A 2024 nyarán kibontakozó bangladesi tüntetéshullám és az azt követő politikai átrendeződés az ország függetlenné válása óta eltelt öt évtized egyik legmélyebb válsága volt. Az előző alfejezet (A demokratizálódás és a Haszina-korszak) bemutatta, hogy a 2008 után kiépülő Haszina-rendszer a gazdasági növekedés és a társadalmi modernizáció eredményei ellenére egyre inkább a biztonsági apparátus, a bíróságok ellenőrzésére és a választási verseny szűkítésére épült. Ez az alfejezet azt vizsgálja, hogyan vezettek a kvótarendszer elleni hallgatói tiltakozások a miniszterelnök, Haszina Vazed (Sheikh Hasina) távozásához, milyen körülmények között alakult meg a Muhammad Junusz (Muhammad Yunus) vezette átmeneti kormány, és milyen gazdasági, intézményi és biztonsági kihívásokkal szembesült Banglades 2024 végétől 2026 elejéig. A fejezet a Banglades 1947-től napjainkig tárgyalásának lezárásaként a rendszerváltás és az átmeneti időszak forrásait, vitáit és nyitott kérdéseit is számba veszi.
A 2024-es tömegtüntetések közvetlen kirobbanó oka a közszolgálati kvótarendszer reformjának követelése volt. Bangladesben az 1971-es függetlenségi háború óta a kormányzati állások egy részét a szabadságharcosok leszármazottai, a nők, a kisebbségek és egyes hátrányos helyzetű körzetek lakói számára tartották fenn. A kvóták aránya idővel változott, de a rendszer kritikusai szerint a szabadságharcos-kvóta a kormánypárti eliteket és az Awami Liga (Bengáli Néppárt) politikai hálózatait erősítette. A hallgatói mozgalom 2024 júniusában, a felsőoktatási intézményekben indult, és elsősorban a szabadságharcos-kvóta csökkentését, valamint a felvételi és állásra pályázás esélyegyenlőségét követelte. A tüntetéseket a kormány kezdetben korlátozott egyetemi ügyként kezelte, azonban az erőszak gyorsan országossá vált.
A tiltakozások lefolyásának részletei a helyi és nemzetközi sajtó, emberi jogi szervezetek és a közösségi média anyagain alapulnak, de az események egyes pontjai vitatottak. A dokumentált tények közé tartozik, hogy a kormány 2024 júliusában internetkorlátozásokat és kijárási tilalmat rendelt el, a rendőrség és a hatóságok pedig könnygázt, gumilövedéket és éles lőszert is bevetettek a tüntetők ellen. A Human Rights Watch és az Amnesty International által idézett helyi beszámolók szerint a halálos áldozatok száma a júliusi összecsapásokban több százra emelkedett; egyes becslések ezer fölötti áldozatról szólnak, de a könyv zárásakor nem állt rendelkezésre minden esetre kiterjedő, függetlenül ellenőrzött jegyzék. Az áldozatszám így becslés, és a bangladesi kormány, a tüntetők, valamint a nemzetközi szervezetek által közölt számok között jelentős eltérés lehet.
A Haszina-kormány a megmozdulásokat külföldi összeesküvésnek és szabotázsnak minősítette, és azt állította, hogy a tiltakozók erőszakos csoportokkal működnek együtt. Ezt az állítást a tüntetők és a független megfigyelők tagadták, és a mozgalom békés jellegét hangsúlyozták. A tiltakozások résztvevői között elsősorban városi egyetemisták és fiatalok voltak, de a rendőri erőszak miatt a társadalom szélesebb rétegei is csatlakoztak. Az erőszak pontos láncolatának és a hatósági döntések felelőseinek feltárása a későbbi átmeneti kormány egyik fő feladata lett.
A tüntetések augusztus elején, a fővárosi Dhaka utcáin folytatott tömeges megmozdulások közepette elérték a kormány működését. A bangladesi hadsereg – amely hagyományosan jelentős politikai szereplő, de 2009 óta nem avatkozott közvetlenül a kormányzásba – 2024. augusztus 5-én bejelentette, hogy nem támogatja tovább a tüntetők elleni erőszakos fellépést, és tárgyalásokat sürgetett. Ezt követően Haszina Vazed lemondott miniszterelnöki tisztségéről, és – a nemzetközi sajtó beszámolói szerint – katonai helikopterrel Indiába távozott. A lemondást a hadsereg bejelentette, és a köztársasági elnök, Mohammed Sahabuddin (Mohammed Shahabuddin) is megerősítette. A távozás körülményei – különösen a hadsereg belső döntése, az elnök szerepe és az alkotmányos folytonosság kérdése – vitatottak. A kormánypárti értelmezés szerint a miniszterelnök a tüntetők nyomására, de formálisan lemondott; a független elemzők egy része ezt a katonai vezetés burkolt beavatkozásának tartja, amely nem rendelkezett alkotmányos felhatalmazással a kormányfő menesztésére.
