Bhután modernizációja és demokratizálódása szorosan összefonódik a Wangchuck-dinasztia királyi politikájával. A folyamat időkerete körülbelül 1952-től 2008-ig terjed: az 1952-ben trónra lépett harmadik király reformjaitól a 2008-as alkotmány elfogadásáig és az első általános választásokig. Az alfejezet két nagy témát tárgyal: egyrészt a királyi irányítású modernizációt (oktatás, egészségügy, infrastruktúra, gazdaság), másrészt a fokozatos politikai liberalizációt, amely a 2000-es években alkotmányos monarchiához vezetett. A bhutáni eset sajátossága, hogy a modern állam kiépítése nem gyarmati felszabadító harc, hanem a monarchia által kezdeményezett reformfolyamat eredménye; ez a demokrácia „ajándékozott” jellegének vitáját is magában hordozza.
A harmadik király, Jigme Dorji Wangchuck 1952-es trónra lépését követően gyors ütemű reformokat indított. Az ország ekkor túlnyomórészt önellátó agrárközösségekből állt, a központi hatalom a királyi udvar és a buddhista egyházi hierarchia (a központi szerzetesi testület) köré szerveződött. A reformok három területen hoztak szerkezeti változást.
Először, a társadalmi szerkezet átalakítása. 1953-ban létrehozták a Nemzetgyűlést (Tshogdu), amely kezdetben konzultatív testületként működött, de a király 1968-ban lemondott a törvényhozási vétójogáról, és a Nemzetgyűlés nagyobb hatáskört kapott. A jobbágyság és a rabszolgaság maradványait 1958-ban törvényileg eltörölték; a földbirtoklást szabályozták, és a hagyományos természetbeni adórendszert fokozatosan pénzbeli adózásra cserélték. Ezek az intézkedések dokumentált jogi aktusokban rögzültek, bár a végrehajtás a távoli vidékeken lassú volt, és a helyi hatalmi viszonyokat csak fokozatosan alakította át.
Másodszor, a modern oktatás és egészségügy alapjainak megteremtése. Az 1960-as években indult el a világi iskolahálózat kiépítése, kezdetben a buddhista kolostori oktatás mellett; az 1960-as évek végétől az alapfokú oktatás fokozatosan ingyenessé vált, bár a középfokú és felsőfokú képzéshez sok diák Indiába kényszerült utazni. A tanterv kezdetben indiai mintákat követett, majd fokozatosan bhutáni elemekkel egészült ki. Az egészségügyben a kormány kórházakat és alapellátó központokat hozott létre, bevezette a védőoltásokat, és a hagyományos gyógyászat mellett a modern orvoslást is elérhetővé tette. A statisztikák szerint a csecsemőhalandóság az 1950-es évekhez képest jelentősen csökkent, de a pontos adatokat a források hiányossága miatt becslésként kell kezelni.
Harmadszor, az infrastruktúra és a nemzetközi integráció. Az első ötéves fejlesztési terv 1961-ben indult, elsősorban India pénzügyi támogatásával. Megkezdődött az első országos autóút (a nyugat–keleti főútvonal) építése, amely összekötötte a völgyeket és elősegítette a piaci integrációt. 1971-ben Bhután az ENSZ tagja lett, ami a nemzetközi elismerést és a külföldi fejlesztési együttműködés bővülését hozta. A külpolitika azonban az 1949-es India–Bhután szerződés értelmében továbbra is indiai irányítás alatt maradt, ami korlátozta a független diplomáciai mozgásteret. A reformok nem voltak konfliktusmentesek: a hagyományos helyi elitek egy része ellenezte a központosítást, a buddhista szerzetesi intézmények pedig a világi oktatás térnyerését. A királyi hatalom azonban a reformokat a nemzeti egység és a modernizáció jegyében hajtotta végre.
