2022 fordulópontnak tűnt Türkmenisztánban: Gurbanguly Berdimuhamedov – akit 2007 óta a posztszovjet Közép-Ázsia egyik legzártabb autoriter rezsimjének vezetőjeként tartottak számon – bejelentette, hogy átadja az elnöki tisztséget fiának, Szerdar Berdimuhamedovnak. A hivatalos narratíva szerint ez a „nemzedékváltás” a stabilitás és a folyamatosság jele volt; a független megfigyelők és a nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint viszont a tényleges hatalom nem cserélődött, hanem apáról fiúra öröklődött egy olyan politikai rendszerben, amelyet a személyi kultusz, a gazdasági titkolózás és a szigorú társadalmi ellenőrzés jellemez. Ez az alfejezet a 2022–2026 közötti időszakot tárgyalja: Szerdar Berdimuhamedov elnökségét, a gázfüggő gazdaság belső feszültségeit, az emberi jogi helyzetet és Türkmenisztán semlegességre épülő, ám gyakorlatilag több irányba is elköteleződő külpolitikáját. A részletek értelmezéséhez elengedhetetlen a Berdimuhamedov és a gazdaság alfejezetben bemutatott örökség: a 2007–2021 közötti konszolidáció, a „népjóléti” juttatások fokozatos leépítése és a Kína felé forduló gázexport-modell.
Szerdar Berdimuhamedov (türkménül Serdar Gurbangulyýewiç Berdimuhamedow) 2022. március 12-én, előrehozott elnökválasztáson indult a kormányzó Türkmenisztáni Demokratikus Párt (TDP) jelöltjeként. A Központi Választási Bizottság által közzétett hivatalos eredmény szerint a szavazatok túlnyomó többségét szerezte meg; a pontos arányt a türkmén állami média közölte, de független választási megfigyelés nem zajlott, így az eredmény hitelessége nemzetközi szinten vitatott. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) korlátozott missziót küldött, és jelentésében bírálta a valódi verseny hiányát, a kampány állami ellenőrzését és a jelöltek lojalitáson alapuló kiválasztását. Szerdar Berdimuhamedov 2022. március 19-én tette le az esküt.
A fiatalabb Berdimuhamedov karrierje az apai hatalomgyakorlás logikáját követte: korábban miniszterelnök-helyettesként, ipari miniszterként, tartományi kormányzóként és a türkmén parlament (Medzslisz) tagjaként gyorsan emelkedett. Megválasztásakor 40 éves volt, és nem rendelkezett önálló politikai bázissal vagy nyilvánosan ismert programmal. A nemzetközi elemzők – köztük a Freedom House, a Human Rights Watch és az International Crisis Group – egybehangzóan „kettős vezetésként” írták le a berendezkedést: a formális elnöki jogkörök Szerdar kezébe kerültek, ám a tényleges döntéshozatal továbbra is az apánál, Gurbanguly Berdimuhamedovnál összpontosult.
Ezt a helyzetet alkotmányos eszközökkel is intézményesítették. Gurbanguly Berdimuhamedovot 2022 februárjában a Halk Maslahaty (Néptanács) elnökévé választották, miután 2020-ban alkotmánymódosítással megerősítették e testület jogkörét. A Halk Maslahaty a hivatalos meghatározás szerint a legfőbb népi képviseleti szerv, amelynek elnöke a türkmén alkotmányos rendben kiemelt szerepet kapott. Gurbanguly emellett a „Nemzeti vezető” (Milli Lider) címet is megkapta, ami a gyakorlatban az elnök felett álló, szimbolikus és alkotmányos értelemben is befolyásos pozíciót jelentett. A türkmén állami média továbbra is őt ábrázolta az ország első számú vezetőjeként, miközben Szerdar hivatalos elnöki tevékenysége gyakran protokolláris eseményekre korlátozódott.
