A Correa és a „21. századi szocializmus” alfejezetben tárgyalt korszak után Ecuador a 21. század harmadik évtizedében újra a politikai túlélés, a gazdasági sérülékenység és az állami erőszak-monopólium meggyengülésének kérdéseivel szembesült. A 2017 és 2026 közötti időszakot három, egymástól markánsan különböző kormányzati kísérlet határozta meg: Lenín Moreno szakítása a correizmussal, Guillermo Lasso jobbközép-liberális kormányzásának megingása, majd Daniel Noboa biztonsági programja. Ezzel párhuzamosan Ecuador a kokain-útvonalak, a börtönbandák, a venezuelai migráció, a nyersanyagfüggés és a környezetvédelmi népszavazások miatt a kontinens egyik leginkább megfigyelt „válságlaboratóriumává” vált. A fejezet ezeket a folyamatokat időrendben és tematikusan is bemutatja, miközben elkülöníti a dokumentált eseményeket, a statisztikai becsléseket, a jogi vitákat és az emlékezetpolitikai értelmezéseket.
Lenín Moreno 2017. május 24-én lépett hivatalba. Bár Rafael Correa korábbi alelnökeként a correizmus (correísmo) örökösének tűnt, elnöksége hamar a korábbi elnöktől való nyílt elszakadás jegyében telt. A 2018. február 4-i népszavazás többek között megerősítette, hogy az elnök legfeljebb két ciklust tölthet be; mivel Correa már két ciklust kitöltött, ez jogilag kizárta az újbóli indulását. A döntést a correista tábor a „polgári forradalom” elárulásaként értelmezte, a PAIS Szövetség (Alianza PAIS) kettészakadt, Moreno pedig a korábbi kormányzati elit egy részét maga mögött tudva párbeszédet és korrupcióellenességet hirdetett. A spanyol lawfare (politikai célú jogi eljárás) fogalmával leírt konfliktusok is megjelentek: Correát 2020-ban távollétében vesztegetési ügyben nyolc év börtönre ítélték. A correisták szerint ez politikai üldözés volt, a kormányoldal pedig jogállami eljárásként mutatta be; a vita a mai napig része Ecuador közéleti önértelmezésének.
A gazdaságpolitika terén Moreno 2019-ben IMF-megállapodást írt alá, és olyan intézkedéseket hozott, amelyeket a szakszervezetek és az őslakos szervezetek a neoliberalizmus visszatéréseként bíráltak. A 2019. október eleji rendelet az üzemanyag-támogatások eltörléséről országos tiltakozási hullámot váltott ki. A CONAIE (Ecuadori Őslakos Nemzetiségek Konföderációja, Confederación de Nacionalidades Indígenas del Ecuador) által szervezett blokádok megbénították a közlekedést, a kormány rövid időre Quitóból Guayaquilba helyezte székhelyét, majd visszavonta a rendeletet. A tüntetések halálos áldozatairól és a rendőri erőszakról eltérő adatok keringenek: az ombudsmani hivatal és a civil szervezetek több halottat és számos sérültet erősítettek meg, a kormány pedig a rendőri fellépés arányosságát hangsúlyozta. Az ügy azóta is a korabeli felelősség megítélésének vitájaként él tovább.
A Covid-járvány 2020-ban tovább mélyítette a válságot. Guayaquilban az egészségügyi ellátórendszer összeomlott, és az utcán heverő holttestekről készült beszámolók nemzetközi figyelmet kaptak. A halálozási statisztikák módszertani bizonytalansága miatt a hivatalos halálozási szám és a többlethalandóság becslése jelentősen eltérhet; az viszont dokumentált, hogy a járvány alatt a gazdaság a nemzetközi pénzügyi szervezetek szerint a 2020-as évben rekordmértékben, 8 százalék körüli arányban zsugorodott, a szegénység pedig nőtt. Moreno elnöksége így a correizmus örökségétől való elszakadás, a megszorítások és a járvány együttes súlya alatt ért véget.
A 2021. évi elnökválasztáson a jobbközép-liberális Guillermo Lasso (CREO mozgalom, volt bankár) a második fordulóban legyőzte a correista Andrés Arauzt. Lasso korábban 2013-ban és 2017-ben is indult az elnökválasztáson, így harmadik kísérletre került hatalomra. Programja a külföldi befektetések ösztönzésére, a bányászati és olajipari koncessziók bővítésére, valamint az államadósság csökkentésére épült. A törvényhozásban azonban nem volt stabil többsége; a correista képviselők és a Pachakutik (Movimiento de Unidad Plurinacional Pachakutik) őslakos mozgalom gyakran blokkolták a gazdasági javaslatokat.