A hadsereg bejelentése és Haszina távozása után a tüntetők a miniszterelnök palotáját és a parlament épületét is elfoglalták, és a rendszer jelképeit támadták. A hadsereg átmeneti időre biztonsági ellenőrzést vállalt, de hangsúlyozta, hogy nem kíván katonai kormányt alakítani. Ez a pillanat egyszerre volt a Haszina-korszak vége és egy újabb átmenet kezdete, amelyben a civil társadalom, a diákok és a hadsereg közötti erőviszonyok határozták meg a következő lépéseket.
A tiltakozók és a főbb ellenzéki erők – mindenekelőtt a diákvezetők – a Nobel-békedíjas közgazdász, Muhammad Junusz vezette átmeneti kormány felállítását követelték. Junusz, a mikroszkopikus hitel (mikrohitel) úttörője, korábban nem töltött be pártpolitikai tisztséget, de szembekerült a Haszina-kormánnyal, amely 2011-ben eltávolította a Grameen Bank vezérigazgatói posztjáról, és később jogi eljárásokat indított ellene. A tiltakozók szemében Junusz a politikai váltás hiteles, nemzetközileg elismert arca volt. Az elnök 2024. augusztus 6-án, a diákvezetők és a hadsereg beleegyezésével felkérte Junuszt az ideiglenes kormány vezetésére, amelyet augusztus 8-án beiktattak.
A Junusz-féle kabinet jogi természete vitatott. A bangladesi alkotmányos rendszer korábban is ismert ideiglenes kormányt (caretaker government), de a jelenlegi testület nem a választások előtti megszokott forgatókönyv szerint jött létre, hanem a lemondott kormány és a hadsereg közötti, a tüntetők nyomására kialakult politikai megegyezésből. A kabinet tagjai többségükben technokraták, jogászok, volt köztisztviselők és civil társadalmi aktivisták voltak, akik nem álltak pártpolitikai küzdelemben. A testületet főtanácsadó (chief adviser) vezette, és tanácsadói testületként működött, nem pedig választott kormányként. A jogi alapot a köztársasági elnök felkérése és a parlament feloszlatása teremtette meg, de a kritikusok szerint a folyamat nem felelt meg az alkotmányban előírt eljárásoknak. A Junusz-kormány tevékenységét ezért sokan „politikai átmeneti kormányként”, mások „de facto kormányként” vagy „ideiglenes tanácsadó testületként” írták le; a pontos alkotmányos besorolás a 2026-os helyzetig nyitott jogi és politológiai kérdés maradt.
A tüntetések és Haszina távozása után a bangladesi közigazgatás, a rendőrség és az igazságszolgáltatás jelentős része működésképtelenné vált, vagy működését a politikai lojalitás határozta meg. A rendőrség több egysége a tüntetések leverésében való részvételük miatt visszavonult, és számos rendőrőrsöt ideiglenesen megszálltak a tüntetők. A bíróságokon a Haszina-korszakban kinevezett bírák és ügyészek ellen tömeges panaszok érkeztek. Az átmeneti kormány ígérete szerint független vizsgálatokat indítanak a 2024. júliusi–augusztusi erőszak, a rendőri túlkapások, a kényszereltűnések és a korrupciós ügyek feltárására. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) illetékessége Banglades esetében korlátozott, de a Junusz-kormány jelezte, hogy együttműködik a nemzetközi emberi jogi szervezetekkel, és vizsgálja a Római Statútumhoz való csatlakozás lehetőségét.
