A 2020-as évek elején Moldova politikai és geopolitikai helyzete gyorsan átalakult. A 2010-es évek második felét jellemző oligarchikus hatalomgyakorlás és a bankcsalási botrányok után új politikai generáció került előtérbe, amely az európai integrációt és a jogállamiság megerősítését tűzte zászlajára. Ezzel párhuzamosan az ország – amely a Szovjetunió felbomlása óta folyamatosan küzdött a gazdasági periféria és a szakadár Transznisztria (Pridnestrovie) problémájával – 2022-től két, egymást erősítő válsággal szembesült: az ukrajnai háborúval és az energiaellátás összeomlásának fenyegetésével. Ebben az alfejezetben a 2020 és 2026 közötti időszakot tekintjük át, különös tekintettel az EU-tagjelölt státusz elnyerésére, az energiaválságra és a háború következményeire. A Transznisztria és Gagauzia kérdését az előző alfejezet (Moldova 1991-től napjainkig – Transznisztria és Gagauzia) tárgyalta, ezért itt csak a jelenkori fejleményekhez szükséges mértékben térünk vissza rájuk.
Moldova politikai rendszerét 2020-ig erős polarizáció és a parlamenti többség instabilitása jellemezte. A 2020. novemberi elnökválasztás második fordulójában Maia Sandu, a nyugati orientációjú, korrupcióellenes Akció és Szolidaritás Párt (Partidul Acțiune și Solidaritate, PAS) jelöltje legyőzte a hivatalban lévő, Oroszországhoz közel álló Igor Dodont. A moldovai Központi Választási Bizottság adatai szerint Sandu a szavazatok 57,7 százalékát szerezte meg. A választás dokumentált tény, de a kampányban és a szavazatszámlálásban felmerült dezinformációs vádak rávilágítottak a média és a külső befolyás kérdésére; ezt a nemzetközi megfigyelők részben megerősítették, részben vitatták.
A 2021 júliusában tartott előrehozott parlamenti választáson a PAS a szavazatok 52,8 százalékát szerezte meg, ami a 101 fős parlamentben 63 mandátumot jelentett. Ez a választási rendszerben abszolút többséget biztosított a reformpártnak, így Natalia Gavrilița vezetésével, majd 2023-tól Dorin Recean miniszterelnöksége alatt egypárti kormány alakult. A választási eredmények a moldovai Központi Választási Bizottság és az EBESZ/ODIHR megfigyelő missziójának jelentésein alapulnak; a számok pontosak, de a választási részvétel (körülbelül 48 százalék) és a diaszpóra szavazatainak súlya utólag vita tárgya lett.
A kormányzati program három pilléren nyugodott: az igazságügyi rendszer megtisztítása, a korrupció elleni küzdelem és a közigazgatás reformja. Ennek részeként a 2021–2023-as években több, korábban befolyásos oligarchát vád alá helyeztek, és megkezdték a Legfelsőbb Bírói Tanács és az Alkotmánybíróság tagjainak átvilágítását. Ezek a lépések az Európai Unió (EU) feltételességéhez kapcsolódtak. A reformok részben sikeresek voltak, de a végrehajtás lassú, a bírósági rendszer ellenállása pedig jelentős maradt – ezt a nemzetközi szervezetek (például a Freedom House és a Transparency International) 2023–2024-es jelentései is megerősítették, bár a javulást különböző mértékűnek értékelték.
A belpolitikai stabilitást ugyanakkor folyamatosan fenyegették a szociális feszültségek és a hibrid műveletek. A 2022 őszi gáz- és áramár-emelkedés több tüntetést váltott ki, amelyeket részben az Oroszországhoz köthető, betiltott Șor párt (Partidul Șor) szervezett. A moldovai hatóságok ezeket a tüntetéseket „külföldről finanszírozott destabilizációs kísérletnek” minősítették, és 2023-ban bejelentették egy állítólagos puccskísérlet meghiúsítását. Ezek az állítások vitatott értelmezések: a moldovai kormány bizonyítékokat mutatott be, de Oroszország tagadta a beavatkozást, és független nemzetközi vizsgálat nem erősítette meg egyértelműen a vádakat. A könyv ezért megkülönbözteti a dokumentált tényeket (például a tüntetések megtörténtét) a politikai értelmezéstől (a szervezők mögötti állami támogatás).