A személyi kultusz folyamatossága 2022–2026 között is jól látható volt. Gurbanguly Berdimuhamedovot a köznyelvben és a hivatalos diskurzusban „Arkadag” (védnök) jelzővel illetik; a fővárosban és több vidéki központban aranyozott szobrok, múzeumok, parkok és lakónegyedek viselik a nevét. A fiút, Szerdart gyakran „Arkadagly Serdar” (a védnök fia, Szerdar) megnevezéssel említik, ami egyszerre utal a családi hierarchiára és a vezetés személyes jellegére. Az állami média az apa és a fiú képeit párhuzamosan jeleníti meg, a hivatalos ünnepeken pedig a „Nemzeti vezető” érdemeit hangsúlyozzák. Ez a jelenség a türkmén politikai kultúra része, és a független elemzők szerint a hatalom legitimációjának egyik eszköze, nem pedig a társadalom spontán támogatásának kifejeződése.
A 2022–2026 közötti időszakban nem került sor érdemi politikai nyitásra. A politikai ellenzék továbbra sem működhetett: a választásokon kizárólag a kormányzó TDP-hez lojális jelöltek indulhattak, a független sajtó nem létezett, a civil szervezetek regisztrációját pedig szigorúan korlátozták. A türkmén állampolgárok számára a politikai részvétel a hivatalos állami rendezvényeken való megjelenésre és a vezetők iránti hűség kinyilvánítására szűkült. A nemzetközi szervezetek – például a Freedom House a „Freedom in the World” éves jelentéseiben – Türkmenisztánt a világ legkevésbé szabad országai közé sorolták, gyakran a legalacsonyabb vagy ahhoz közeli pontszámmal.
Türkmenisztán gazdasága a 2022–2026 közötti időszakban is rentier államként működött: a költségvetési bevételek és a devizabevételek döntő része a földgázexportból származott. Az ország a világ egyik legnagyobb földgáztartalékával rendelkezik; a becslések szerint a bizonyított készletek nagysága a globális rangsorban a legelőkelőbbek között van, bár a pontos adatokat a türkmén kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem hozza nyilvánosságra. A legnagyobb mezők közé tartozik a Galkynyş (a szovjet időszakban Dél-Joloten néven emlegetett), a Döwletabat és a Malai mező, amelyek elsősorban a Kína felé irányuló exportot szolgálják.
A 2009 óta működő Kína–Közép-Ázsia gázvezeték (Türkmenisztán–Üzbegisztán–Kazahsztán–Kína) révén a türkmén gáz legfontosabb felvevőpiaca Kína lett. A 2020-as évek elejére a türkmén gázexport túlnyomó része Kínába irányult; ezt a türkmén kormány nem erősítette meg hivatalos statisztikákkal, de a kínai vámadatok és a nemzetközi energiapiaci elemzések egybehangzóan ezt mutatják. A korábbi nagy vásárló, Oroszország fokozatosan csökkentette a türkmén gáz importját, részben a saját kitermelésének növelése, részben a 2022 utáni geopolitikai átrendeződés miatt. Iránnal alkalmi csereügyletek zajlottak, de ezek volumene csekély maradt.
A 2022-ben bekövetkezett európai energiaár-emelkedés átmenetileg kedvező környezetet teremtett a gáztermelők számára. Türkmenisztán azonban nem tudta kihasználni a magas világpiaci árakat, mert a kínai szállítások hosszú távú szerződések keretében, gyakran titkos árazással történtek, és nem állt rendelkezésre alternatív exportútvonal. A régóta tervezett TAPI gázvezeték (Türkmenisztán–Afganisztán–Pakisztán–India) továbbra is papíron létezett, de az afganisztáni biztonsági helyzet, a finanszírozás hiánya és a pakisztáni–indiai politikai feszültségek miatt a megvalósítás 2022–2026 között sem haladt előre érdemben. Egyes jelentések szerint 2024–2025-ben bizonyos szakaszokon építési munkálatok kezdődtek, ám ezeket független források még nem erősítették meg, és a projekt pénzügyi életképessége továbbra is kétséges.