Az igazságszolgáltatási számonkérés azonban súlyos akadályokba ütközött. A Haszina-korszakban a bíróságok, a rendőrség és a választási bizottság gyakran a kormánypárt érdekében hozott döntéseket, ezért az intézmények iránti bizalom mélyen megrendült. A Junusz-kormány célja az volt, hogy megtisztítsa az államapparátust a politikai lojalitású vezetőktől, és párbeszédet indítson a pártokkal, a civil szervezetekkel és a szakmai szervezetekkel. Ennek során azonban fennállt a veszélye, hogy az újabb politikai tisztogatások újabb jogsértéseket eredményeznek. A kormány a régi elit távozását és a reformok felgyorsítását ígérte, de a hatalomváltás utáni első hónapokban több tisztségviselőt is önbíráskodó csoportok támadtak, ami a rend helyreállítását nehezítette.
A 2024-es politikai válság mély gazdasági nehézségek közepette zajlott. Banglades az előző évtizedben a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, ám a növekedés motorja – a konfekcióipar, a hazautalások és az építőipar – a 2020-as évek elején egyre törékenyebbé vált. A devizatartalékok 2022 óta csökkentek, az infláció 2023–2024-ben kétszámjegyű volt, és az energiaimport drágulása a kormányzati költségvetést terhelte. A tüntetések alatti internetleállás és közlekedési blokádok a ruházati exportot is visszavetették. A jegybanki adatok – amelyeket a könyv zárásakor ellenőrizni kell – 2024 közepén a bruttó tartalékok jelentős apadását mutatták, a nettó tartalék pedig egyes elemzők szerint kritikus szint közelébe került.
A Junusz-kormány első intézkedései között szerepelt az IMF-fel kötött hitelprogram felülvizsgálata, a külföldi adományozókkal és multilaterális bankokkal folytatott tárgyalások újraindítása, valamint a bankrendszer konszolidációja. A Világbank, az Ázsiai Fejlesztési Bank és az IMF – a könyv zárásakor elérhető közlemények szerint – készek voltak támogatni az átmeneti kormányt, de a feltételek között szerepelt a fiskális átláthatóság, a szubvenciók csökkentése és a pénzügyi szektor megtisztítása. A kormány nemzetközi partnerei közül India, Kína és az Európai Unió is jelezte, hogy figyelemmel kíséri a folyamatot; azonban a nagyhatalmak gazdasági érdekeltségei és Banglades geostratégiai helyzete miatt a támogatás mértéke és feltétele vitatott maradt.
A gazdasági stabilizációt hátráltatta, hogy a ruházati exportpiac vevői a politikai bizonytalanság miatt óvatossá váltak. A bangladesi konfekcióipar – amely mintegy 4 millió munkavállalót foglalkoztat – a nyugati márkák beszállítójaként rendkívül érzékeny a hírnév és a szállítási lánc zavaraira. A Junusz-kormány ígérete szerint a munkakörülmények javítását és a szakszervezeti jogok megerősítését is napirendre tűzi, ám ezek a reformok rövid távon növelhetik a termelési költségeket, és tovább terhelhetik az amúgy is nyomott árú exportot.
A politikai átmenet biztonsági környezetét tovább bonyolította a rohingja menekültek helyzete. A 2017-es mianmari üldözés óta Banglades – főként a Cox’s Bazar melletti táborokban – több mint 1 millió rohingja menekültet fogadott be. A Haszina-kormány a nemzetközi közösség támogatásával működtette a táborokat, de a menekültek hazatelepítése a mianmari katonai junta és a belső konfliktus miatt nem haladt. A 2024-es hatalomváltás után a táborok biztonsági helyzete a források szűkössége és a helyi feszültségek miatt romlott, és a Junusz-kormány a nemzetközi segélyezés fenntartását kérte. A menekültkérdés megoldása továbbra is a mianmari politikai rendezésen múlt; Banglades nem kívánt erőszakkal kitelepíteni senkit, de a hosszú távú megoldás hiányában a táborok humanitárius válsága állandósult.
A biztonsági szervek megreformálása és a rend fenntartása szintén az átmeneti időszak kulcskérdése volt. A rendőrség helyi egységeit fokozatosan vissza kellett állítani, miközben a tüntetők egy része a régi erők teljes eltávolítását követelte. A hadsereg – amely a hatalomváltásban kulcsszerepet játszott – a háttérben maradt, de befolyása a belpolitikai stabilitásra jelentős maradt. A Junusz-kormány és a katonai vezetés közötti viszony átláthatatlan volt, és a 2026-os helyzetig nem volt világos, hogy a hadsereg milyen hosszú távú politikai szerepet kíván betölteni.