1972-ben, apja halála után a 16 éves Jigme Singye Wangchuck lépett trónra. Uralkodásának első évtizedeiben folytatódott az infrastruktúra és az oktatás bővítése, de a legnagyobb hatású újítása a fejlesztési filozófia megfogalmazása volt. A „bruttó nemzeti boldogság” (angolul Gross National Happiness, GNH) kifejezést a király egy 1972-es interjúban használta először; a koncepció azt állította, hogy a fejlődés mércéje nem csupán a bruttó hazai termék, hanem a lakosság jólléte, a környezet állapota, a kulturális értékek megőrzése és a kormányzás minősége.
A GNH fokozatosan intézményesült. Az 1980-as évek végétől a fejlesztési tervekben a hagyományos gazdasági mutatók mellett a környezeti és kulturális szempontok is megjelentek; a 2000-es években a GNH-indexet mérési eszközként fejlesztették ki. A GNH négy alappillére – a fenntartható és méltányos társadalmi-gazdasági fejlődés, a környezetvédelem, a kultúra megőrzése és a jó kormányzás – később kilenc dimenzióra bővült: pszichológiai jóllét, egészség, oktatás, időfelhasználás, kulturális sokszínűség, jó kormányzás, közösségi vitalitás, ökológiai sokféleség és életszínvonal. Bhután környezetvédelmi politikája nemzetközileg feltűnést keltett: a későbbi alkotmány kötelezettségként rögzítette, hogy az ország területének legalább 60 százalékát erdő borítsa, és a védett területek hálózata folyamatosan bővült. Az ország vízenergia-potenciálját kihasználva 1986-ban kezdte meg a termelést a Chukha vízerőmű, amelynek áramexportja India felé a modern gazdaság egyik fő bevételi forrásává vált; ez a beruházás azonban növelte az indiai pénzügyi és technológiai függőséget is.
A GNH ugyanakkor vitatott koncepció. A bhutáni kormányzat a GNH-t a fenntartható fejlődés modelljeként mutatja be; kritikusok szerint azonban a mutató nehezen mérhető, a „boldogság” állami előírása korlátozhatja az egyéni szabadságot, és a GNH retorikája elfedheti a társadalmi egyenlőtlenségeket, valamint a kisebbségi csoportok kirekesztését. A szegénységi és jövedelmi adatok azt mutatják, hogy Bhután a régióban viszonylag alacsony jövedelmű ország maradt, bár a szegénység az 1990-es évek óta csökkent; a pontos adatok ellenőrzést igényelnek.
Az 1980-as években a bhutáni kormányzat a nemzeti identitás megerősítésére irányuló intézkedéseket hozott. Az 1985-ös állampolgársági törvény szigorította a bhutáni állampolgárság megszerzésének feltételeit: a jogosultsághoz hosszú, 1958 előtti letelepedést vagy hivatalos földnyilvántartást írt elő. Az 1988-as népszámlálás során sok, főként déli, nepáli eredetű lakost (lhotshampa) nem ismertek el állampolgárként. A kormány 1989-ben bevezette a driglam namzha (hagyományos viselkedési és viseleti szabályok) kötelező alkalmazását a közterületeken és a hivatalokban; ez a tibeti-mongol buddhista többség kulturális normáit tette általánossá, és a déli, hindu hagyományú közösségekben ellenállást váltott ki. A nepáli nyelvű oktatás visszaszorítása és egyes déli iskolák bezárása tovább fokozta a feszültséget.
1990–1992 között a déli országrészben zavargások és fegyveres összecsapások zajlottak. A bhutáni kormány a demonstrációkat és a fegyveres csoportokat „terrorizmusnak” és „illegális bevándorlók” akcióinak minősítette; az emberi jogi szervezetek és a menekültek beszámolói szerint a hatóságok szisztematikus zaklatást, gyújtogatást és elűzést hajtottak végre, amelyet egyes kutatók etnikai alapú kiszorításként értelmeznek. A konfliktus következtében több tízezer ember menekült nepáli menekülttáborokba; a becslések széles sávban mozognak, a leggyakrabban idézett adatok szerint a menekültek száma a kilencvenes évek közepére meghaladta a százezer főt, de a pontos szám vitatott.
