India ezt tagadta, és a határátkelők akadályozását a madhesi tüntetők tevékenységének tulajdonította. A független elemzések egy része a két tényező együttes hatását valószínűsíti: a madhesi tüntetők valóban elzártak egyes határpontokat, míg az indiai hatóságok bizonyos korlátozásokat fenntarthattak. A vita jól mutatja, hogy a föderalizmus kérdése Nepálban nem csupán belpolitikai ügy, hanem szorosan összefonódott az India és Nepál közötti gazdasági és politikai viszonyrendszerrel is.
A tiltakozások nyomán 2016-ban az alkotmány első módosításai több ponton enyhítették a feszültségeket: a választókerületi arányokat és a tartományhatárok egyes részeit érintő rendelkezéseket kiigazították, és a madhesi közösség egyes követeléseit részben beépítették a jogrendbe. A módosítások azonban nem szüntették meg a mélyebb bizalomhiányt, és az állampolgársági vita is megmaradt. A nőjogi szervezetek különösen azt bírálták, hogy az alkotmány az állampolgárságot elsősorban az apa révén tette örökölhetővé, ami szerintük hátrányosan érintette a nepáli nők gyermekeit, és ellentmondott az alkotmányban is rögzített nemi egyenlőség elvének. Ez a rendelkezés később további jogi és politikai viták tárgya lett.
A föderális szerkezet intézményesülése a 2017-es választásokkal vette kezdetét. A helyi önkormányzati választásokat 2017 tavaszán és nyarán tartották, majd ősszel a tartományi és a szövetségi parlamenti választások következtek. Ezzel jött létre a 753 helyi egységből, hét tartományból és a szövetségi parlamentből álló új kormányzati rendszer. A tartományok kezdetben számozva – Province 1, Province 2, Bagmati, Gandaki, Lumbini, Karnali és Sudurpashchim – szerepeltek, és a tartományi közgyűlések később határozták meg hivatalos neveiket. A tartományi kormányok és a helyi önkormányzatok hatáskörét az alkotmány és a kapcsolódó törvények rögzítették, de a gyakorlatban a központi kormányzat továbbra is jelentős ellenőrzést gyakorolt a költségvetés és a fejlesztési források felett.
A 2017-es szövetségi választáson a CPN-UML és a CPN (Maoista Központ) választási szövetsége erős mandátumot szerzett, és Khadga Prasad Sharma Oli alakított kormányt. Az új kormány a föderalizmus intézményesítését hirdette meg, de a tartományok és a helyi önkormányzatok pénzügyi autonómiájával, a forrásmegosztással és a helyi kapacitások hiányával kapcsolatos problémák továbbra is fennmaradtak. A dalitok, a madhesik, a tharuk és a janajatik képviselete javult a törvényhozó testületekben, de a társadalmi diszkrimináció mindennapi gyakorlata sok településen nem változott meg azonnal. A föderalizmus tehát intézményi keretként jelentős előrelépést hozott, de a hatalom tényleges decentralizációja és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése hosszabb távú folyamatnak bizonyult.
Az alfejezet fő forrásai a 2007-es ideiglenes alkotmány, a 2015. évi Nepáli Alkotmány hivatalos szövege, a Nepáli Választási Bizottság választási jegyzőkönyvei, a nepáli kormány katasztrófavédelmi jelentései, valamint az ENSZ humanitárius ügynökségeinek 2015-ös helyzetjelentései. A monarchia eltörlésének, a 2008-as alkotmányozó gyűlési választásnak és a 2015. évi alkotmány kihirdetésének időpontjai dokumentált tények. A földrengés áldozatainak számai azonban statisztikai becslések: a kormányzati és nemzetközi szervezetek adatai széles sávban mozognak, és a távoli vidéki területek adatai hiányosak lehetnek.
Vitatott értelmezésnek számít az indiai határzár oka és felelőssége. A nepáli kormány, a madhesi szervezetek és az indiai kormány eltérően magyarázzák a 2015–2016-os eseményeket, és a rendelkezésre álló források nem teszik lehetővé az egyértelmű ok-okozati besorolást. Ugyancsak vitatott a tartományhatárok igazságossága és az identitásalapú föderalizmus kérdése: a madhesi és etnikai szervezetek, a hegyvidéki politikai elit, valamint a nőjogi és kisebbségi csoportok más-más szempontból értékelik az alkotmányos megoldást. Az állampolgársági rendelkezések diszkriminatív jellege jogi és politikai vita tárgya, amelyben a nőjogi aktivisták és a konzervatívabb politikai erők állnak szemben egymással.
Emlékezetpolitikai állításként azonosítható a monarchia híveinek azon érvelése, amely szerint a 2008-as köztársasági fordulat illegitim, mert a monarchia évszázados stabilitást biztosított. Ezzel szemben a köztársaságpártiak a 2006-os népi mozgalmat és a maoista felkelést a népfelség érvényesüléseként ünneplik. Mindkét narratíva a múlt politikai használatának része, és nem feltétlenül a dokumentált események rekonstrukcióját állítja előtérbe. A földrengés túlélőinek visszaemlékezései szóbeli hagyományként őrzik a katasztrófa helyi tapasztalatát, és olyan részleteket is megvilágíthatnak, amelyek a hivatalos jelentésekből hiányoznak.
Nepál 2008-ban békés, de alkotmányos fordulattal megszüntette a Shah-dinasztia monarchiáját, és szövetségi demokratikus köztársaságot kiáltott ki. A 2008-ban választott első alkotmányozó gyűlés azonban nem tudta elfogadni az új alkotmányt, mert a föderális államszerkezet, a tartományhatárok és a kisebbségi képviselet körüli viták, különösen a madhesi és etnikai mozgalmak követelései, megakasztották a munkát. A 2013-ban újjáválasztott alkotmányozó gyűlés, a 2015. évi földrengés utáni felgyorsult tárgyalások nyomán, 2015. szeptember 20-án fogadta el az új alkotmányt. Az alkotmány hét tartományt, háromszintű kormányzati rendszert és széles körű befogadó képviseleti szabályokat hozott létre, de a madhesi tiltakozások, a határzár és az állampolgársági viták jelezték, hogy a föderalizmus intézményi keretei nem szüntették meg azonnal a társadalmi feszültségeket.