A türkmén gazdaság hivatalos adatai 2022–2026 között is erősen vitatottak voltak. A türkmén állami statisztikai hivatal rendszeresen 6% körüli éves GDP-növekedést jelentett, ám a nemzetközi pénzügyi intézmények – a Világbank, az IMF és az Ázsiai Fejlesztési Bank – szerint ezek az adatok módszertani és politikai okokból nem megbízhatók. A valós gazdasági helyzetre utaló jelek közé tartozott a krónikus valutahiány, a feketepiaci árfolyam és a hivatalos árfolyam közötti tartós eltérés, az importkorlátozások és az alapvető élelmiszerek időnkénti hiánya. A lakosság vásárlóereje a független becslések szerint csökkent, az élelmiszerárak emelkedtek, és a vidéki háztartások különösen kiszolgáltatottá váltak.
A kormány a 2019 után fokozatosan leépítette a korábbi népjóléti juttatásokat: az ingyenes földgáz-, víz-, só- és benzin-kvótákat, amelyeket még Nyijazov és Gurbanguly Berdimuhamedov korai időszakában vezettek be a lakossági elégedetlenség csillapítására. 2022–2026 között ez a leépítés folytatódott, bár a kormány a hivatalos kommunikációban továbbra is a „szociális védelem” fontosságát hangsúlyozta. A megszorítások a leginkább a városi szegényeket és a vidéki mezőgazdasági munkásokat érintették.
A munkaerő-migráció a türkmén háztartások túlélési stratégiájának fontos elemévé vált. A 2020-as évek elején több százezer türkmén állampolgár dolgozott Oroszországban, Törökországban, Dél-Koreában és kisebb számban a Perzsa-öböl országaiban. A hazautalások jelentős bevételt jelentettek, de a 2022 utáni oroszországi gazdasági visszaesés, a rubel árfolyam-ingadozása és a szankciók közvetve csökkentették ezeket a jövedelmeket. A türkmén kormány hivatalosan nem tette közzé a kivándorlók és a hazautalások pontos adatait, és a nyilvános diskurzusban a migrációt gyakran a „hazafias kötelesség” megszegéseként keretezte.
A mezőgazdaságban a gyapot és a búza maradt a két fő stratégiai termény. A gyapottermelésben a kényszermunka rendszerszerű alkalmazása 2022–2026 között is dokumentált problémát jelentett. Az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO), a Human Rights Watch és az Amnesty International jelentései szerint a begyűjtési kampányok idején diákokat, közalkalmazottakat, egészségügyi dolgozókat és katonákat vezényeltek ki a földekre, miközben a kormány tagadta a kényszermunka létezését. Az Egyesült Államok vámhatósága 2021-ben behozatali tilalmat rendelt el a türkmén gyapotra, és ezt a tilalmat 2022–2026 között fenntartották. A türkmén kormány a tilalmat a nemzeti gazdaság elleni „rágalomnak” minősítette, de a nemzetközi munkaügyi jelentések továbbra is a mozgósítás széles körű gyakorlatát tárták fel.
A gazdaság diverzifikációjára irányuló kormányzati erőfeszítések – a vegyipar, a textilipar, az építőanyag-gyártás és a halászat fejlesztése – 2022–2026 között többnyire deklaratív szinten maradtak. A magánszektor gyenge volt, a külföldi befektetők bizalmát a korrupció, a jogbiztonság hiánya és az átláthatatlan szabályozás aláásta. Az ország külső adósságáról nem álltak rendelkezésre megbízható, független adatok; a türkmén kormány nem tett közzé részletes államháztartási jelentést, ami lehetetlenné tette a pénzügyi helyzet pontos értékelését.
Türkmenisztán emberi jogi helyzete 2022–2026 között a nemzetközi szervezetek értékelése szerint továbbra is súlyos aggályokat vetett fel. A Freedom House, az Amnesty International és a Human Rights Watch egyaránt a világ legautoriterebb országai közé sorolta az államot. A politikai ellenzék nem működhetett, a szabad sajtó nem létezett, a gyülekezési és egyesülési szabadságot súlyosan korlátozták, a civil szervezeteket pedig gyakran ellehetetlenítették.