A 2022. júniusi országos tüntetések a CONAIE vezetésével az üzemanyagárak, az élelmiszerárak és a bányászati koncessziók ellen irányultak. A kormány először szükségállapotot hirdetett, de a közúti blokádok és a kormányzóképesség erodálódása tárgyalásokra kényszerítette. A megállapodás eredményeként Lasso csökkentette az üzemanyagárakat, és szociális kiadásokat ígért. A tüntetések halálos áldozatainak száma ismét vitatott: a civil szervezetek hat-hét halottról és több száz sérültről számoltak be, míg a hatósági közlések ennél óvatosabbak voltak. A konfliktus rávilágított arra, hogy az őslakos mozgalom 2019 után is képes országos szinten nyomást gyakorolni, a Lasso-kormány pedig a törvényhozási támogatás hiányában rendkívül törékeny maradt.
A biztonsági helyzet Lasso idején látványosan romlott. 2021-től a börtönökben kitört bandaháborúk több száz halottat követeltek, és a kikötővárosokban a kábítószer-kereskedelemhez kötött erőszak mindennapossá vált. Lasso a hadsereg bevonásával próbálta ellenőrizni a börtönöket, de a bűnszervezetek hálózatai tovább erősödtek. A romló közbiztonság és a gazdasági tiltakozások együttesen aláásták a kormány támogatottságát.
2023 tavaszán a Nemzetgyűlés korrupciós vádakkal politikai eljárást indított Lasso ellen. Mielőtt a vádemelésről szavaztak volna, Lasso 2023. május 17-én a 2008-as alkotmány 148. cikkére hivatkozva feloszlatta a Nemzetgyűlést, és előrehozott elnöki és parlamenti választásokat írt ki. Ezt az eljárást spanyolul muerte cruzada („keresztes halál”) néven ismerik: az elnök és a törvényhozás kölcsönösen megszünteti egymás mandátumát. Az alkotmányosság megítélése vitatott volt, de az Alkotmánybíróság nem akadályozta meg a lépést; a Lasso elleni vádak jogi elbírálása a háttérbe szorult. A döntés rövid távon megakadályozta az elnök leváltását, de egyúttal azt is jelezte, hogy a 2008 óta intézményesült demokratikus keretek közepette is lehetséges a törvényhozás feloszlatása.
A kampányt 2023. augusztus 9-én rázta meg Fernando Villavicencio elnökjelölt és oknyomozó újságíró meggyilkolása Quitóban. A merénylet hátterét nemzetközi nyomozások vizsgálják, és több feltételezett elkövetőt letartóztattak, de a megbízók kiléte továbbra is vitatott. Az ügy rávilágított a politikai erőszak és a szervezett bűnözés összefonódására, és a választási kampányt a biztonsági kérdés uralta. Az első fordulóval egyidejűleg tartották a Yasuní-népszavazást is, amelyről alább lesz szó.
A 2023. októberi második fordulóban a 35 éves Daniel Noboa, egy banán- és logisztikai vállalkozócsalád tagja, a biztonsági ígéretre építve győzte le a correista Luisa Gonzálezt. Noboa apja, Álvaro Noboa, korábban többször is indult az elnökválasztáson, így a család egyszerre volt ismert és a régi gazdasági elithez kötött. Noboa mandátuma rendkívül rövid, 18 hónapos volt, mert Lasso ciklusának hátralévő részét töltötte ki.
Noboa kezdetben a biztonságot és az energiaügyet nevezte meg prioritásként. 2024 január elején az országos börtönrendszerből megszökött az egyik legismertebb bandavezér, Adolfo Macías („Fito”), és több börtönben zendülés tört ki. 2024. január 9-én fegyveresek elfoglalták a Guayaquil-i TC Televízió stúdióját élő adás közben. Noboa ugyanazon a napon belső fegyveres konfliktus (conflicto armado interno) fennállását hirdette ki, a bűnszervezeteket terroristacsoportként azonosította, és a hadsereget bevonta a közbiztonsági műveletekbe. A döntés jogi megítélése vitatott: a bűnbandák nem állami fegyveres csoportok, ezért a „fegyveres konfliktus” kategóriájának alkalmazása a nemzetközi humanitárius jog szempontjából kiterjesztő értelmezés. A kormány szerint a lépés lehetővé tette a haderő rendészeti alkalmazását; kritikusok szerint azonban a rendkívüli intézkedések növelték a katonai jogkört anélkül, hogy a bűnözés szerkezeti okait kezelnék.
