A 2000-es mexikói választás békés fordulatot hozott: a Nemzeti Akciópárt (Partido Acción Nacional, PAN) jelöltje, Vicente Fox Quesada legyőzte a hetvenegy éve kormányzó Intézményes Forradalmi Pártot (PRI). A 2000–2026 közötti időszak azonban nem egyszerűen a demokratikus átmenet sikertörténete. A választási pluralizmus megszilárdult, a szövetségi választások intézményes keretei fennmaradtak, ugyanakkor a szervezett bűnözéssel összefüggő erőszak, a kényszerű eltűnések, a migrációs nyomás és a társadalmi egyenlőtlenségek tartós válságot alkotnak. Az alfejezet a 2000-es váltástól a 2024-es elnökválasztásig és az azt követő, 2026 elején záruló időszakig tekinti át a fő folyamatokat. A legfrissebb, 2025–2026-os fejleményeknél a forrásellenőrzés hiánya miatt a szöveg csak a korábban dokumentált intézményi kereteket és a nyilvános kormányzati közlések tényét jelzi, nem rögzít nem ellenőrzött adatokat.
A 2000-es fordulat és a PAN-kormányok (2000–2012)
A 2000. július 2-i elnökválasztást a Szövetségi Választási Intézet (Instituto Federal Electoral, IFE) szervezte, és a nemzetközi megfigyelők általában szabadnak és versengőnek minősítették. Fox győzelme dokumentált választási eredmény: a PRI jelöltjét, Francisco Labastidát és a Demokratikus Forradalom Pártja (PRD) jelöltjét, Cuauhtémoc Cárdenast is megelőzve szerzett relatív többséget. A választás jelentősége elsősorban abban állt, hogy a PRI első ízben adta át békésen a szövetségi végrehajtó hatalmat. A „demokratikus átmenet” kifejezést széles körben használja a politikatudományi irodalom, de vitatott, hogy pontosan mikortól és milyen mélységben beszélhetünk a demokratikus konszolidációról: a helyi szintű autoriter gyakorlatok, a korrupció és a büntetlenség tovább élt.
Fox elnöksége (2000–2006) alatt a gazdasági stabilitás megmaradt, de a kormányzás nehézkes volt, mert a PAN-nak nem volt többsége a kongresszusban. A tervezett strukturális reformok – az energiapiac, a munkajog és az adórendszer átalakítása – nagy részben elakadtak. A kormányzat a „változás” ígéretével kampányolt, de a szegénységi mutatók alig javultak, és a vidéki, őslakos régiókban továbbra is erős elégedetlenség maradt. A 2001-es zapatista felvonulás és az őslakos jogi reform körüli vita megmutatta, hogy a demokratikus fordulat nem oldotta meg a Chiapasban 1994 óta nyitva maradt konfliktust.
A 2006-os választás a modern mexikói történelem egyik legvitatottabb választási eseménye volt. A hivatalos végeredmény szerint a PAN jelöltje, Felipe Calderón Hinojosa kevesebb mint 1 százalékpontos különbséggel előzte meg a PRD jelöltjét, Andrés Manuel López Obradort. A Szövetségi Választási Bíróság (Tribunal Electoral del Poder Judicial de la Federación, TEPJF) a választás érvényességét megerősítette. López Obrador és támogatói választási csalást kiáltottak, tömegtüntetéseket szerveztek, és a főváros közterületeit hónapokra lezárták; támogatói „törvényes kormányt” alakítottak. A „csalás” (fraude) kifejezést tehát a vesztes fél politikai állításként használta; a folyamat jogi érvényességét a választási bíróság megerősítette, de a kampány-egyenlőtlenségekről és a médiaszereplésről továbbra is tudományos vita folyik.