A sajtószabadság hiánya már a szovjet időszak óta jellemző, de a 2007 utáni konszolidáció még tovább szűkítette a nyilvánosság terét. A 2022–2026 közötti időszakban az állami média kizárólagos szerepet töltött be, az internethez való hozzáférést szigorúan cenzúrázták, a közösségi média platformok és a független hírportálok elérése blokkolt vagy erősen korlátozott volt. Az újságírók számára nem volt lehetőség független tudósításra; a hivatalos álláspontot bíráló tartalmak közlése büntetőjogi következményekkel járt. A türkmén hatóságok időnként letartóztatták a rezsimet bíráló személyeket, és a politikai foglyok száma – bár hivatalos adat nincs – a nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint jelentős volt.
A politikai foglyok ügye folyamatosan napirenden volt a nemzetközi fórumokon. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának időszakos egyetemes emberi jogi felülvizsgálata (UPR) során több állam bírálta Türkmenisztánt a fogva tartott ellenzékiek, újságírók és vallási aktivisták helyzete miatt. A türkmén kormány válaszában jellemzően tagadta a politikai foglyok létezését, és a bírálatokat belügyekbe való beavatkozásként utasította el. A börtönkörülményekről keveset lehetett tudni, mert független megfigyelők nem látogathatták a büntetés-végrehajtási intézményeket; a menekültek és a szabadultak beszámolói azonban rendszeresen kínzásról, rossz bánásmódról és nem megfelelő orvosi ellátásról szóltak.
A vallásszabadság korlátozása szintén dokumentált probléma volt. A türkmén alkotmány formálisan garantálja a vallásszabadságot, de a gyakorlatban a vallási közösségek regisztrációja rendkívül nehéz, a „nem hagyományos” vallási tevékenységeket büntetik. A szunnita iszlám (hanafita irányzat) hivatalosan támogatott, de az állam szigorúan ellenőrzi a mecseteket és a vallási oktatást. A kisebbségi vallási közösségek – köztük a protestánsok, a Jehova Tanúi, a baháik és a síita muszlimok – tagjait rendszeresen zaklatták, letartóztatták vagy bírságolták. A hatóságok a „vallási szélsőségesség” elleni küzdelemre hivatkoztak, de a nemzetközi szervezetek szerint a korlátozások a békés vallásgyakorlást is sújtották.
A nők helyzete 2022–2026 között nem javult érdemben. A törvények formálisan tiltják a nemi alapú diszkriminációt, de a nők alulreprezentáltak a politikai döntéshozatalban, a vezető pozíciókban és a gazdasági életben. A családon belüli erőszak elleni védelem gyenge, a büntető törvénykönyv nem határozza meg egyértelműen a családon belüli erőszak fogalmát, és az áldozatok számára nehéz jogorvoslathoz jutni. A társadalmi normák továbbá korlátozzák a nők mozgásterét, különösen a vidéki területeken, ahol a hagyományos nemi szerepek erősen rögzültek. A kormányzat a nők jogairól szóló nemzetközi kritikákat gyakran „kulturális imperializmusként” utasította el, miközben hivatalosan a „türkmén nők tisztelete” mellett érvelt.
A kényszermunka kérdése a 2022–2026 közötti időszakban is a türkmén emberi jogi viták középpontjában állt. A gyapotbegyűjtésben alkalmazott rendszerszerű mozgósítás – diákok, közalkalmazottak, egészségügyi dolgozók és katonák kivezénylése – nemcsak a nemzetközi munkaügyi normákat sértette, hanem a lakosság mindennapi életét is terhelte. A türkmén kormány a gyakorlatot tagadta, és a nemzetközi szervezetek jelentéseit „elfogultnak” minősítette. Az ENSZ ILO megfigyelő missziója – amely 2015 óta korlátozott hozzáféréssel ugyan, de jelen volt – 2022 után is folytatta a monitoringot, ám a türkmén hatóságok együttműködése gyakran elégtelen volt. Az USA gyapotimport-tilalma mellett több európai vállalat is felfüggesztette a türkmén gyapotból készült termékek beszerzését.