A menekültválság évtizedekig tartó humanitárius és diplomáciai feszültséget okozott. Bhután és Nepál között évekig tartó tárgyalások folytak a menekültek hazatelepítéséről, de a bhutáni kormány a táborok lakóinak többségét nem ismerte el állampolgárként. A 2000-es évek végétől elsősorban az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és néhány európai ország fogadott be több tízezer menekültet harmadik országbeli letelepítés keretében; ez a program dokumentált nemzetközi együttműködés, de a táborok felszámolása nem oldotta meg a bhutáni állampolgársági vitát. A hazatelepítés lehetősége a mai napig korlátozott. A déli konfliktus a modernizáció és a nemzetépítés kettősségét mutatja: míg az oktatás, az egészségügy és az infrastruktúra országosan javult, a nemzeti homogenitás politikája a kisebbségi csoportok kirekesztéséhez vezetett. Ezt a kettősséget nem szabad egyoldalúan sem „sikeres nemzetépítésként”, sem kizárólag elnyomásként bemutatni.
A negyedik király 1998-ban lemondott a végrehajtó hatalom közvetlen gyakorlásáról, és a Minisztertanácsot bízta meg a kormányzati ügyek irányításával; a miniszterelnököt ekkortól a Nemzetgyűlés tagjai választották, bár a király formális államfő maradt. 2001-ben a király alkotmányozó bizottságot hozott létre, amely megkezdte az első írott alkotmány kidolgozását. A tervezetet 2005. december 17-én tették közzé, és a király bejelentette, hogy lemond a trónról, hogy lehetővé tegye a demokratikus átmenetet.
A bhutáni alkotmányt 2008. július 18-án írta alá az ötödik király; ez volt az ország első írott alkotmánya. Az alkotmány alkotmányos monarchiává alakította Bhutánt: a király az államfő, de a kormányzati hatalom a választott kormányé. Az alkotmány rögzíti az alapvető jogokat (szólás, gyülekezés, vallásszabadság), bár bizonyos korlátozásokkal, például a pártalakítás és a választási kampány szabályozásával. A kétkamarás parlament a Nemzetgyűlésből és a Nemzeti Tanácsból áll; a Nemzetgyűlés tagjait általános választójoggal választják, a Nemzeti Tanácsban a körzetek képviselői és a király által kinevezett tagok ülnek. Az alkotmány a buddhizmust a bhutáni spirituális örökség részének tekinti, de nem hivatalos államvallásként; a buddhista intézmények továbbra is állami támogatást élveznek.
Az alkotmány preambuluma és több cikkelye a bruttó nemzeti boldogságot államcélként említi; a környezet védelmét a 60 százalékos erdőborítási minimummal alkotmányos kötelezettségként rögzíti. A politikai pártok működése szabályozott: pártot csak a törvényi feltételeknek megfelelően lehet alapítani, és a választási kampányban korlátozott a pártok közötti verseny; a választási rendszer kétfordulós, és a győztes párt alakít kormányt.
Az első demokratikus választásokat két lépcsőben tartották: 2007. december 31-én a Nemzeti Tanács, 2008. március 24-én pedig a Nemzetgyűlés tagjait választották. A nemzetgyűlési választáson két fő párt versengett: a Druk Phuensum Tshogpa (DPT) és a People’s Democratic Party (PDP). A DPT a szavazatok többségét szerezte meg, a széles körben idézett eredmény szerint a 47 mandátumból 45-öt nyert el; a pontos szavazatarányok ellenőrzést igényelnek. A kormányfő Jigme Thinley (DPT) lett. Ez az eredmény a király által támogatott folyamatos reformpolitika folytatását ígérte, de a tényleges pártverseny korlátozott volt, mivel a két párt programja sok tekintetben hasonlított, és a politikai elit a királyi udvarhoz szorosan kötődött.
A 2008-as fordulat nem jelentette a monarchia eltörlését: a király továbbra is jelentős tekintéllyel bír, és az alkotmány értelmében a király a „bhutáni nemzet egységének és szuverenitásának” jelképe. A demokratikus intézmények működése a következő években fokozatosan erősödött, de a politikai kultúra és a civil társadalom fejlődése még korai szakaszban volt. A demokratizálódás folyamata tehát 2008-ban intézményi értelemben lezárult, de a gyakorlati működés, a kisebbségi jogok és a menekültkérdés további kihívásokat jelentett.