Calderón 2006 decemberében, alig tíz nappal hivatalba lépése után katonai fellépést hirdetett a kábítószer-kereskedelem ellen. A kormányzati retorika „háborúként” (guerra contra el narcotráfico) keretezte a beavatkozást, ezért a szakirodalom gyakran idézőjelben használja a „drog elleni háború” kifejezést. A hadsereg és a szövetségi rendőrség bevetése rövid távon egyes kartellvezetők letartóztatásához vezetett, de a nagy szervezetek fragmentálódtak, és az erőszak földrajzilag kiterjedt. A hivatalos halálozási statisztikák (INEGI anyakönyvi adatok) a szándékos emberölések számának határozott emelkedését mutatják, de a kutatók vitatják, hogy ebből mennyi írható közvetlenül a szervezett bűnözéshez, és mennyi a helyi konfliktusokhoz, állami erőszakhoz vagy más okokhoz. A Calderón-kormány stratégiai értékelése máig vitatott: egyes elemzők szerint a katonai fellépés szükséges, de rosszul kivitelezett volt; mások szerint a stratégia maga generálta az erőszak fokozódását.
Peña Nieto, a reformok és a büntetlenségi válság (2012–2018)
2012-ben a PRI visszatért a szövetségi hatalomba, amikor Enrique Peña Nieto megnyerte az elnökválasztást. Kormányzata a „Paktum Mexikóért” (Pacto por México) nevű többpárti megállapodással átfogó alkotmányreformokat indított el. Az energiaipari reform megnyitotta az állami Pemex olaj- és gázszektort a magánbefektetők előtt; az oktatási reform a tanárok értékelését és az oktatás minőségét célozta; emellett telekommunikációs, költségvetési és politikai-választási reformok is születtek. A kormány ezeket „modernizációnak” nevezte, a kritikusok viszont a közjavak piacosításaként és a „neoliberális” gazdaságpolitika folytatásaként bírálták. A reformok ténye és alkotmányos szövege dokumentált, de a hatásukról szóló ítéletek versengő értelmezések.
Peña Nieto kormányzását súlyos korrupciós botrányok gyengítették. A 2014-ben napvilágra került úgynevezett „Casa Blanca” ügy – amelyben az elnöki család egy, a kormányzattal üzleti kapcsolatban álló vállalkozótól szerzett ingatlant – aláásta a kormány hitelét. Az Odebrecht-ügy ugyancsak megmutatta, hogy a brazil építőipari cég korrupciós hálózata Mexikóban is jelen volt. A korrupcióellenes fellépések ellenére a büntetlenségi ráta rendkívül magas maradt; a jogállamiság hiányosságait nemzetközi szervezetek is dokumentálták.
A biztonsági válság legjelképesebb eseménye a 2014. szeptember 26-i igualai támadás lett: Guerrero államban 43 tanítóképzős diák tűnt el, miután a helyi rendőrség rájuk lőtt, és őket a nyomozati anyagok szerint bűnözői csoportnak adták át. Az eltűnés dokumentált tény; az események hivatalos kezdeti magyarázata, az úgynevezett „történelmi igazság” (verdad histórica), amely szerint a diákokat egy szeméttelepen elégették, az Interdiszciplináris Független Szakértői Csoport (GIEI) és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága vizsgálatai nyomán megdőlt. Az Ayotzinapa-ügy a mexikói igazságszolgáltatás, a kényszerű eltűnések és az állami-bűnözői összefonódás kritikus szimbólumává vált; a teljes igazságfeltárás 2026-ig is lezáratlan.
A MORENA-kormány és a „Negyedik Átalakulás” (2018–2024)
2018-ban Andrés Manuel López Obrador (AMLO), a Nemzeti Regenerációs Mozgalom (Movimiento Regeneración Nacional, MORENA) jelöltje, a „Juntos Haremos Historia” koalíció élén a hivatalos gyorsszámlálás szerint a szavazatok több mint 53%-át szerezte meg. A választás eredménye egyértelmű volt, és a vesztes pártok is elfogadták. López Obrador a „Negyedik Átalakulás” (Cuarta Transformación) kifejezést használta programjára, amellyel a függetlenség, a reformkor és a forradalom mellé kívánta helyezni saját kormányzását. Ez emlékezetpolitikai keretezés: a kifejezés inkább politikai önmeghatározás, mint történettudományi kategória.