A 2024. októberi elnökválasztás és az azzal egy időben tartott EU-népszavazás újabb fordulópontot hozott. A népszavazáson a szavazásra jogosultak közül a résztvevők 50,4 százaléka támogatta az EU-tagság alkotmányos célként való rögzítését – ez rendkívül szoros eredmény volt. Az elnökválasztás második fordulójában, 2024. november 3-án Maia Sandu 55,3 százalékkal nyert, ismét a diaszpóra szavazatainak köszönhetően. A választási eredmények a moldovai Központi Választási Bizottság hivatalos adatai. A kampányt súlyos dezinformációs hullám kísérte, és a hatóságok szerint történtek kísérletek a szavazatok megvásárlására; ezeket az állításokat nemzetközi megfigyelők részben megerősítették, de a teljes körű kép vitatott.
Moldova európai integrációs törekvése a 2000-es évektől fokozatosan erősödött, de az igazi fordulatot az ukrajnai háború hozta. 2022. június 23-án az Európai Tanács tagjelölt státuszt adott Ukrajnának és Moldovának. Ez a döntés dokumentált uniós aktus, és szimbolikusan is fontos volt, mert a korábbi keleti partnerségi viszonyból emelte ki az országot. A tagjelöltség azonban nem jelent automatikus tagságot; az Európai Bizottság kilenc feltételt szabott, köztük az igazságügyi reformot, a korrupcióellenes intézmények megerősítését, a közbeszerzés átláthatóságát és a szervezett bűnözés elleni fellépést.
A moldovai kormány 2022–2023-ban intenzív jogalkotásba kezdett: módosították a bírósági törvényeket, létrehozták a Korrupcióellenes Ügyészséget és a Vagyon-visszaszerzési Ügynökséget. Az Európai Bizottság 2023-as és 2024-es országjelentései elismerték a haladást, de hangsúlyozták a végrehajtás hiányosságait. A jogállamiság terén a legvitatottabb kérdés a bírói függetlenség és az oligarchák befolyásának maradványa volt; a Transparency International korrupcióérzékelési indexe szerint Moldova pontszáma javult, de továbbra is a régió alacsonyabb értékei közé tartozott (a pontos értékek évente változnak, és a módszertan vitatható).
A moldovai gazdaság és társadalom egyik legsúlyosabb megpróbáltatása a 2021-től kibontakozó energiaválság volt. Az ország hagyományosan az orosz Gazprom gázszállításaitól függött, és villamosenergia-termelésének jelentős része a szakadár Transznisztriában lévő cuciurgani erőműből (Moldavszkaja GRESZ) származott. A 2021-es európai energiaár-emelkedés és az orosz–moldovai gáztárgyalások elhúzódása már 2021 őszén áremelkedést okozott. A 2022. februári orosz invázió után a helyzet súlyosbodott: a Gazprom 2022 őszén csökkentette a szállításokat, majd a moldovai kormány az EU-tól és Romániától vásárolt gázt, amelyet a Iași–Ungheni–Chișinău gázvezetéken keresztül szállítottak. Ez a diverzifikáció dokumentált lépés volt, de a piaci árak jóval magasabbak voltak, mint a korábbi orosz szerződéses ár.
A moldovai Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint a fogyasztói árak éves inflációja 2022-ben 34,5 százalékra emelkedett (ez a hivatalos adat, de a módszertan miatt a lakosság által érzékelt drágulás ennél is nagyobb lehetett). A reálbérek csökkentek, a szegénységi ráta nőtt, és a lakosság egy része számára a fűtési költségek megfizethetetlenné váltak. A kormány kompenzációs programokat vezetett be, de ezek forrása részben külső támogatásból származott (EU, IMF, Világbank). A gazdasági adatok esetében a források és a becslések eltérhetnek; a 2023–2024-es GDP-növekedés szerény, 0–2 százalék közötti volt különböző becslések szerint.
Az energiaválság 2025 elején újabb fordulatot vett, amikor Ukrajna leállította az orosz gáz tranzitját. Ennek következtében a transznisztriai régió gázellátása gyakorlatilag megszűnt, ami a szakadár területen fűtési és áramkimaradásokat okozott. A moldovai kormány és a nemzetközi partnerek humanitárius segélyt próbáltak eljuttatni, de a helyzet gyorsan változott, és a könyv lezárásakor (2026) a tartós megoldás még nem körvonalazódott. Ez az esemény rávilágított arra, hogy Transznisztria energiafüggősége nemcsak gazdasági, hanem biztonsági kérdés is, és szorosan összefügg a moldovai–orosz–ukrán viszonnyal.