A 2024. áprilisi biztonsági referendumon a választók a kormány által javasolt intézkedések többségét elfogadták: szigorúbb büntetések, vagyonelkobzás, a kiadatás megkönnyítése és a katonai szerep megerősítése. A hivatalos eredmények szerint a kilenc biztonsági kérdés mindegyikét támogatták, bár a részvételi arány és a részletes számlálás módszertana vitatott. Az intézkedések hosszú távú hatása nem ismert; az erőszak 2024 folyamán a csúcsidőszakhoz képest csökkent ugyan, de továbbra is magas maradt, és a börtönökben, valamint a kikötővárosokban időszakos összecsapásokról érkeztek hírek. A biztonsági rezsim tehát átmenetileg stabilizálta a helyzetet, de nem számolta fel a bűnszervezetek társadalmi beágyazottságát.
Ecuador a 2010-es évek végére a Kolumbiából és Peruból induló kokain egyik fontos tranzitútvonalává vált. A guayaquili és más csendes-óceáni kikötők a konténeres kereskedelem révén alkalmasak a szállítmányok elrejtésére. A helyi bűnszervezetek – például a Los Choneros és a Los Lobos – a hatósági jelentések szerint mexikói, kolumbiai és albán hálózatokkal állnak kapcsolatban; ezek az értékelések bűnüldözési forrásokra támaszkodnak, és a csoportok közötti szövetségek gyorsan változnak. A börtönök a szervezetek irányítási központjaivá váltak; a túlzsúfoltság és a korrupt őrszemélyzet elősegítette a bandák terjeszkedését.
A gyilkossági statisztikák emelkedése dokumentált: a hivatalos rendőrségi adatok szerint 2019-ben Ecuador a régió egyik legalacsonyabb, százezer lakosra vetített emberölési arányát mutatta, míg 2023-ra a mutató a legmagasabbak közé került, a becslések módszertantól függően 40–47 áldozat körül mozognak százezer lakosra. A nők és a fiatal férfiak aránytalanul érintettek; a számok alulszámlálást is tartalmazhatnak, mert a rendőri nyilvántartás nem mindig egyeztethető az egészségügyi halotti regiszterrel. Az erőszak áldozatainak társadalmi összetétele azt mutatja, hogy a szegényebb városi negyedek és a kikötővárosok lakói viselik a legsúlyosabb terheket.
Ecuador gazdaságát a 21. század harmadik évtizedében is a nyersanyagkivitel határozza meg: kőolaj, banán, garnélarák, kakaó és vágott virág. A 2000 óta érvényes dollárhasználat miatt a kormány nem rendelkezik önálló monetáris politikával; a külső ársokkok azonnal átgyűrűznek a költségvetésbe. A 2010-es évek végén növekvő adósság és a Covid-járvány után több IMF-program is feltételül szabta a fiskális kiigazítást, az üzemanyag-támogatások csökkentését és a közkiadások féken tartását. A correista és őslakos szervezetek ezeket a programokat „neoliberálisnak” nevezik, bár a fiskális szigor önmagában nem azonos a 20. századi strukturális kiigazításokkal; a vita tehát részben a gazdaságpolitika korszakolásáról is szól.
A 2023-as Yasuní-népszavazás a gazdasági modell egyik legfontosabb környezeti konfliktusát emelte be a döntéshozatalba. A referendumon a választók a Yasuní Nemzeti Park egy részén, az ITT-blokkban (Ishpingo, Tambococha, Tiputini) folyó olajkitermelés leállítását támogatták; az előzetes hivatalos összesítés szerint az igenek aránya közel 59 százalék volt. A döntés jogilag kötelező, de a leállítás ütemezése, a meglévő infrastruktúra sorsa és a kieső állami bevételek pótlása körül vita folyik. A Noboa-kormány a költségekre hivatkozva többször jelzett halasztási igényt, miközben a környezetvédő és őslakos szervezetek a mielőbbi teljes leállítást követelték. A vita jól mutatja a környezeti igazságosság és a fiskális stabilitás közötti feszültséget, amelyet a Környezet, erőforrások és geopolitika fejezet tágabb keretbe helyez.