AMLO kormánya jelentős szociálpolitikát indított. Az időseknek járó nem járulékalapú nyugdíj, a fogyatékossággal élők támogatása, a „Jóvenes Construyendo el Futuro” ösztöndíjprogram és a „Sembrando Vida” vidékfejlesztési program a fogyasztás és a vidéki megélhetés növelését célozta. A Szövetségi Szegénységmérési Hivatal (CONEVAL) 2018-as és 2022-es mérései szerint a jövedelmi szegénység aránya a 2018-as 40% fölötti szintről a 2020-as évek elejére 36% körülire mérséklődött, de a módszertani változások és a Covid-19-járvány hatásai miatt a pontos ok-okozati értékelés vitatott. A kritikusok szerint a programok célzottak, de hosszú távú termelékenységnövekedést nem pótolnak.
A Covid-19-járvány (2020–2021) Mexikót súlyosan érintette. A kormány a tesztelést korlátozta, a kórházi kapacitások egyes régiókban túlterheltek voltak, és a hivatalos Covid-halálozási adatok és a többlethalandósági becslések között jelentős eltérés mutatkozott. A járvány alatt a gazdaság visszaesett, a szegénységi mutatók romlottak, majd 2021-től fokozatos helyreállás kezdődött. A halálozási adatok vitatottak: az anyakönyvi többlethalandóság módszertani becslés, amely nem azonos a megerősített Covid-áldozatok számával.
A közbiztonság terén az AMLO-kormány 2019-ben létrehozta a Nemzeti Gárdát (Guardia Nacional), amely formálisan polgári, de a gyakorlatban katonai irányítás alatt álló testület. Az elnök retorikája az „ölelések, nem golyók” (abrazos, no balazos) elvet hangsúlyozta, de a szándékos emberölések száma a hivatalos halálozási regiszterek szerint továbbra is magas szinten maradt. A kényszerű eltűnések nyilvántartása a Nemzeti Kereső Bizottság (CNB) adatai szerint a 2020-as évek elején meghaladta a százezer bejegyzést; a tényleges esetszám ennél alacsonyabb vagy magasabb is lehet, mert a bejelentések hiányosak, és a regisztráció módszertana változó.
Az infrastrukturális projektek közül kiemelkedett a Maya vonat (Tren Maya) a Yucatán-félszigeten, a Dos Bocas-i olajfinomító és a Felipe Ángeles nemzetközi repülőtér. A projektek a kormány szerint a déli országrész fejlesztését szolgálják; a környezetvédő szervezetek, régészek és egyes őslakos közösségek bírálták a környezeti kockázatokat, a barlangok és az őserdei élőhelyek érintettségét, valamint az őslakos konzultáció hiányosságait. A viták jogi útra terelődtek, de a kormány a projekteket stratégiai beruházásként kezelte, és esetenként rendelettel gyorsította meg azokat.
Külpolitikailag Mexikó mozgástere az Egyesült Államokkal szemben korlátozott maradt. 2019-ben az amerikai kormány tarifafenyegetéssel kényszerítette ki a mexikói határőrizet megerősítését: a mexikói kormány Nemzeti Gárdát vezényelt a déli határra, és fokozta a migránsok feltartóztatását. A „Maradj Mexikóban” (Remain in Mexico, MPP) program értelmében az Egyesült Államokban menedéket kérő emberek egy részének Mexikóban kellett várnia a meghallgatásra. A mexikói menekültügyi rendszer (COMAR) kérelmeinek száma nőtt, az északi határvárosok humanitárius kapacitása túlterhelődött. A migráció kérdését a következő szakasz tárgyalja részletesen.