A 2022. február 24-i orosz invázió alapvetően megváltoztatta Moldova biztonsági környezetét. Az ország közvetlen szomszédságában – Ukrajnában – háború dúlt, és Moldova, bár semleges státuszt deklarált az 1994-es alkotmányban, katonailag nem volt felkészülve a fenyegetésre. A legnagyobb terhet a menekültáramlás jelentette: az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) becslései szerint 2022 folyamán több mint 600 ezer ukrán állampolgár lépte át a moldovai határt, és közülük 2023 elején mintegy 100–120 ezren maradtak az országban. A pontos számok bizonytalanok, mert sokan továbbutaztak Romániába és más EU-tagállamokba. A lakosság arányához viszonyítva Moldova az egyik legnagyobb menekültterhet viselő országgá vált, ami a közszolgáltatásokra, az oktatásra és az egészségügyre nehezedett. A befogadást a moldovai civil társadalom és a nemzetközi szervezetek segítették, de a hosszú távú integráció kérdése megoldatlan maradt.
A háború biztonsági kockázatai között kiemelkedik a szakadár Transznisztria helyzete. A régióban – hivatalos orosz álláspont szerint – békefenntartó orosz csapatok állomásoznak, és a moldovai kormány többször figyelmeztetett arra, hogy a régiót felhasználhatják a frontvonal megnyitására vagy hibrid műveletekre. 2022–2023-ban több robbantás és incidens történt a transznisztriai területen, amelyek elkövetői és céljai vitatottak: a moldovai hatóságok orosz provokációt valószínűsítettek, Oroszország pedig Ukrajnát és Moldovát vádolta. 2023-ban a moldovai titkosszolgálat nyilvánosságra hozta állítólagos orosz terveket egy puccskísérletre – ezt a vádat Oroszország tagadta, és független bizonyíték nem került elő. A könyv ezért ezt vitatott értelmezésként kezeli.
A háború gazdasági hatása is jelentős volt: a kereskedelem korlátozódott, a gabonaexport logisztikája átalakult, és a befektetői bizalom visszaesett. A moldovai légteret időnként lezárták, ami a turizmusra is kihatott. Ugyanakkor az EU-val való kereskedelmi kapcsolatok bővültek, és Moldova 2023-ban csatlakozott az európai energiahálózathoz (ENTSO-E), ami szimbolikus és gyakorlati lépés volt a függetlenség felé. Ezek a fejlemények dokumentáltak, de a hosszú távú hatásukat csak később lehet értékelni.
A katonai semlegesség kérdése ismét vitát váltott ki: míg az alkotmányos semlegesség hívei a konfliktusból való kimaradást hangsúlyozták, mások a védelem megerősítését és a nyugati katonai együttműködés bővítését szorgalmazták. A moldovai kormány óvatos lépéseket tett: növelte a védelmi költségvetést, és az EU-val biztonsági együttműködési megállapodásokat kötött, de nem kérte az ország NATO-csatlakozását. Ez a vita a moldovai közvéleményben megosztottságot tükröz, és szorosan kapcsolódik az orosz–nyugati szembenálláshoz.
A 2020-as évek moldovai társadalmát három mély folyamat határozta meg: a kivándorlás, a demográfiai zsugorodás és a nyelvi-identitásbeli vita. A moldovai állampolgárok jelentős része – a becslések szerint a munkaképes korú lakosság negyede–harmada – külföldön dolgozik, elsősorban Olaszországban, Romániában, Németországban és Oroszországban. A hazautalások a GDP körülbelül 10–15 százalékát tették ki a 2020-as években, ami egyszerre stabilizálja és torzítja a gazdaságot. A pontos arány évről évre változik, a források eltérő módszertant használnak.
A demográfiai helyzet romlik: a legutóbbi, 2014-es népszámlálás szerint Moldova (Transznisztria nélkül) lakossága 2,9 millió fő volt, de a 2020-as évekre a tényleges lakónépesség ennél jóval alacsonyabb lehet, egyes becslések 2,5 millió alá teszik. A népszámlálás és a regisztrált lakosság közötti eltérés a kivándorlás miatt jelentős, ezért a demográfiai adatok bizonytalanok. A kormány 2024-ben új népszámlálást kezdeményezett, de az eredmények a könyv lezárásakor még nem álltak rendelkezésre.