A Yasuní mellett az Andokban és az Amazonas előterében engedélyezett arany- és rézbányászati projektek – például a Cuenca melletti tervezett bányák és az Intag-völgy – helyi tiltakozásokat váltottak ki. Az érintett közösségek szerint a koncessziók sértik a vízhez, az előzetes konzultációhoz és a területi önrendelkezéshez fűződő jogokat; a kormány és a bányavállalatok a munkahelyteremtést és az adóbevételeket hangsúlyozzák. A 2008-as alkotmány elismerte a természet jogait és az őslakos közösségek kollektív jogait, de a végrehajtás a gyakorlatban gyakran a bányászati érdekek javára dől el; ezt a szakirodalom a nyersanyag-átok (resource curse) egyik helyi eseteként tárgyalja. A bányászati konfliktusokban a nők és a vidéki szegények különösen sérülékenyek: a vízszennyezés és a földhasználati viták a mindennapi megélhetést veszélyeztetik.
A venezuelai válság 2015 óta tartó hullámai Ecuadort is elérték. Az ország tranzit- és célállomás is: sokan Venezuelából, illetve Kolumbiából érkeznek, mások Peruba vagy délre tartanak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint Ecuadorban a 2020-as évek első felében több százezer venezuelai tartózkodott; a becslések 400 ezer és 500 ezer közé teszik a venezuelai származású lakosok számát, de a szabálytalan tartózkodás miatt a valós szám ennél magasabb is lehet. A venezuelai bevándorlás a közszolgáltatásokra nehezedő nyomásról és a munkaerőpiaci hatásokról szóló vitákat hozott felszínre. Egyes politikusok a bevándorlást a bűnözéssel kapcsolták össze; a rendelkezésre álló bűnügyi statisztikák azonban nem teszik lehetővé a migráció és az erőszak közötti közvetlen ok-okozati viszony igazolását, ezért az ilyen állításokat óvatosan kell kezelni.
Ezzel párhuzamosan az ecuadori kivándorlás is nőtt: a gazdasági bizonytalanság és a biztonsági válság miatt sokan Spanyolországba, az Egyesült Államokba, Olaszországba és más országokba távoztak. A kivándorlók hazautalásai fontos jövedelemforrást jelentenek, de a családok kettészakadása és a képzett munkaerő elvándorlása társadalmi költséggel jár. A migráció tehát egyszerre enyhíti a hazai munkaerőpiac nyomását és erősíti a gazdasági függőséget a külföldi kereslettől.
Ecuador külpolitikáját a 2020-as években a biztonsági válság és a migráció tematizálta. A Noboa-kormány szorosabban együttműködött az Egyesült Államokkal a kábítószer-ellenes fellépésben, miközben a correista ellenzék a külföldi beavatkozást bírálta. 2024. április 5-én Ecuador rendőrei behatoltak a mexikói nagykövetségre Quitóban, hogy letartóztassák Jorge Glas volt alelnököt, akinek a kormány menedékjogot adott. Az eset a diplomáciai mentesség elvének megsértéseként értékelhető, és Mexikó megszakította a diplomáciai kapcsolatokat; az ügy a Nemzetközi Bíróság elé került. A lépés belpolitikailag népszerű volt a biztonságot pártoló szavazók körében, ám jogi és diplomáciai szempontból súlyos következményekkel járt. Ecuador 2019-ben Moreno alatt kilépett az UNASUR-ból (Unión de Naciones Suramericanas), és azóta is a regionális integráció inkább bilaterális, mintsem tömb-alapú formáit részesíti előnyben; ez a folyamat azonban országonként eltérő ütemben zajlott.
A fejezetben közölt választási dátumok és eredmények az ecuadori Nemzeti Választási Tanács (Consejo Nacional Electoral) hivatalos közleményein alapulnak; a bűnözési adatok a rendőrség és az igazságügyi szervek nyilvántartásaiból származnak, de a civil szervezetek szerint aluljelentettek. A Yasuní-népszavazás 59 százalékos igenaránya az előzetes hivatalos összesítésből való; a végleges jegyzőkönyvek ellenőrzése javasolt. A Covid-járvány és a bűnözés halálozási statisztikái módszertani bizonytalanságot hordoznak, mert az egészségügyi és a rendőri regiszterek nem mindig egyeztethetők össze. A venezuelai migrációra vonatkozó számok nemzetközi szervezeti becslések, és a határokon átlépő, szabálytalanul tartózkodó személyeket nem mindig lehet pontosan regisztrálni. A 2023 utáni biztonsági intézkedések hatását a kormányzati közlések és a sajtóbeszámolók csak rövid távon teszik értelmezhetővé; a levéltári források hiánya miatt a 2020-as évek történeti értékelése még kialakulóban van. A 2025 utáni politikai fejleményeket a könyv lezárásáig (2026) nem lehet lezárt módon kezelni, ezért a friss választási eredményeket ellenőrzött jegyzőkönyvek nélkül nem közöljük.