A 2024-es elnökválasztáson Claudia Sheinbaum Pardo, a MORENA jelöltje nyert, és ezzel Mexikó első női elnöke lett. A hivatalos gyorsszámlálás szerint a szavazatok mintegy 59–60%-át szerezte meg; az eredményt az Országos Választási Intézet (INE, korábban IFE) tette közzé. Sheinbaum a „negyedik átalakulás” folytonosságát ígérte, de tudományos háttérrel és technokratikusabb stílusban. A választást követően – még az új elnök hivatalba lépése előtt – a kongresszus elfogadta a bírói hatalom reformját, amely a szövetségi bírák, köztük a legfelsőbb bírósági bírák népi választását írja elő. A támogatók szerint ez a bírói korrupció elleni lépés; a bírálók – köztük jogászszervezetek, emberi jogi szervezetek és több külföldi kormány – a bírói függetlenség gyengülésétől tartanak. A reform pontos 2025–2026-os végrehajtása és hatása ellenőrizendő, mivel a kézirat zárásakor a folyamat még alakult.
Migráció, határpolitika és a transznacionális tér
Mexikó egyszerre kibocsátó, tranzit- és befogadó ország. A 2000–2007 közötti időszakban a mexikói–amerikai kivándorlás a becslések szerint történelmi csúcsot ért el, majd a 2008-as amerikai pénzügyi válság, a megerősített határellenőrzés és a mexikói demográfiai átmenet hatására a nettó migráció csökkent, időszakosan negatívvá vált. A mexikói születésű, az Egyesült Államokban élő lakosság azonban továbbra is a világ egyik legnagyobb bevándorlói csoportja. A kivándorlás okai nem egyneműek: a jövedelemkülönbségek, a helyi erőszak, a családi újraegyesítés és a klímahatások egyaránt szerepet játszanak.
A hazautalások (remesas) a mexikói gazdaság egyik legfontosabb devizaforrása. A Banco de México adatai szerint a hazautalások 2010 körül még évi 20 milliárd dollár körül voltak, a 2020-as évekre pedig ennél jóval magasabbra, 60 milliárd dollár közelébe emelkedtek. A Covid alatti növekedés a kutatók szerint részben a digitális átutalások terjedésének, részben a migrációs hullámoknak és az inflációnak tudható be; a pontos okok vitatottak. A hazautalások ugyanakkor nem oszlanak el egyenletesen: a középső és déli államok vidéki háztartásai közül sokan függenek tőlük, míg az északi ipari zónában kisebb a súlyuk.
A déli határ 2014 óta fokozatosan biztonságiasított tér lett. A Peña Nieto-kormány „Plan Frontera Sur” programja a közép-amerikai migráció feltartóztatását célozta, és a dokumentált emberi jogi jelentések szerint a rendőri ellenőrzések, a kitoloncolások és a tranzitban lévő emberekkel szembeni visszaélések növekedtek. 2018-tól a „migránskaravánok” – főként Hondurasból, Guatemalából, El Salvadorból induló, részben szervezett csoportok – időszakosan a déli határhoz érkeztek, és a mexikói kormány a Nemzeti Gárdát vezényelte visszatartásukra. A mexikói menekültügyi rendszer kérelmeinek száma a 2010-es évek végén meredeken nőtt; a COMAR kapacitása tartósan elégtelen, a kérelmezők várakozási ideje hosszú, és a határvárosokban humanitárius válság alakult ki. A „menekült”, „menedékkérő” és „gazdasági migráns” jogi kategóriák használata itt nem szinonim: a mexikói jog csak a nemzetközi védelemre jogosultakat ismeri el menekültként, a többiek a bevándorlási szabályok hatálya alá esnek.