Türkmenisztán külpolitikájának alapja 1995 óta az ENSZ Közgyűlése által is megerősített örökös semlegesség. A 2022–2026 közötti időszakban a rezsim ezt a státuszt továbbra is hangsúlyozta: Türkmenisztán nem csatlakozott katonai szövetségekhez, nem vett részt fegyveres konfliktusokban, és igyekezett jó kapcsolatokat fenntartani valamennyi nagyhatalommal. A gyakorlatban azonban a semlegesség szelektív és pragmatikus volt: az ország gazdasági túlélése érdekében elsősorban Kína felé orientálódott, miközben a biztonsági kérdésekben Oroszországgal, a határ menti kereskedelemben pedig Afganisztánnal és Iránnal is egyeztetett.
A 2022-es orosz–ukrán háború kihívást jelentett Türkmenisztán számára. A türkmén kormány hivatalosan nem ítélte el Oroszország invázióját; álláspontja szerint a konfliktus a „külső hatalmak beavatkozásának” következménye, és békés rendezést sürgetett. A gyakorlatban az orosz–türkmén gazdasági kapcsolatok 2022 után is fennmaradtak, de a türkmén gáz oroszországi exportja nem tért vissza a 2000-es évek szintjére. Türkmenisztán nem csatlakozott a nyugati szankciókhoz, és továbbra is részt vett a Független Államok Közösségének (FÁK) egyes gazdasági és humanitárius programjaiban, bár a katonai együttműködést korlátozta. Az oroszországi munkaerő-migráció és a hazautalások kérdése azonban a háború és a szankciók miatt bizonytalanná vált.
Kína 2022–2026 között is Türkmenisztán legfontosabb gazdasági és energetikai partner maradt. A türkmén gázexport túlnyomó része Kínába irányult, és a kínai hitelek, befektetések és infrastrukturális projektek jelentős szerepet játszottak az ország gazdaságában. A 2023-as közép-ázsiai csúcstalálkozón – amelyen Türkmenisztán is részt vett – a felek megerősítették az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés keretében való együttműködést. A kínai befolyás növekedése azonban aggodalmat keltett a térségben: a türkmén kormány a kínai gázvásárlástól való függést nemzetbiztonsági kockázatként is érzékelte, ám alternatív exportpiac hiányában nem tudott érdemben diverzifikálni.
Afganisztán irányában Türkmenisztán a 2021-es tálib hatalomátvétel után is pragmatikus kapcsolatot tartott fenn. A türkmén kormány hivatalosan nem ismerte el a tálib rezsimet, de a határ menti kereskedelmet, a villamosenergia-exportot és a tranzitforgalmat igyekezett fenntartani. A TAPI gázvezeték terve szempontjából a tálibokkal való együttműködés elkerülhetetlen volt, mivel a vezeték afganisztáni szakasza a tálib ellenőrzés alatt álló területeken haladna át. 2022–2026 között több türkmén–tálib egyeztetésre került sor, de a projekt pénzügyi és biztonsági kockázatai továbbra is megoldatlanok maradtak. A türkmén hatóságok a határ menti stabilitást hangsúlyozták, és igyekeztek elkerülni a belső afganisztáni konfliktusba való beavatkozást.
Iránnal Türkmenisztán viszonya rendezett maradt, bár a két ország között időnként viták alakultak ki a gázcsere-ügyletek és a Kaszpi-tenger jogi státusza kapcsán. A 2018-as Kaszpi-tengeri egyezmény – amely Türkmenisztán számára is fontos kereteket rögzített – 2022–2026 között továbbra is a regionális együttműködés alapját képezte, de a tengerfenék felosztásának részletkérdései továbbra is lezáratlanok maradtak.
Törökországgal és Azerbajdzsánnal a kapcsolatok a „testvéri” retorika ellenére kevésbé voltak intenzívek. A transzkaszpi gázvezeték terve – amely Türkmenisztán gázát a Kaszpi-tengeren át Azerbajdzsánba, onnan Törökországba és Európába szállítaná – évtizedek óta napirenden van, de a Kaszpi-tenger jogi státusza, az orosz ellenállás és a finanszírozás hiánya miatt 2022–2026 között sem valósult meg. Az európai energiaválság 2022 után felértékelte a transzkaszpi útvonalat, de a politikai és környezeti akadályok változatlanok maradtak.