A bhutáni modernizáció és demokratizálódás forrásai alapvetően három csoportra oszlanak. Az első a bhutáni kormányzati dokumentumok, királyi beszédek, az alkotmány szövege és a nemzetgyűlési jegyzőkönyvek; ezek a folyamat hivatalos narratíváját adják, és a reformok jogi alapját dokumentálják. A második a nemzetközi szervezetek (ENSZ, UNDP, Világbank, WHO) jelentései és statisztikai adatbázisai, amelyek az oktatás, az egészségügy és a gazdaság fejlődésére vonatkozó adatokat tartalmazzák, de a bhutáni statisztikai rendszer fiatal, és a vidéki területekre vonatkozó adatok hiányosak. A harmadik a menekültek és az emberi jogi szervezetek (Amnesty International, Human Rights Watch, a nepáli menekülttáborokban készült interjúk) dokumentációja, amely a déli konfliktus áldozatainak tapasztalatait rögzíti.
A bizonytalanságok közül a legfontosabb a déli konfliktusban elűzöttek és a menekültek számának becslése: a kormány és a menekültközösségek adatai között jelentős eltérés van, és a táborokban élők pontos létszámát csak a UNHCR regisztrációja alapján lehetne megadni; ezt a tankönyv nem tudja ellenőrizni. Hasonlóan vitatott a „etnikai tisztogatás” kifejezés használata: egyes emberi jogi szervezetek és kutatók ezt a terminust alkalmazzák a déli eseményekre, míg a bhutáni kormány ezt visszautasítja; a szöveg ezért ezt a minősítést nem teszi magáévá.
A bruttó nemzeti boldogság mint mérési eszköz módszertani vitákat vet fel: a GNH-index összetevőit és súlyozását a bhutáni kutatóintézet határozza meg, de a nemzetközi összehasonlíthatóság korlátozott. A GNH-val kapcsolatos állítások tehát részben emlékezetpolitikai jellegűek: a bhutáni állam identitásának részét képezik, és nem feltétlenül tükrözik a lakosság tényleges jóllétét.
A demokratikus átmenet „alulról jövő” jellege is vitatott. A hivatalos bhutáni narratíva szerint a király önként adta a demokráciát; a kritikusok szerint a folyamat felülről irányított, és a politikai ellenzék, valamint a kisebbségek részvétele korlátozott volt. A 2008-as választásokon a két fő párt közötti programkülönbségek csekélyek voltak, és a politikai élet továbbra is a királyi elit köré szerveződött. Ezt a vitát a tankönyv nem dönti el, de bemutatja a különböző álláspontokat.
Végül, a 2008 utáni időszakra vonatkozó statisztikai adatok (például a szegénységi ráta, az iskolázottság, az egészségügyi mutatók) a bhutáni kormány és a nemzetközi szervezetek közlésein alapulnak; ezeket a jelen alfejezet csak összefoglaló jelleggel említi, a részletes elemzést a következő alfejezet végzi.
Bhután modernizációja a 20. század második felében a Wangchuck-dinasztia királyi reformjain keresztül bontakozott ki: a harmadik király (1952–1972) eltörölte a jobbágyságot, létrehozta a Nemzetgyűlést, elindította a modern oktatást és egészségügyet, és nemzetközi elismerést szerzett. A negyedik király (1972–2006) a bruttó nemzeti boldogság filozófiáját tette a fejlesztéspolitika középpontjába, de a nemzeti identitás megerősítése a déli, nepáli eredetű kisebbség kirekesztéséhez és menekültválsághoz vezetett. A 2000-es években a monarchia fokozatosan lemondott a végrehajtó hatalomról, és 2008-ban elfogadták az első írott alkotmányt, amely alkotmányos monarchiává alakította az államot. Az első demokratikus választások 2007–2008-ban zajlottak, de a demokrácia gyakorlati működése és a kisebbségi jogok kérdése továbbra is vitatott.