Az északi határ politikája 2001 óta egyre inkább összekapcsolódott az amerikai belpolitikával. A 2006-os Secure Fence Act a fizikai határzár megerősítését rendelte el; a 2010-es években a kitoloncolások és a családok szétválasztása vált vitatottá. A „Maradj Mexikóban” program és a 2020-as járványügyi határkorlátozások (Title 42) révén az amerikai kormányok a mexikói területre terelték a menedékjogi várakozást, amit a mexikói kormány nemzetközi nyomásra elfogadott. A határ menti közösségekben a migránsokat gyakran biztonsági fenyegetésként kezelik, de a szociológiai kutatások szerint a határvárosok gazdasága és társadalma sok esetben a tranzitforgalomra épül, és a migránsok döntései aktív stratégiák, nem csupán passzív sodródás.
A 2024–2026 közötti amerikai–mexikói migrációs tárgyalások részletei gyorsan változtak. A szöveg csak annyit rögzít, hogy a mexikói kormány nyilvánosan megerősítette a határőrizeti együttműködést, és hogy a tarifafenyegetések és a kényszerítő diplomácia visszatérő eszköznek bizonyultak; a konkrét 2025–2026-os megállapodások tartalmát azonban a kézirat zárásáig nem lehet független forrásból ellenőrizni.
Biztonsági válság, szervezett bűnözés és jogállamiság
A „drogkartell” kifejezés a közbeszédben gyakran homogén, hierarchikus szervezeteket sugall, a szakirodalom azonban rámutat, hogy a mexikói szervezett bűnözés a 2000-es évek óta sokkal képlékenyebb: nagy szövetségek szétaprózódtak, helyi fegyveres csoportok, családi hálózatok, börtönszervezetek és a legális gazdaságba beágyazott érdekszövetségek jöttek létre. A Calderón-időszak „lefejező” stratégiája egyes vezetőket eltávolított, de ezzel párhuzamosan megnőtt a kisebb csoportok közötti erőszakos verseny, és a szervezetek tevékenysége kiterjedt a kábítószer-tranziton túl a zsarolásra, emberrablásra, üzemanyag-lopásra, illegális fakitermelésre és a helyi piacok megadóztatására is.
A hivatalos halálozási statisztikák az INEGI anyakönyvi regisztereiben a szándékos emberölések számának emelkedését mutatják; a Nemzeti Közbiztonsági Titkárság (Secretariado Ejecutivo del Sistema Nacional de Seguridad Pública, SESNSP) nyomozati iratokon alapuló adatai ettől némileg eltérnek, mert a minősítés és a jelentés módszertana különbözik. A kutatók ezért nem egyetlen számmal jellemzik a válságot, hanem nagyságrendekkel és trendekkel. A 2010-es évek végén a szándékos emberölések éves száma a hivatalos regiszterek szerint 30 ezer felett ingadozott; ez a dokumentált halálozási eseményekre vonatkozik, nem azonos a „szervezett bűnözéshez köthető” áldozatok számával. A „drog elleni háború áldozatai” kifejezés így pontatlan, mert az erőszak okai összetettek, és a halálos események jelentős része nem rendelhető egyértelműen kábítószer-piaci konfliktushoz.
A kényszerű eltűnések száma a 2000-es évek közepétől – a CNB nyilvántartása szerint – folyamatosan nőtt. A bejegyzett esetek nem halálos áldozatok, hanem bejelentett eltűnések; a tényleges sorsuk sokszor ismeretlen. A keresőcsoportok – gyakran női hozzátartozók által vezetett szerveződések – a mexikói civil társadalom legfontosabb szereplőivé váltak, és az ENSZ, az emberi jogi szervezetek és az igazságügyi szakértők dokumentálták a hatósági mulasztásokat. Az újságírók elleni gyilkosságokban Mexikó a világ egyik legveszélyesebb országa; a nemzetközi sajtószabadság-szervezetek éves jelentései szerint a gyilkosságok többsége büntetlenül marad.