A választások előkészítése az átmeneti kormány egyik legfontosabb feladata volt. A Junusz-kabinet bejelentése szerint a cél a szabad, tisztességes és hiteles választások megtartása volt, amelyeken – az ígéretek szerint – minden párt részt vehetett, beleértve az Awami Ligát is, amennyiben vállalja a demokratikus játékszabályokat. A Haszina elleni büntetőeljárások és a kormánypárt belső szétesése azonban megnehezítette az Awami Liga részvételét. A Bangladesh Nationalist Party (BNP) és a Jamaat-e-Islami – amelyeket a Haszina-korszakban rendszeresen üldöztek – a választások mielőbbi megtartását sürgették, míg a diákvezetők és a civil szervezetek a reformok előzetes megvalósítását követelték, hogy a választások ne a régi elitek restaurációját hozzák. A pontos választási időpont 2024 őszén még nem volt kitűzve, és a könyv zárásakor (2026 elején) a folyamat ütemezése bizonytalan maradt.
A könyv lezárásának időpontjában, 2026 elején Banglades politikai, gazdasági és intézményi jövője nyitott volt. A Haszina-korszak bukása utáni időszakban az ország legalább három, egymással összefüggő kihívással nézett szembe. Egyrészt a politikai rendszer átépítése – az igazságszolgáltatás, a választási bizottság és a rendőrség függetlenségének helyreállítása – hosszú időt és társadalmi konszenzust igényelt. Másrészt a gazdasági stabilizáció a devizatartalékok, az infláció és a bankrendszer terheivel, valamint a ruházati export geopolitikai kitettségével járt. Harmadrészt a biztonsági helyzet – a rohingja táborok, a szélsőséges csoportok és a határ menti feszültségek – továbbra is külső támogatást és regionális együttműködést tett szükségessé.
A 2024-es események és a Junusz-kormány intézkedései megmutatták, hogy a bangladesi társadalomban jelentős a politikai részvétel iránti igény, ugyanakkor a demokratikus átmenet sikerét a régi elitek felelősségre vonása és az új elitek pártatlan kormányzása közötti egyensúly megteremtése határozza meg. A 2026-os helyzetig megválaszolatlan maradt, hogy az átmeneti testület képes-e a választások hiteles megtartására, a hadsereg visszavonul-e a politikától, és a nemzetközi adományozók milyen feltételekkel támogatják a gazdasági stabilizációt. A fejezet a Banglades 1947-től napjainkig tanulságát összegzi: a bengáli társadalom a gyarmati felosztás, a háború és a katonai uralom után ismét egy olyan átmenetet él át, amelynek kimenetele a belső szereplők alkupozícióján és a külső gazdasági, politikai nyomáson múlik.
A 2024–2026-os bangladesi eseményekről szóló tudósítások elsősorban a helyi bangladesi sajtó, a nemzetközi hírügynökségek és az emberi jogi szervezetek nyilvános anyagain alapulnak, amelyeket a könyv zárásakor a szerző nem minden esetben tudott közvetlenül ellenőrizni. A dokumentált tények közé tartoznak a nyilvános dátumok, a politikai szereplők nevei és a nagyobb intézményi lépések; ezeket a későbbi kutatások is megerősíthetik. A vitatott és ellenőrzésre szoruló elemek közé tartoznak a következők:
A jelenlegi alfejezet ezért a friss eseményeket kifejezetten forráskritikai keretben tárgyalja, és ahol a könyv szövege nem tudja megadni a pontos adatot, ott – a könyv célkitűzéseivel összhangban – a bizonytalanságot jelzi. A hallgató az idevágó legfrissebb szakirodalom és sajtóforrások megjelölését a kurzus tanárától vagy a könyvhöz tartozó, folyamatosan frissülő bibliográfiából kaphatja meg. A források típusai: bangladesi napilapok (például a Daily Star, a Prothom Alo, a New Age), nemzetközi hírügynökségek (Reuters, AP, AFP, BBC, Al Jazeera), emberi jogi szervezetek (Amnesty International, Human Rights Watch, International Crisis Group), nemzetközi pénzügyi intézmények (IMF, Világbank, Ázsiai Fejlesztési Bank), valamint bangladesi kormányzati közlemények és ellenzéki pártok nyilatkozatai. A nem olvasott hivatkozásokat a forráskritika szabályai szerint külön kell feltüntetni, ha a szövegben ilyen megjelenik.