Türkmenisztán az ENSZ és más nemzetközi szervezetek fórumain rendszeresen védekezésre kényszerült az emberi jogi helyzet miatt. A kormány a bírálatokat gyakran a „fejlődő országokkal szembeni elfogultságként” jellemezte, és a semlegességre, valamint a belügyekbe való be nem avatkozás elvére hivatkozott. A nagyhatalmak közötti geopolitikai verseny miatt a nemzetközi nyomás azonban korlátozott maradt: Kína és Oroszország nem szorgalmazta az emberi jogi feltételekhez kötött együttműködést, a nyugati államok pedig elsősorban a stabil energiaszállításokat és a regionális biztonságot tartották szem előtt.
A 2022–2026 közötti türkmenisztáni folyamatok értékelését alapvetően megnehezíti, hogy az ország a világ egyik legzártabb politikai rendszere, és a hivatalos források szinte kivétel nélkül a rezsim ellenőrzése alatt állnak. Az elsődleges források közé tartoznak a türkmén elnöki rendeletek, a kormányzati közlemények, a Központi Választási Bizottság eredményei, a hivatalos statisztikai hivatal adatai és az állami média tudósításai. Ezeknek a forrásoknak a megbízhatósága erősen korlátozott: a statisztikai adatok módszertana nem átlátható, a választási eredményeket független megfigyelők nem ellenőrzik, az állami média pedig a személyi kultusz és a rezsim legitimációjának eszköze.
A nemzetközi szervezetek – az ENSZ szakosított intézményei (ILO, UNICEF, UNFPA), a Világbank, az IMF, az EBESZ/ODIHR és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa – rendszeresen publikálnak jelentéseket Türkmenisztánról. Ezek a jelentések hozzáférhetőek, de gyakran a türkmén kormány által szolgáltatott, ellenőrizetlen adatokra támaszkodnak. A türkmén hatóságok sok esetben nem működnek együtt a nemzetközi megfigyelőkkel, és nem engedik be az országba a független emberi jogi megfigyelőket.
Az emberi jogi szervezetek – a Human Rights Watch, az Amnesty International, a Freedom House és a Nemzetközi Válságcsoport – jelentései elsősorban a diaszpórában élő aktivisták, a menekültek, a szatellitfelvételek és a korlátozottan elérhető hivatalos adatok alapján készülnek. Ezek a források fontosak, de módszertani korlátokkal küzdenek: az országon belüli helyszíni ellenőrzés gyakran lehetetlen, a tanúvallomásokat nehéz függetleníteni, és a kormány a jelentéseket következetesen visszautasítja. A 2022–2026 közötti időszakra vonatkozó konkrét események – például a letartóztatások, a kényszermunka-kampányok, a gazdasági intézkedések – pontos számadatait ezért óvatosan kell kezelni, és ahol a források eltérnek, a bizonytalanságot jelezni kell.
A gazdasági adatok terén különösen nagy a bizonytalanság. A türkmén kormány nem tesz közzé részletes államháztartási, külkereskedelmi és adósságstatisztikát; a nemzetközi pénzügyi intézmények becslései gyakran eltérnek a hivatalos mutatóktól. A 2022–2026 közötti GDP-növekedés, az infláció, a munkanélküliség és a lakossági jövedelmek pontos értékeit ellenőrizni kell, mert a rendelkezésre álló adatok nem tekinthetők megbízhatónak. A TAPI gázvezeték és a transzkaszpi útvonal állapotáról szóló híreket szintén csak fenntartással lehet értékelni, mert a kormányzati nyilatkozatok gyakran túlzóak, a független helyszíni ellenőrzés pedig hiányos.
A 2025–2026-os fejlemények – a könyv lezárásának időpontjáig – különösen érzékenyek: a rendelkezésre álló források szűkösek, a friss eseményekről szóló hírek ellenőrzése nehéz, és a kormányzati politika folyamatossága, a gazdasági intézkedések vagy a külpolitikai lépések pontos részleteit a megjelenés előtt frissíteni kell. Ez az alfejezet ezért a 2022–2024 közötti időszakra vonatkozó dokumentált tényekre és a 2025–2026-ra vonatkozó, ellenőrzést igénylő előzetes értékelésekre támaszkodik.