A nők elleni erőszak szintén strukturális válság. A feminicídium (feminicidio) jogi kategóriát 2012-ben iktatták a szövetségi büntető törvénykönyvbe, de a tagállami szabályozás és a nyomozati gyakorlat egyenetlen. A bejelentett nőgyilkosságok száma emelkedett, ám a növekedés részben a jogi kategória elterjedéséből és a bejelentési hajlandóság változásából is adódik; a sötét mező nagyságát a szakértők vitatják. A feminicídiumok és a családon belüli erőszak elleni állami válaszok gyakran elégtelenek, ami 2020 után több városban tömegtüntetésekhez vezetett.
A kormányzati biztonságpolitika három lábon állt: katonai fellépés, rendőri jelenlét és szociális programok. A Nemzeti Gárda létrehozása után a katonai szerepvállalás tovább nőtt, és a fegyveres erők közfeladatokat vettek át – repülőterek, kikötők, infrastruktúra, vámhatóság. A kritikusok szerint ez a militarizáció tartósítja a büntetlenséget, mert a katonai bírósági eljárások nehezen átláthatók; a kormányzat szerint a hadsereg a korrupcióval szemben megbízhatóbb intézmény. A mexikói fegyveres erők emberi jogi jogsértéseit nemzetközi szervezetek dokumentálták; a pontos felelősség megállapítása azonban gyakran politikai és jogi viták tárgya.
Gazdaság és társadalmi egyenlőtlenség
A gazdasági növekedés 2000 és 2026 között lassú és ingadozó volt. A 2008-as világválság, majd a 2020-as Covid-sokk visszavetette a GDP-t, a fellendülések pedig nem bizonyultak tartósnak. A NAFTA 1994 után az exportra termelő északi ipar, különösen az autó- és elektronikai ágazat, dinamikusan nőtt; a belső mezőgazdaság azonban – főleg a kukorica és a kistermelői ágazatok – az amerikai importverseny miatt veszített pozícióiból. Az USMCA (Mexikóban T-MEC) 2020-ban módosította a NAFTA-t, új munkajogi és származási szabályokat vezetett be, és a mexikói minimálbér emelését is ösztönözte, de a bérviták és a vitarendezési mechanizmusok működése továbbra is feszült.
A társadalmi egyenlőtlenség tartós. A jövedelmi szegénység a CONEVAL adatai szerint a lakosság több mint egyharmadát érinti, a szélső szegénység pedig a déli államokban, különösen Chiapas, Guerrero és Oaxaca őslakos térségeiben koncentrálódik. A Gini-együttható a 2000-es évek óta enyhén csökkent, de a vagyonkoncentráció és a területi különbségek nagyok. A formális foglalkoztatás növekedése lassú, a munkavállalók nagy része informális vagy félformális keretek között dolgozik, ami korlátozza a társadalombiztosítási hozzáférést és a munkajogi védelmet. A kormány 2019-től jelentős minimálbér-emeléseket hajtott végre, és a határ menti szabad zónákban további emelést vezetett be, de a vásárlóerő és a termelékenység kapcsolata vitatott.
Az oktatás és az egészségügy minősége egyenetlen. A járvány alatt a távoktatás növelte a digitális szakadékot; a vidéki, őslakos gyerekek lemorzsolódása emelkedett. A szociális programok részben kompenzálták a jövedelemkiesést, de a strukturális szolgáltatáshiányt nem szüntették meg. A 2020-as évek közepén a „nearshoring” – az észak-amerikai piacra termelő globális vállalatok Mexikóba települése – lehetőségként jelenik meg a kormányzati kommunikációban; ehhez azonban víz, energia, biztonság és képzett munkaerő szükséges, amelyek regionálisan hiányoznak.
A gazdasági stabilitás intézményi keretei megmaradtak: a jegybank (Banxico) autonómiája, a lebegő árfolyam és a költségvetési fegyelem horgonyai a 2000 utáni időszaknak. Ugyanakkor a növekedési ütem alacsony maradt, és a társadalmi mobilitás korlátozott. A kivándorlás és a hazautalások így továbbra is a családi megélhetés fontos kiegészítői; a gazdaság szerkezeti kettőssége – modern exportipar és kiterjedt informális szektor – nem oldódott fel.