A nyelvi és identitáspolitika ismét előtérbe került. 2023. március 16-án a moldovai parlament elfogadta a nyelvi törvény módosítását, amely szerint az állam hivatalos nyelve a román (limba română), nem pedig a korábban alkotmányban szereplő „moldován nyelv”. Ez a lépés szimbolikus győzelme volt a román identitást valló többségnek, és összhangban állt az alkotmánybíróság korábbi döntésével. A törvény elfogadása dokumentált tény, de politikai vita tárgya maradt, mivel az oroszajkú kisebbségek és a szeparatista Transznisztria elutasította. A nyelvkérdés szorosan kapcsolódik a moldovai nemzeti identitás konstrukciójához, amely a szovjet időszak óta vitatott: a „moldován” és a „román” elnevezés közötti választás egyszerre nyelvi, történelmi és emlékezetpolitikai állítás. Ezt a témát a könyv korábbi fejezetei is érintették, és itt csak az aktuális fejleményt emeljük ki.
A média és a civil társadalom helyzete szintén átalakult. A 2020-as években a moldovai médiatér erősen polarizált maradt: az orosz nyelvű, részben orosz finanszírozású csatornák továbbra is jelentős nézettséggel bírtak, miközben a kormány 2022 óta többször hirdetett szükségállapotot, és korlátozta az orosz hírcsatornák sugárzását. A sajtószabadság helyzete ellentmondásos: a nemzetközi rangsorok szerint Moldova a „részben szabad” kategóriában mozog, a médiapluralizmus formálisan biztosított, de a tulajdonosi koncentráció és a dezinformáció kockázata magas. A civil szervezetek viszont aktívabbá váltak, különösen a választási megfigyelésben és az EU-integráció népszerűsítésében. A nők és a fiatalok politikai részvétele nőtt, de a társadalmi nemek közötti egyenlőtlenség továbbra is jelentős.
A 2020–2026 közötti Moldova kettős arcot mutat. Egyrészt az ország politikailag elmozdult a nyugati orientáció felé: új reformkormány alakult, az EU-tagjelölt státusz elnyerése és a csatlakozási tárgyalások megkezdése történelmi lépés volt. Másrészt a belpolitikai stabilitás törékeny, a gazdaság sebezhető, és a társadalom mélyen megosztott. Az energiaválság és a háború rávilágított arra, hogy Moldova függetlensége és jóléte nagymértékben függ a külső tényezőktől. A könyv lezárásakor (2026) a legfontosabb nyitott kérdések: a csatlakozási tárgyalások sikeres lezárása, a korrupció visszaszorítása, a transznisztriai konfliktus rendezése, valamint a demográfiai és szociális válság kezelése. A következő évek döntik el, hogy Moldova képes-e tartósan az európai pályán maradni.
A jelenkori Moldova eseményeinek rekonstrukciója elsősorban elsődleges forrásokra támaszkodik: a moldovai Központi Választási Bizottság jegyzőkönyvei, a parlament törvényei, az Európai Tanács és az Európai Bizottság hivatalos dokumentumai, a moldovai Nemzeti Statisztikai Hivatal adatsorai, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának jelentései. A választási eredmények dokumentált tények. A gazdasági mutatók – mint az infláció, a GDP-növekedés, a szegénységi ráta – becslések, és a módszertantól függően eltérhetnek. A menekültek számáról szóló adatok szintén becslések, mivel a határátlépések és a tartózkodás nyilvántartása nem teljes.
Vitatott értelmezések: - A 2022–2023-as tüntetések és a 2023-as állítólagos puccskísérlet mögötti külső támogatás mértéke; a moldovai kormány bizonyítékai részben nyilvánosak, de független nemzetközi vizsgálat nem erősítette meg egyértelműen. - A 2024-es népszavazás szoros eredményének értelmezése: egyesek szerint a diaszpóra szavazatai felülreprezentáltak, mások szerint az eredmény legitim. - A moldovai gazdaság teljesítménye és az EU-integráció hatása: a reformok eredményeit eltérően ítélik meg.
A 2025–2026-os fejlemények – például a transznisztriai gázkrízis, a 2025-ös választások, az EU-tárgyalások részletei – a könyv írásának időpontjában gyorsan változnak, ezért ezeket a szakaszokat a megjelenés előtt frissíteni kell. Az itt közölt 2025-ös események a kézirat lezárásáig ismert nyilvános jelentéseken alapulnak, de a pontos állapot ellenőrzést igényel.
Emlékezetpolitikai szempontból a „moldován” kontra „román” identitás vita, valamint a szovjet múlt értékelése továbbra is meghatározza a közbeszédet. A könyv törekszik arra, hogy ezeket a dimenziókat ne keverje össze a dokumentált eseményekkel.