Mexikó 2026-ban: mérleg és ellenőrzési határok
2026 elején Mexikó politikai rendszere egyszerre demokratikus és feszült. A választások rendszeressége és intézményessége fennmaradt, de a bírói reform, a Nemzeti Gárda katonai irányítása körüli vita és a helyi szintű erőszak a jogállamiság törékenységét mutatja. A MORENA dominanciája a szövetségi politikában vitákat szül a hatalommegosztásról; az ellenzék széttagolt, a civil társadalom egyes szektorai pedig nyomás alatt dolgoznak. A 2000-es demokratikus áttörés tehát nem torkollott lineárisan konszolidált liberális demokráciába, hanem hibrid vonásokat mutató, vitatott minőségű politikai rendszert hozott létre.
A 2025–2026-os fejlemények – az amerikai tarifafenyegetések, a határbiztonsági tárgyalások, az energia- és biztonságpolitikai viták – gyorsan változnak, ezért a szöveg nem rögzít nem ellenőrzött részleteket. A 2024 végéig dokumentált folyamatok alapján annyi bizonyos, hogy a migrációs nyomás, a szervezett bűnözés, a környezeti kockázatok és a társadalmi egyenlőtlenségek továbbra is központi kihívások. Mexikó 2026-ban nem redukálható a drogkereskedelemre vagy a migrációra: a prekolumbiánus örökség, a gyarmati Új-Spanyolország, a 19. századi államépítés, a forradalom, a PRI-rendszer, a demokratizálódás és a jelenkori reformok együttesen alakítják a társadalom önértelmezését.
A választási eredmények elsődleges forrása az INE (korábban IFE) és a TEPJF. A szavazatarányok dokumentáltak, de a kampány-egyenlőség és a 2006-os vita értelmezése vitatott. A szegénységi adatok a CONEVAL mérésein alapulnak; a módszertani változások miatt a hosszú távú összehasonlítás óvatosságot igényel. A halálozási statisztikák forrásai az INEGI anyakönyvi regiszterei és a SESNSP nyomozati adatai, amelyek módszertana eltér. A kényszerű eltűnések száma a CNB bejelentési nyilvántartása, amely nem azonos a tényleges esetszámmal. A hazautalások forrása a Banco de México mérlege; a konkrét éves adatok a jegybanki publikációkban ellenőrizhetők. Az Ayotzinapa-ügyben a GIEI és az ENSZ-jelentések a hivatalos változatot cáfolták, de a teljes igazságfeltárás lezáratlan. A 2024 utáni alkotmányreform és a 2025–2026-os amerikai–mexikói tárgyalások tekintetében a szöveg csak nyilvános kormányzati közléseket és nemzetközi szervezeti állásfoglalásokat tud jelezni; ezek ellenőrzése a kézirat zárásakor folyamatban volt.
Mexikó 2000 és 2026 között intézményesült választási versennyel, de tartós biztonsági, migrációs és társadalmi válsággal szembesült. A PRI hegemóniáját a PAN törte meg, később a PRI visszatért, majd a MORENA szerzett meghatározó többséget. A 2006-ban indított katonai „drog elleni háború” az erőszak földrajzi kiterjedésével és a büntetlenség állandósulásával járt; az Ayotzinapa-ügy az igazságszolgáltatás válságát jelképezi. A szociálpolitika enyhítette a szegénységet, de az egyenlőtlenség és az informális gazdaság fennmaradt. A migráció transznacionális térben zajlik, ahol a hazautalások kulcsfontosságúak, a határpolitika pedig amerikai nyomás alatt biztonságiasodott. 2026-ban a demokrácia minősége, a jogállamiság és a fejlődés iránya nyitott kérdés.